Ezt kell szeretni, ami magával sodor és szétszed, mert ez a mi javunk. Ezeket a kaland nélküli napokat, ezeket az egyforma mozdulatokat, az elveszettnek tűnő időt, a hamis remény elhagyását, az eső utáni lágy estét, a meg nem születendő gyerekeinket, a már soha be nem teljesedő szeretkezésünket, a keresztet, a táskát és a fedőt, ezekkel a fonott virágokkal, a rosszul megfogalmazott panaszokkal és nedves zsebkendőkkel együtt.