„ Nem mondom el neked, mit élek meg igazán. Nem vagy hajlandó meghallgatni, mi zajlik le valójában bennem. Bosszankodom. Te félni kezdesz. Én lázadok. Te kontrollálsz. Én még inkább lázadok. Megerősíted a kontrollt. Robbanok. Megtorolsz... mondd csak, nem fáradtál bele ebbe az évszázadok óta tökéletesen szabályozott játékba? És ha meghallgatnánk egymást? ”

„ Mindnyájan veszélyessé válunk, ha életerőnknek nincs lehetősége kifejeződni, ha rossz közérzetünket nincs lehetőségünk megosztani, és nincs, aki megértse. Az erőszak a visszafojtott élet bombája. ”

„ Félünk megállapítani, hogy mások vagyunk. Elkerüljük, elfojtjuk. Mindeközben nem igazán gyakoroljuk a másik különbözőségének befogadását sem. ”

„ Furcsa mód az önmagunkhoz vagy másokhoz fűződő kapcsolatról azt feltételezzük, hogy egyedül, üzemanyag, szabályozás és karbantartás nélkül működni fog. Nem csoda, ha elhasználódik, kimerül, vagy olyan sokszor tönkremegy, hiszen nem gondozzuk. ”

„ Rohanunk és rohanunk, tennivalóról tennivalóra. Úton vagyunk és kutatunk kielégíthetetlenül, mindig elégedetlenül, száraz torokkal és szívvel! Tudtunkon kívül rajta ülünk az egyetlen kúton, amely igazán olthatná szomjunkat. Úgy hívják, hogy jelenlét önmagunkkal, másokkal, jelenlét a világban. ”

„ Csak az önmagunkhoz való viszonyunkon való munka árán tudunk javítani a másikhoz való viszonyunkon. ”

„ Ha mi magunk nem értékeljük önmagunkat mértéktartóan, helyesen, nagy valószínűséggel egész életünkben másoktól várjuk majd a mértéktelen értékelést kétségbeesetten. ”

„ Lehetünk síksági nomádok vagy egy multinacionális cég vezérigazgatói, utcaseprők egy eldugott külvárosban vagy a médiából ismert sztárok, alapjában véve ugyanazok a szükségleteink: az identitás, az érzelmi és anyagi biztonság, a csoportba, törzsbe, családba tartozás. Mindnyájunknak szükségünk van osztozásra és összekapcsolódásra, szabadságra és autonómiára, elismerésre és megvalósulásra, arra, hogy szeretetet adhassunk és kapjunk. ”

„ Nem a másik tehet róla, hogy betelt a poharunk. Én vagyok a felelős, mert nem ürítettem rendszeresen. ”

„ A kényszert legalább jól ismerjük. Megszokott dolog - kényelmetlen, de otthonos. A szabadság? Ajjaj! A szabadság újdonság, és mi minden ismeretlentől félünk. Miután nemzedékeken keresztül azt tanították, hogy kötelességeink és szokásaink vannak, nehéz elfogadni, ha valaki választás révén akar cselekedni, vagy szívének ösztönzésére. Márpedig ez életbevágóan fontos volna! ”

„ AZ élet elhasználódott, már nem annyira élvezzük, dörzsöli a lelket, összetöri az álmokat. Senkinek sem tudunk erről beszélni. Senkivel nem oszthatjuk meg bizalmasan, hogy el szeretnénk hagyni ezt az életet egy másik élet kedvéért, és hogy nem tudjuk, hogyan kellene ezt megtenni. Hogyan mondjuk meg a hozzánk közel állóknak, hogy szeretetük életre keltett, de most pusztít? Hogyan mondjuk meg azoknak, akik szeretnek, hogy valójában nem szeretnek? ”

„ Nem gondolom azt, hogy teljesen felszámolhatjuk a félelmet. Életünk részét képezi a bizalommal, a bánattal és az örömmel együtt. Ami felszabadít bennünket, az az, ha nem félünk többé félni. ”

„ Ha mi és a másik álarcot visel, az nem kapcsolat, hanem álarcosbál. Amennyiben ezt viccesnek találjuk, és jól szórakozunk a maszkokon és a játékokon, akkor örüljünk neki! A tapasztalat azonban sajnos azt mutatja, hogy ezek az álarcosbálok szomorúak és lehangolóak szoktak lenni. Nem egyesítenek, hanem szétválasztanak, nem késztetnek álmodozásra, hanem nem hagynak aludni. ”

