Határaid bizonyosak: cselekedj úgy, hogy tényleg tieid legyenek. Ne élj vissza a feledéssel. Őrizd a reményt a szükség óráira: számvetésed beletelik néhány napba.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vállamon ezzel az élettel, és annyi másikkal a fejemben, összehúzom magamon testemet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember, aki a tengert nézi, szerelemtől sújtott gyerek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A test és a kar nem mozdul, vagy alig. Csak az ujjak hegye remeg kissé, mint amikor egy szeretett archoz közelít. Épp nem érint semmit, főleg nem egy forró, eleven testet, hanem csak észrevétlen útitársát, a hópelyheken pókhálóját szövő halált.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A világ tágas, ismeretlen vidék, amit a teraszokról szemlél az ember.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azon elmélkedünk, hogyan maradjunk állva ebben a hústömegben. A föld nem olyan finnyás: kér a csontunkból.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egyik szót a másik mellé fektetve szívünket hosszú pórázra engedjük,
S mint kutyát visszahívjuk, amint távolodik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az író kitalált lény. Megálmodjuk, de sohasem találkozunk vele. Nem létezik, csak úgy tesz, mintha élne. Pusztán egy név, közmegegyezéssel vagy kései legendával létrehozott kép, egy több emberből összeállt magányos ember.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretek rágyújani a tenger közepén. Apró, vörös pont a kéken. Egy izzó, sercegő, forró pont. Azt jelenti, élek: mag vagyok, embertörmelék, könnyekben úszó lélekmorzsa, kész letérdelni vagy akár eltűnni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor a vonat elindul, az ottmaradóknak csöndesen intenek az ablak mögül, mondatoktól felpuffadt szerelmes tekintetükkel istenveledeket suttognak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A halál törékeny, akár a szerelem. A halál a legszebb elképzelés bennünk, az alapelv, az édes és korláttalan ábránd, az a kicsit sem őrült gondolat, amely miatt még élhető számunkra az élet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Magukkal cipelik a menny reménységét, az irányítja viselkedésüket: a holnapért megéri ez a sok durva mozdulat, verejték, vérszegény várakozás. Az eljövendő élet szebb lesz, mint az, amelyik elmúlt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ezt kell szeretni, ami magával sodor és szétszed, mert ez a mi javunk. Ezeket a kaland nélküli napokat, ezeket az egyforma mozdulatokat, az elveszettnek tűnő időt, a hamis remény elhagyását, az eső utáni lágy estét, a meg nem születendő gyerekeinket, a már soha be nem teljesedő szeretkezésünket, a keresztet, a táskát és a fedőt, ezekkel a fonott virágokkal, a rosszul megfogalmazott panaszokkal és nedves zsebkendőkkel együtt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Helyenként füstjeleket váltunk a magunkfajtákkal. Széttárt karokkal magunkra maradunk az úton, s láthatatlan könnyektől nedves porán nyammogunk. Kevés időt töltünk itt: néhány szó, néhány mondat, semmiség a csillagos ég alatt, csak ennyi a világ egyéb dolgai közt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nyomorúságunkon fényesség e halálközeli szépség. Amiből aztán könyveket írunk, képeket festünk és zenét szerzünk. Hogy megpróbáljuk magunkhoz szorítani a nappalt. Ujjbegyünkkel kísérjük, ameddig csak tudjuk, az idő múlását.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás