„ Ki marad majd a barátom? Hol kopoghatok majd, ha fázom?
Mert a vándor minden mástól távol jár.
Ki marad majd a barátom? Ha túl a sok részeges álmon
visszaszédülök, s itt lent már senki se vár. ”

„ Százezer éve is éltek,
szerettek és féltek,
úgy, ahogyan én.
(...)
Ne nézd az órát, a naptárt,
inkább gyorsan fogj át,
úgy, ahogy akarsz! ”

„ Ha a ma lesz a holnap tegnapja,
Tedd a bús emléket az ablakba!
Nehogy szomorúan gondolj
a tegnapra,
Tölts még egy kortyot a
poharadba! ”

„ Most először mondom el, most hinned kell nekem.
Legalább te maradj itt velem!
Annyi minden változik, s nem biztos semmi sem,
Legalább te legyél az nekem! ”

„ Hogyan tudnál felkelni reggel,
ha nem tudnád: éjszaka vár?
Dolgaidat elvégzed nappal,
és az este újabb kapukat tár.
Ezért életed mindig boldogsággal mérd! ”

„ A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet. ”

„ Tudom, jóból is árt a sok, bármit is teszel,
Akár túl sokat iszol, vagy túl sokat eszel.
De ha kedved elhagyott, minek szidnád a tegnapot,
Inkább csinálj magadnak jó előre még egy szép napot. ”

„ Volt, amikor messzire szálltam,

Többé már nem bír el a szárnyam,

Elfáradt már, mégis szállni kell.

Mindig álmodtam egy szebb világról,

S lassan eltűnök a nagyvilágból,

S még nem jöttem rá, miért vagyok én. ”

„ Sosem vagy egymagad, csak túl kicsinyke vagy,
várj, míg felkel majd a nap.
Tudod, nincs mennyország, de minden síron nő virág.
Várj, míg felkel majd a nap.
Ezért együtt leszünk, míg végtelen az éj.
Együtt, míg a nap utoljára kél.
Együtt mondjuk annak, ki még fél:
te csak várj, míg felkel majd a nap. ”

„ Azt sem tudtuk, hogyan szeressünk, csak fogtuk egymást,

Amíg dühöngött a szerelmünk, nem láttunk mást.

Te sem bírtad már a kalitkát, miért maradnál,

Hiszen minden szívnek szárnya van, s néha elszáll. ”

„ Ne beszélj, ha most is azt hiszed,
hogyha bármit szívből mondasz, az rossz lehet neked.
Nem vagy más, csak egy szürke nagykabát.
Neked úgyis majdnem mindegy, melyik színt is öntik rád.
Izzadsz éjjel, agyad úgy jár, mint a gép,
amit elrontottál tegnap, ma is újra éled még.
Elmúlt rég, ma már nem lenne nehéz,
hogy a régi félelmekkel farkasszemet nézz.
Nem kell többé az a sok szürke kabát,
miben annyi gyáva ember jól meghúzta magát. ”

„ Estefelé, ha egyedül élsz,
Van annyi jel, hogy elképzeld.
Vár a világ, s ha bárhova mész,
Rád talál egyszer egy angyal, miért is félsz? ”

„ Én szállok az idővel és a széllel szembe talán,
Telve a reménnyel: aki elment, vár még rám.
Én esküszöm, hogy mosolyogsz még rám,
Én nem hiszem, hogy sosem érsz hozzám.
Nem büntethet az ég, ha így állok eléd,
Lelkemben bűntelenül,
Mert hiányzol. ”

„ Miért kell oly sok beszéd
Hisz az első szóból mindezt érthetnéd
Miről a szám csukva beszélt. ”

„ Ne mondd, hogy az, ki bátor volt megszületni,
Mind hős, ha majd tenni kell.
Az álmom rég majd békében úgy ébredni,
Hogy ezt hősök nélkül értük el. ”

„ Ha próbálsz valaki lenni,
maradj az, aki vagy!
Másból már van annyi, mint csillag az égen,
belőled csak magad. Egymagad. ”

„ Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön,
bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák,
s a könnyem kicsordul: miért? Mért nem lehetsz most közel? ”

„ Töröld meg lelked ablakát
Hadd lássak újra rajta át,
Álmaimnak tiszta kék egét.
Ne sírj, a kedvemért, ne sírj. ”

„ Szökünk a sötétség elől,
Falakon átrohanunk,
Ezek mi vagyunk, a szabadság vándorai. ”

„ Még engedem, hogy ár sodorja, szél kavarja életem, ameddig jó nekem,
De azt hiszem, most van itt a perc, hogy fogd a két kezem, az kell nekem,
Mert ha itt vagy velem, a szívem megpihen. ”

„ Akárhogy nézem, színházban vagyok,
Páholyból néznek rám furcsa alakok.
Mindenki mást hisz, más színt visel,
S valódi arcát álarc rejti el.
Mégis meddig éljünk álarcok mögött?
Mit kell eltitkolnunk így egymás között? ”

„ Annyi boldog pillanat vár rám
karodban még. Meg kell, hogy értsd:
bármi is elszakít tőled,
azt senkinek nem hiszem el. ”

„ Újra egymagam, ez mindig jól bevált,
hogy újrakezdj, újra várd a csodát.
Szívünknek szárnya van, mért kötnénk meg hát?
Úgysem száll sokszor éveken át. ”

„ Itt vagyunk, ki tudja, kit ki hívott, mégis itt vagyunk, sokáig itt leszünk,
Szárnyalunk, mint földre tévedt égben járó angyalok, és néha szenvedünk,
Álmodunk, a tények szürke tengerétől elfutunk, ezek vagyunk,
Hiszen van még időnk, azért se változunk. ”

„ Ne ígérj, és én sem súgok neked
Szavakat, ami szép, de mégsem hiszed,
Amikor a szemedbe nézek, kiderül,
Hogy ki az, ki marad, ki menekül,
S ki tartozik hozzám,
Mert ha a lét egy kalitkába beszorul
Te fizetsz, és én is, de cudarul. ”