„ Meg voltam róla győződve, hogy csak vele lehetek boldog, de nem azért, mert jobban szerettem, mint bármi mást ezen a földön. Hanem mert azt gondoltam, hogy csak ő ért meg, ő ismeri a szokásaimat, a mániáimat, a világnézetemet. Hálás voltam azért, amit értem tett, és úgy éreztem, hogy neki is hálásnak kéne lennie azért, amit én tettem érte. Megszoktam, hogy az ő szemével nézzem a világot. ”
„ A fény harcosa, mielőtt csatába kezd, kitárja szívét, és kéri az Isten bátorító erejét. ”
„ Rájöttem, hogy a keresés ugyanolyan érdekes lehet, mint maga a találkozás. Feltéve, hogy legyőzzük a félelmet. ”
„ Amikor a házasságról álmodozott, mindig egy kis vidéki házat képzelt el, és egy olyan férfit, aki más, mint az apja, és éppen csak annyit keres, hogy el tudja tartani a családját, aki már attól is boldog, ha vele lehet, a kandallóban pedig ég a tűz, és együtt gyönyörködnek a hófödte hegyekben. ”
„ Az igazi szabadság (...) nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb. ”
„ Különös, de soha nem jött elő a depresszióm az ilyen felhős, szürke, hideg napokon. Ilyen időben mindig úgy éreztem, hogy a természet összhangban van velem, és a lelkemet tükrözi. Amikor viszont kisütött a nap, a gyerekek kint játszottak az utcán, és mindenki örült a szép időnek, olyankor borzalmasan éreztem magam. Mert micsoda igazságtalanság, hogy ennyi boldogság van a világban, csak nekem nem jut belőle. ”
„ Ha magasan vagyunk, mindent kicsinek láthatunk. Akkor már nem fontos a dicsőségünk, szomorúságunk. Nyereségünk és veszteségünk egyaránt odalent marad. A hegy csúcsáról látod azt is, hogy milyen nagy a világ, milyen tágas a szemhatár. ”
„ Születésünk pillanatától halálunk percéig életünk egy folyamatos utazás. A táj, az emberek és a vágyaink is változhatnak, miközben a vonat megállíthatatlanul halad tovább. Az élet maga a vonat, nem az állomás. ”
„ Egy bikaviadal csak tizenöt percig tart: a bika hamar rájön, hogy becsapták, és ráront a torreádorra. Amikor ez bekövetkezik, nincs az a pompa, érv, értelem vagy vonzerő, ami meg tudná akadályozni a tragédiát. ”
„ Különben sem érdemes már azon gondolkodni, mi történhet: már megtettem az első lépést, végig kell mennem. ”
„ A fény harcosának erős akaratra és rettenetesen nagy türelemre van szüksége az álma eléréséhez. ”
„ A próba nem vár. Az élet nem néz hátra. Egy hét nagyon is elegendő arra, hogy eldöntsük: vállaljuk-e a sorsunkat vagy nem. ”
„ A megbánás valóban öl: lassan felemészti a lelkét annak, aki egyszer valami rosszat tett. ”
„ Aki már veszített el olyasvalamit, amit elveszíthetetlennek gondolt (és velem ez már számtalanszor előfordult), az rájön, hogy valójában semmije sincs. És ha semmim sincs, akkor az időmet sem kell arra fecsérelnem, hogy vigyázzak a dolgaimra, amelyek valójában nem is az enyémek. Sokkal jobban teszem, ha úgy élek, mintha minden napom életem első - vagy utolsó - napja lenne. ”
„ Mert a fény harcosa számára nem létezik olyan, hogy reménytelen szerelem. Nem félemlíti meg a hallgatás, a közömbösség vagy a visszautasítás. Tudja, hogy az emberek fagyos álarca mögött forró szív dobog. ”
„
A múltat eltörölték,
s a jövő meg sem érkezett,
sodródom a nem létező jelenben,
szerelemben, hitben, kételyekben
úgy tűnik, hogy az életen
csak átlebbentem éppen.
