„ A fény harcosa abban a pillanatban, hogy elindul rajta, felismeri az Ösvényt. Minden kő, minden kanyar üdvrivalgással köszönti. Azonossá válik a hegyekkel és a patakokkal, a saját lelkét látja a növényekben, állatokban és a mező madaraiban. Aztán, elfogadva az Isten és Isten Jeleinek segítségét, engedi, hogy Személyes Története elvezesse a feladatokhoz, amelyeket az élet tartogat a számára. ”
„ Ha egy nap telefonál egy ismeretlen férfi, beszélget velünk egy picit, nem céloz semmire, nem mond semmi különöset, de megajándékoz minket a figyelmével, ami ritkán esik meg velünk, képesek vagyunk még aznap este ágyba bújni vele, viszonylag szerelmesen. Ilyenek vagyunk, és nincs ebben semmi rossz: a nő természeténél fogva könnyedén kitárja magát a szeretetnek. ”
„ Harcolni kell a gyarapodásért - de anélkül, hogy beleesnénk az ezáltal elérhető hatalom csapdájába, amiről tudjuk, hogy nem ér semmit. ”
„ Eltévedt bárány voltam, de Te visszafogadtál. Az életem halott volt, de Te föltámasztottad. A szívemben már nem lakott szerelem, de Te visszaadtad nekem ezt az adományt. ”
„ Nem tudom elfogadni, hogy így menjen el, hogy el sem búcsúzik, meg sem magyarázza. Mindketten büszkék voltunk arra, hogy van bátorságunk együtt szembenézni az élet nehézségeivel. Inkább szenvedtünk, de soha nem hazudtunk egymásnak. (...) Tudom, hogy nagyon megváltozott, amikor megismerte (...), de ez nem lehet ok arra, hogy felrúgjon egy házasságot, ami már tíz éve működik! Még ha lefeküdt is vele, még ha szerelmes is belé, hogy lehet, hogy nem tette mérlegre mindazt, amit együtt éltünk át, amit együtt fedeztünk fel? Hogy lehet, hogy gondolkodás nélkül belevág egy kalandba, ahonnan talán vissza se jön? ”
„ Hisznek nekem, és elfeledkeztek arról, hogy a saját ösztöneiknek higgyenek. Mindezt csak azért, mert táplálékhoz juttatom őket. ”
„ Aki soha nincs egyedül, az nem ismeri meg önmagát. És aki nem ismeri önmagát, az fél az ürességtől. ”
„ Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírást talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el. Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk. ”
„ A szeretet a kulcsa minden titoknak. ”
„ Ha meg akarom találni az igaz szerelmet, először is magamat kell megtalálnom. ”
„ Egy ember méltósága nem azon méretik le, hogy hányan vannak körülötte, amikor sikeres, hanem azon, hogy nem feledkezik-e meg a kezekről, amelyeket akkor nyújtottak felé, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. ”
„ Ősidőktől fogva tudja az ember, hogy amint félelem nélkül néz szembe a fájdalommal, szabad lesz. ”
„ A lehetőség érdekében tegyél föl mindent egy lapra, és határolódj el mindentől, ami kényelmes életet kínál neked. ”
„ Az angyalokat az látja, aki elfogadja a fényt. És átszakítja a sötétség szövetségét. ”
„ Soha többet nem állok szóba a sötétebbik felemmel. ”
„ Isten keze mindig vezeti azt, aki hittel halad előre az úton. ”
„ A kegyelemmel nem lehet spórolni. Ha nem használom ki azonnal, örökre elveszítem őket. ”
„ A Szuperosztály irányítja a világot, az érvei meggyőzőek, a hangja kellemes, a mosolya elragadó, de a döntései megmásíthatatlanok. És ezt jól tudják. Ők döntenek: elfogadnak, vagy elutasítanak. Övék a hatalom. ”
„ Az ember egész földi létének lényege a Másik Fél keresése. Nem számít, ha valaki a tudás, a pénz, vagy a hatalom hajszolása mögé bújik. Akármit ér is el, nem lesz tökéletes, ha közben nem talál rá a Másik Felére. ”
„ Az mégsem lehet, hogy mindannyian egyformán álmodjunk. ”
„ Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagamat. Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat. Nem tudom (...), hogy a házasságom csak egy álom volt-e, amit nem sikerült megértenem, amíg tartott. Tudom, hogy nélküle is tudok élni, de szeretnék még egyszer találkozni vele - hogy megmondhassam neki, amit soha nem mondtam, amíg együtt voltunk: jobban szeretlek, mint saját magamat. Ha ezt elmondanám neki, tovább tudnék menni békében - mert ez a szerelem megváltott. ”
„ Az ember már csak ilyen... érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti. ”
„ El kellett veszítenem, hogy megértsem: a visszaszerzett kincsek íze édesebb, mint a legédesebb méz. ”
„ Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék. ”
„ Ne féljetek mások lenni, de tanuljátok meg, hogyan kell feltűnés nélkül csinálni. ”
„ Az őrültek, éppúgy, mint a gyerekek, nem tágítanak, amíg nem teljesül a kívánságuk. ”
„ Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: "Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek." És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát. ”
„ A fény harcosai gyakran kérdezik maguktól: "Mit keresek én itt?" Nagyon gyakran úgy érzik, hogy az életüknek nincs értelme. Épp ezért a fény harcosai. Mert követnek el hibákat. Mert tesznek fel kérdéseket. Mert mindig keresik a dolgok értelmét. És végül meg fogják találni. ”
„ Ha már meghozott egy döntést, ahhoz tartja magát. Nem kételkedik benne, hogy helyesen döntött, és nem tér le a választott útról csak azért, mert nem úgy alakulnak a körülmények, ahogy elképzelte. ”
„ Az élet tapasztalatszerzés, nem pedig az élet értelmén való töprengés. ”
„ Kerüld azokat, akik sokat beszélnek, mielőtt cselekednének. (...) Keresd azokat, akik soha nem mondták azt, amikor hibáztál, hogy "én másképp csináltam volna". Mert ha nem csinálták úgy, ahogy te, nem mondhatnak fölötted ítéletet. ”
„ Nincs rosszabb dolog a világon, mint amikor visszautasítanak. A fényed rátalál egy másik ember fényére, azt hiszed, kinyílnak az ablakok és beömlik a napfény, és végre begyógyulnak a régi sebek. És hirtelen rádöbbensz, hogy semmi nem következik be abból, amit elképzeltél. ”
„ A fény harcosa megosztja másokkal a tudását. Tudja, hogy aki segít, annak segítenek is, és tovább kell adnia azt, amit tud. Ezért leül a tábortűzhöz, és elmeséli csatáit. ”
„ Nézem a szökőkút fagyott vizét, és tudom, hogy egyszer majd újra csobogni fog, aztán ismét befagy, és később megint csobog. Így van ez a szívünkkel is: az is az időnek engedelmeskedik, és soha nem áll meg örökre. ”
„ Ha valaki szeret, egyáltalán nem kell értenie, mi történik, mert akkor minden benne megy végbe. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
1 202 idézet
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: