„ A mosolyod nélkül
befelhősödik minden égbolt
szerte a világon. ”

„ Az öröm nem beszél, hanem nevet.
Nem ad szárnyat a gondolatnak,
csak a bánat szónokol. ”

„ Ha most elmennél,
utánad kószálnék én is,
mert magaddal vinnéd
a keskeny ösvényeket is,
amelyeken elbotorkálok
naponként hozzád. ”

„ Az ember szeret végigmenni azon az úton, amit maga választott. Akkor is, ha számtalan buktató várja, ha a keserűség könnyeit is kell nyelnie útközben, ha a kétségbeesés számtalanszor térdre rogyasztja, ha elátkozza százszor is, hogy útra indult. Minden keserű pillanat önmaga becsülésének a lehetőségét gazdagítja. ”

„ Ha nem látnám a mélységet alattam,
még büszke is lehetnék magamra. ”

„ Mit is mondhatnék:
magamra hagyott a világ,
körülfalaztak az évek,
s a repedéseken csak a könny,
csak a bánat szivárog át. ”

„ Egybefolyódik minden:
a létezésed és a hiányod,
az öröm és a gyász,
a várakozás és a félelem;
s közben a harc
a megvásárolható világ ellen.
Mindennek ára van. ”

„ Ha híres felfedező lennél, egyszer még magadra is lelnél. ”

„ Hányszor így volt már:
hiába vártam az óvatos lépéseket,
csak a csend nőtt bennem,
te elmaradtál. ”

„ Szeretnék a szemeddel
az arcomra nézni,
tudni, hogy te is látod:
nincsen más út,
csak amelyik hozzád vezet. ”

„ Hiányzol.
Az életemből, az ágyamból,
a vonuló felhők futásából,
az ébredő nap első sugaraiból.
Hiányzol a tárgyakból,
amelyeket megérintek,
hiányzik a tükrömből az arcod.
(...)
Nehéz csönd nyomja szívemet. ”

„ Nem ad hiába, aki úgy ad, hogy közben magának is örömöt szerez vele. ”

„ Földrészek kéklő távolsága,
tengerek zölden gyűrődő hullámai,
az idő és a tér közöttünk. ”

„ Hisz a szerelemben épp az a legcsodálatosabb, hogy nem az a szerelem tesz boldoggá bennünket, amit kapunk, hanem amit mi adunk. ”

„ Hányszor választhattál volna magad,
de hagytad, hogy téged válasszanak. ”

„ Hiszek az egyetlen folytatásban,
a megszülető kettős magányban,
hiszek az egyetlen menedékben,
a körülfolyó reggeli fényben,
hiszek az illatodban,
félve mozduló mámorodban,
a hajadban, ha felragyog:
átölelnek a csillagok. ”

„ Arra gondolt, hogy nincs erő hatalmasabb, nincs szenvedély pusztítóbb, nincs szerelem tisztább, nagyszerűbb, mint az övék. Minden asszony hazudik, amikor azt mondja: ellobban a szenvedély, megcsúnyul a szerelem néhány együtt töltött év után. Nem pusztulhat el! Jelképpé vált a számára ez a közös szemlélődés. Kiemelkedtek a hétköznapok szürkeségéből, a dolgok fölé kerültek. Föntről olyan szokatlannak tűnt minden: a házak, az emberek, az utcai nyüzsgés. Aprónak, jelentéktelennek. Az emberek értelmetlenül szaladgáltak, tele voltak nyugtalansággal, feszültséggel. Hiányzik belőlük a bizonyosság. Nem valamilyen vallásos kötődésre gondolt, hanem a szerelem nyújtotta biztonságérzetre. ”

„ Ha kinyújtanám a kezem, elérnélek,
pedig birodalmak húzódnak közöttünk. ”

„ Mi lesz velem, mondd?
Szemem fényét félelem fakítja,
mellkasomban buta álmok.
Karnyújtásnyira, mégis távol:
hiányzol az éjszakámból. ”

„ Áztatom magam az esőben -
senki se látja könnyeimet. ”

„ Miből építkezik az ember, amikor úgy érzi, romokban hever körülötte a világ? Az általa belátható környék, a végiggondolható gondolatok, a megélhető érzelmek. Arra gondol, hogy talán mégis akar tőle valamit az élet, ha eddig meghagyta. S elkezdi magát újraépíteni. Megkeresi az első téglákat, leveri róluk a régi, töredezett habarcsot, óvó kézzel végigsimítja valamennyit. Új kötőanyagot kever. Előtte gondosan alapot ás, mélyebbet az előzőnél, mindent többször is megmér. Ezúttal nem olyan felszínes, mint először volt, most már tudja, hogy sokszor századmillimétereken múlhat a siker. ”

„ Valahol elhagytad az arcomat,
s most én se tudom, milyen vagyok. ”

„ Miért kell mindenre szavakat keresni, mindent körülírni, meghatározni? Miért kell a jónak nevet adni? Minden szó, amit ilyenkor elmond az ember, hétköznapivá szürkíti az ünnepet. ”

„ Így állok előtted s várom:
tenyeredbe veszel
s mintha hosszú útról érkeztem volna
lélegzeted melegében
visszatér belém az élet. ”

„ Bezártalak magamba, s most nem menekülhetek, szöknék már, de nem lehet, fogva tart a képzelet. ”

„ Olyanok vagyunk mindannyian, mint a mélytengeri halak: állandón a víz alatt úszunk, s nem vesszük észre az elmaradó napokat, hónapokat, éveket. Úgy válik múlttá a jelen, hogy szinte tudomást sem veszünk róla. Mindig valami más foglalkoztat, mindig előre tekintünk, s nem látjuk, ami a lábunk előtt hever. Messzi tengerek hívása miatt gyötrődünk, s nem érezzük a hazai víz ízét. Kalandozó és buta vágyak partjaira vágyunk, s megfulladunk, ha végül partra vet az élet. Néha azonban váratlanul megmutatja magát a múlt. S ha van bátorságunk szembenézni a tárgyakkal, s mindazokkal az emlékekkel, amiket azok felidéznek, a hatalmába kerít valami nagy-nagy nosztalgia, összeszorul a szívünk, mert az ifjúság van azokban a tárgyakban, a helyrehozhatatlan hiba, a helytelenül végiggondolt gondolat. ”

„ Megálltam szemben veled, s elállt a lélegzetem.
Úgy néztél rám, mint amikor szárnyat bont a szerelem.
Nem tudtam betelni veled. ”

„ Mihelyt belép az ember a társas viszonyokba, egy mások által megírt, rendezett s az egyén által kissé átalakított szerepet játszik. Akár otthon, akár a munkahelyén - mindenképpen álarc van rajta. Ha szórakozik, ha "maradandót" alkot, az elképzelt szerep szerint cselekszik, beszél, gondolkodik. Rettenetes a végkövetkeztetés, de igaz. ”

„ Hányszor hagysz még el
amíg én is belátom
nincsen helyem a világodban
eltévedt holdja vagyok
a hozzád vonzó hatalmas erőnek. ”

„ Ha velem vagy
szomorú szívvel hajnalodik
várakozna még az éjszaka
hogy betakarjon bennünket -
vágyainkban hullámzik a tenger
szemedben kacagnak az álmok
mert a valóság ezerarcúbb
mint a legszebb látomás:
maradj velem mindhalálig. ”

„ Vidd magaddal erdő csendjét
virágoknak harmatkelyhét
vidd magaddal madár röptét
esti csillag színezüstjét
összeomló fehér vállad
vidd magaddal gyáva vágyad
felejtésre kárhozottan
nyíljon bánat mosolyodban. ”

„ Kár, mindig akkor döbbenünk rá arra, hogy valaki vagy valami a mienk volt, mikor elvesztettük. ”

„ Akkor vagyunk igazán nagyvonalúak,
ha nincsen más lehetőségünk. ”

„ Nyakadba csókoltam a vágyat
s örökös foglyod maradtam
ódivatúan olykor nevetségesen
felfedező voltam mert testedre vágyakozva
magamat is megismertem
nemcsak akartam hanem mertem is
egy életre megszeretni. ”

„ Elrejtem magam hogy megtalálhass
alkonyatból vetek neked ágyat
kiszólok érted az éjszakámból
elengedlek ha a hajnal lángol
tűnődő ujjaimmal vigyázok
ne riassza el a csönd az álmot. ”