„ Nekem többé nem kell az élet,
Mert célját elveszítém;
Te voltál célja életemnek,
Te általad s te érted éltem. ”

„ Azt hallom, hogy megnősültél. Okos ember vagy, ha igaz, okosabb, ha nem igaz. ”

„ Egy-e a lélek és a test?
Honnan jövénk, hová megyünk?
Elalszik-e a sírba`, vagy
Uj lángra lobban életünk? ”

„ Mondád - és nem is reszketett beszéded -
Mondád, hogy soha senkit nem szeretsz. (...)
Attól tartasz, hogy kincsét szíved elfecsérli,
És aztán vissza többé nem szerezheted? ”

„ Az idő igaz, s eldönti, ami nem az. ”

Ez az idézet szinte megegyezik egy másik idézettel, amely régebb óta létezik itt.

„ Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. ”

„ Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr! ”

„ A bánat? egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm. ”

„ Átkarolnám, ajakára
Csókot nyomnék utójára,
S melegétől hű szivének
Elolvadnék... úgy halnék meg! ”

„ Érd el (persze énvelem) az
Ősz hajak késő korát,
Hanem ez ne légyen más, mint
Álarcban az ifjuság. ”

„ Az élet rövid béke s hosszu harc
És a halál rövid harc s hosszu béke. ”

„ Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. – ”

„ Csók és édes szavak...
S szerelmi jelenet...
S o bűn, o förtelem...
Szerelmet.. pénz vehet! ”

„ Szerelmes vagyok én,
Vagy tán tűzbe estem?
Nem tudom, de igaz,
Hogy ég lelkem, testem. ”

„ Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok. ”

„ Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén. ”

„ Minek nevezzelek,
ha rám röpíted
tekinteted,
ezt a szelíd galambot,
amelynek minden tolla
a békesség egy olajága,
s amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
s a bölcső vánkosánál -
Minek nevezzelek? ”

„ Szeress, szeress mint én szeretlek téged,
Oly lángolón, oly véghetetlenül,
Áraszd reám a fényt s a melegséget,
Mely isten arcától szívedbe gyűl. ”

„ Lelked ruhája
csillagsugárból szőtt fényes palást. ”

„ Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe. ”

„ Nem indultok meg, könnyeim
Indítsanak meg... e könyűk
Szivem vérének cseppjei,
Halálveríték lelkem homlokáról! ”

„ A fájdalom nem éles fejsze, melynek
Csapásától az élet fája dől...
A fájdalom féreg, mely lassan, lassan,
De nem fáradva, folyvást rág belől. ”

„ Az esztendőnek a halála

Oly ünnepélyes egy halál!

Ilyenkor minden jobb halandó

Elzárkozik, magába száll,


S nem hogy barátnak, hanem még az

Ellenségnek is megbocsát,

És ez valóban nagyszerű, szép;

De én is így tegyek-e hát? ”

„ A becsülettől soha el ne térj. ”

„ Oh, e szív, e szív! Szeretném, ha kiverhetném keblemből, hogy megnézzem; hadd látnám: milyen az a kis húsdarab, mely az idvességnek és kárhozatnak egy-egy határtalan világát foglalta magában, s melyben most e két mindenség helyett csak egy halványan pislogó, hamvadozó csillag bolyong... az élet. ”

„ A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza. ”

„ Álmos vagyok és mégsem alhatom;
Ébren vagyok és mégis álmodom. ”

„ Miért vonzódom úgy hozzájok?
Mert ők lelkemnek rokoni,
Mely mindig új s új alakot vált
S mégis folyvást az egykori.

Lehet még másban szinte hozzám
A felhőt hasonlítani:
Vannak neki, miként szememnek,
Könnyűi és villámai. ”

„ Jó éjszakát!... nem kelt föl titeket sem más,
Majd csak az itéletnapi trombitálás!
Élete gyertyáját soknak eloltátok,
Küldök én örökös éjszakát reátok. ”

„ Ahol pap emel szót,
Ott az igazság megfeszíttetik. ”

„ Véres a föld lábam alatt,
Lelőtték a pajtásomat,
Előre!
Én se leszek rosszabb nála,
Berohanok a halálba,
Előre! ”

„ Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját. ”

„ Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett! ”

„ A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Bele estem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok. ”

„ A csatahely mellett volt egy jókora tó,
Tiszta, szőke vizet magába foglaló.
De piros volt az most, mert a magyar sereg
Török vértől magát vizében mosta meg. ”