„ Jó kisfiúként vagy jó kislányként általában megtanultuk, hogyan hallgassuk el a dolgokat, hogyan hallgassunk, hogyan tegyük félre a ki nem mondott problémákat, mintha csak egy camembert sajtot tennék félre a konyhaszekrénybe. A gond a szekrénybe zárt camembert-rel csak az, hogy végül bebüdösíti az egész lakást. Nem tettük félre, mindenhol ott van! ”

„ Az emberek többsége csak dadog, amikor kommunikálni próbál. Megszoktuk, hogy értékeljük, elítéljük és felcímkézzük a másikat, anélkül, hogy feltárnánk előtte saját érzéseinket és anélkül, hogy mernénk önmagunkról beszélni. ”

„ A rossz közérzethez és a harag, szomorúság vagy sóvárgás érzéséhez hozzáadódik a tehetetlenség kényelmetlensége. Ezért aztán gyakran, hogy "elmúljon", nincs más eszközünk, mint hogy valaki ellen forduljunk, legyen az apa, anya, iskola, barátok, barátnők, kollégák, vevők, a szakma, az állam, a környezetszennyezés, a válság. Miután se nem értjük, se nem uraljuk belső énünket, találunk magunkon kívül felelőst, aki bűnbakja lesz a szenvedésünknek. ”

„ Valójában ritkán vagyunk kapcsolatban a valósággal, mint olyannal, mert az idő nagy részében azzal a valósággal vagyunk kapcsolatban, amelyikről azt hisszük, hogy a valóság, vagy pontosabban, amelyiktől félünk, hogy az a valóság. ”

„ Az érzés úgy működik, mint egy villogó lámpa a műszerfalon: jelzi számunkra, hogy egy funkció be van-e töltve vagy sem, hogy egy szükséglet ki van-e elégítve vagy sem. ”

„ Pesszimizmusunk arra visz bennünket, hogy csak azt lássuk, amit mindenki lát, szórakozottságunk pedig arra, hogy ne lássunk semmi különöset. ”

„ Megfigyeltem, milyen nehezen ismerjük el saját felelősségünket, és milyen könnyen hárítjuk másokra vagy az eseményekre azért, ami velünk történik. Tudat alatt sokszor jobban szeretjük a jól ismert kalitkánkat és ülőrúdjait, mint a szabadságot, hogy kirepüljünk a nyitott ajtaján. Márpedig az ajtó nyitva van. Miért van ez így? Nem azért, mert jobban félünk a szabadságtól, mint a kényszertől? ”

„ Az egyetlen lehetséges módja annak, hogy valakiről tartósan és megfelelően gondoskodjunk, szerintem az, ha nekünk magunknak mélységes örömünk származik a gondoskodásból, és minden egyes érte tett dolog rendkívül jó érzéssel tölt el bennünket. Ha csak egy kicsiny részünk is kötelességből, áldozatból cselekszik, csak azért, "mert kell", és kötelességérzetet, kényszert, bűntudatot érez, ez a részünk felemészti energiánkat, vitalitásunkat és előbb utóbb haragban, lázadásban, vagy depresszióban ölt testet, így bosszulva meg magát. ”

„ Ha nem szereted, változtasd meg! Ha nem változtatod meg, szeresd! ”

„ Nézed a szanaszét szóródott köveket: nem tarthattak ki sokáig. Elég volt egy szellő, amely visszaküldte a köveket elemi különbözőségükbe. Hallgatod a leomlás utolsó visszhangjait. Hallod, amit mondanak: valaki távozott belőled, aki soha nem is lépett be oda. Lassan-lassan kihűlt e romok szenvedélye, utolsó képességüket is elveszítik, hogy sajnálatot ébresszenek. Eltávolodsz, mert érzed a veszteségeid elhanyagolható nagyságát felmérő fény kifejezhetetlenségét. ”

„ Magányosnak és szomorúnak érzem magam, szükségem van a megnyugtatásra, hogy számítok neked, hogy helyem van a szívedben, még ha pillanatnyilag azt választod is, hogy mást csinálsz, mint hogy velem légy. ”

„ Több örömet rejt a konfliktus megoldására tett kísérlet, mint amikor sikerül még jobban elmélyíteni azt. Nem mondom, hogy könnyű, de végrehajtható. Nem azt mondom, hogy mindig, csak azt, hogy érdemes megpróbálni! ”

„ Mire jó az új konyha, ha egyedül eszünk benne vagy duzzogunk? Mire jó az új nappali, ha soha nincs időnk üldögélni benne? Mire jó az új autó, ha minden utazásnál veszekedünk benne, ráadásul nincs is már időnk utazgatni, erdőben sétálni vagy nyaralni? ”

„ Mindenki ismer olyanokat, akik mindenáron ragaszkodnak a maguk igazához, hogy az egész környezetükkel összevesszenek, mintsem, hogy vidáman elfogadják, hogy két opció is létezik. ”

„ Addig rágódunk a benyomáson, hogy nem értenek meg, nem ismernek el, hogy igazságtalanság, illetve elutasítás ért bennünket, hogy új identitást faragunk belőle. Oly mértékben berendezkedünk ebben a hitben, hogy a körülöttünk lévő világ hiába küld számunkra befogadó, megértő, integráló üzeneteket, nem halljuk meg, nem látjuk meg azokat. ”

„ Amíg nem mondjuk meg a másiknak konkrétan, hogyan szeretnénk, hogy a szükségletünk kielégüljön, addig könnyen lehet, hogy ő a szemünk láttára törik össze a beteljesületlen szükséglet súlya alatt. ”

„ Rá kell találjunk újra az élet jelenlétére, örömére, ízére, még a legkegyetlenebb nehézségeken keresztül is, anélkül, hogy tagadnánk vagy elfojtanánk azokat. Se angyali, se ördögi dolgokra nincs szükség, csupán a lehető legtudatosabban kell megtapasztalnunk megtestesülésünket, próbálván kikerülni szokásos csapdáit. Ilyen csapda lehet például, amikor régi, rosszul vagy sehogy sem ápolt sebeink által kialakított működési szokásaink és elveink alapján élünk, illetve, amikor idealizálásba, ábrándozó spiritualitásba menekülünk. ”

„ Három szó okoz lázat, három szó szögez ágyhoz: megváltoztatni az életet. Ez a cél. Tiszta, egyszerű. Az utat azonban, amely elvezet a célhoz nem látjuk. A betegség az út hiánya, bizonytalansága. Nem egy kérdés előtt állunk, hanem benne vagyunk a kérdésben. Magunk vagyunk a kérdés. Új életet szeretnénk, ám az akaratnak, amely a régi élet része, nincs semmi ereje. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik a bal kezükkel nyújtanak egy golyót, ám nem engedik el, csak, amikor meggyőződtek róla, hogy a jobb kezükben ott van cserébe egy pénzdarab: nagyon szeretnénk új életet, ám úgy, hogy nem veszítsük el közben a régit. Nem ismerjük meg az átmenet pillanatát, az üres kéz időszakát. ”

„ Az igazi találkozás az emberek, nem pedig a szerepek között zajlik. ”

„ Megfigyeltem, milyen nehezen ismerjük el saját felelősségünket, és milyen könnyen hárítjuk másokra vagy az eseményekre azért, ami velünk történik. Tudat alatt sokszor jobban szeretjük a jól ismert kalitkánkat és ülőrúdjait, mint a szabadságot, hogy kirepüljünk a nyitott ajtaján. Márpedig az ajtó nyitva van. Miért van ez így? Nem azért, mert jobban félünk a szabadságtól, mint a kényszertől? ”

„ Nem azt kívánjuk pusztán, hogy a másik meghallja, amit mondunk, azt szeretnénk, ha odafigyelne arra, hogy mi történik bennünk. ”

„ Mintha gondoskodhatnánk megfelelően másokról úgy, ha nem vagyunk képesek megfelelőlen gondoskodni önmagunkról; mintha kellőképpen oda tudnánk figyelni mások szükségleteire, ha mi soha egy percet sem szánunk arra, hogy meghalljuk és megértsük a sajátjainkat. Mintha fordulhatnánk tisztelettel és jóakarattal a másik felé, elfogadva sokféleségét az ellentmondásosságával együtt, ha nem fordulunk önmagunk felé tisztelettel és jóindulattal, és nem viseljük el saját ellentmondásainkat. Ismét arra lyukadunk ki, hogy a másik felé vezető út során nem spórolhatjuk meg az önmagunk felé vezető utat. ”