”
„ Annyit szenvedtem, a szívem már annyit vérzett azon az ezer és egy éjszakán, amikor fölriadtam, és vártam, hogy megcsörrenjen a kulcs a zárban, belépjen a szobába (...), lefeküdjön mellém, és ne szóljon egy szót se. Megfogadtam, hogy ha ez valóban bekövetkezik, nem fogok kérdezni semmit, csak megcsókolom, azt mondom neki, hogy "szép álmokat, szerelmem", és másnap együtt ébredünk, kézen fogva, mintha ez a rémálom soha nem történt volna meg. ”
„ Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve. ”
„ Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok. Az Ártatlan Kislány, aki csodálattal bámulja a férfit, és úgy tesz, mintha lenyűgöznék hetvenkedő történetei a hatalomról és a dicsőségről. A Végzet Asszonya, aki azonnal lecsap azokra, akik bizonytalanok, átveszi felettük az irányítást, és kielégíti a vágyaikat, hiszen nekik már semmi mással nem kell törődniük. Végül pedig a Megértő Anya, aki gondját viseli mindazoknak, akik vigaszra és törődésre szorulnak, úgy tesz, mintha megértené őket, de a panaszok egyik fülén be – a másikon ki. Maga melyiket szeretné megismerni? ”
„ Az emberek azért tévednek el a sivatagban, mert hagyják, hogy félrevezessék őket a délibábok. ”
„ Éppen olyan ember, mint a többi, némán szenved a magánytól, próbálja igazolni a tetteit, erősnek tetteti magát, amikor gyenge, és gyengének tetteti magát, amikor erős, lemond bármilyen szenvedélyről egy veszélyes munkáért, de ennek nemsokára vége, a jövője tele van tervekkel, a múltja pedig sok-sok csalódással. ”
„ Nem nehéz újjáépíteni az életet. (...) Elég, ha tudjuk, hogy ugyanannyi az erőnk, mint annak előtte. És a javunkra fordítjuk. ”
„ Harcolni a szeretet egyik aktusa! Az ellenség fejleszt, tökéletesít bennünket! ”
„ Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek. Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete. Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál... Olykor kiábrándul, olykor megsérül... De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut. Ezt mindenki tudja, aki hisz. ”
„ Minden meg van írva a zajokban. Az ember múltja, jelene, jövője. Az az ember, aki képtelen hallani, az nem hallja meg az élet tanácsait, amelyeket pedig minden pillanatban kapunk. Csak aki hallja a jelen zaját, az képes biztos döntést hozni. ”
„
A születés ideje, a halál ideje
az ültetés ideje, a szüret ideje
a gyilkolás ideje, a gyógyítás ideje
a rombolás ideje, az építés ideje
a sírás ideje, a nevetés ideje
a kiáltás ideje, a tánc ideje
a kődobás ideje, a kőgyűjtés ideje
az ölelés ideje, az elválás ideje
a keresés ideje, az elvesztés ideje
a megőrzés ideje, az eldobás ideje
a széttépés ideje, az összevarrás ideje
a szeretet ideje, a gyűlölet ideje
a háború ideje, a béke ideje.
”
„ Szándék és tett között nagy a különbség. ”
„ Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: "mi lehet velem a baj?" ”
„ A testnek és a léleknek új kihívásokra van szüksége. ”
„ A fény harcosának is vannak érzelmei, de meg tudja különböztetni a hasznosat a haszontalantól: kidobja lelki szemetét. Megváltozott, és azt akarja, hogy az érzelmei is kövessék a változásban. ”
„ Csak egy mód létezik, ahogyan meg lehet tanulni valamit. Mégpedig cselekvéssel. ”
„ A szíved ott van, ahol a kincsed. És meg kell találnod a kincsedet, hogy minden, amit az utadon fölfedeztél, értelmet kaphasson. ”
„ De hogy szép volt, azt sosem vettem észre. Azért sírok, mert amikor fölém borulva rám vetette pillantását, láttam, hogyan tükröződik szemének mélyén az én szépségem. ”
„ Senki nem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit. ”
„ Minden azt súgja, hogy rossz döntést készülök hozni, de a rossz döntés is egy lépés. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
1 202 idézet
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: