A kategóriához 2 343 idézet tartozik (bővebb infó)


Nem lehet mindenki hős, mert valakinek a lelátókon kell ülnie és tapsolnia, miközben a hősök felvonulnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hamarabb eljön az, amitől félsz, mint az, amit remélsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Könnyű dolog bölcsnek lenni. Csak gondolj valami butaságra, aztán ne mondd ki.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mert ha az egyik dolgot megvilágítom, a másikat nem látom. És olyan gyakran előfordul, hogy az ember a rosszat helyezi megvilágításba, bár nehéz eldönteni, hogy ez véletlenül vagy szándékosan történik-e

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sok emberrel beszéltem, sok embertől tanultam. Kitől így, kitől úgy. Volt, aki bölcs volt, nagy tudású, számokat és adatokat mondott, könyvek voltak körülötte, és tanulmányok. Volt, aki szemüvege mögött idézett másoktól, hogy még igazabb legyen az igaza. Egy más színű szemüveg ugyanígy tett, idézett, és az ellenkezőjét bizonyította. Azt is mondta, az első szemüveg vak és süket. Volt, aki nem kertelt, azt mondta, változzak, vagy elkárhozom, majd megmondta, hogyan változzak. Olyan is volt, akivel nagyon berúgtunk, mondtuk, szar a világ, inkább igyunk. Volt, aki kiabált velem. Vagyis talán nem is ő kiabált velem, hanem az eszme, amivé akkoriban lett. Volt, aki sokat ígért, és tudtam, hogy érdekből beszél. Egy alkalommal valaki alig mondott valamit, és valahogy szavak nélkül is tudtam, hogy igaza van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A sötétség a világosság hiánya. Nem lehet összetörni és kilapátolni az ablakon. Sokkal egyszerűbb, ha meggyújtunk egy gyertyát. Tehát nem a rossz, a hiány ellen kell küzdeni, hanem életre hívni a fényt, a saját életünkben és másokéban egyaránt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Alapszabály, hogy sose kockáztass többet, mint aminek az elvesztését megengedheted magadnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem elég, ha a férjed vagyona annyi, akár egy pasáé, és a gyerekeidé Ábrahám minden kincse. Minden nőnek meg kell teremtenie a saját maga biztonságát, és a férje előtt titokban kell tartania. Annyi pénzt kell gyűjtened, amennyit csak tudsz. Különben élősködsz majd mindenkin, mint egy pióca, és akkor valóban nem is vagy annál több. Akkor pedig lehajthatod a fejedet, tűrheted a verést, és a megcsalást, és még meg is köszönheted.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem áll rendelkezésünkre egy szép nagy könyv, amelyből minden kérdésünkre készen kapjuk a választ.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte. Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A ma gondolatai a holnap cselekedetei.
A ma féltékenysége a holnap hisztériás rohama.
A ma vakbuzgósága a holnap gyűlölet diktálta bűntette.
A ma haragja a holnap gyalázkodása.
A ma gonosz kívánsága a holnap házasságtörése.
A ma kapzsisága a holnap sikkasztása.
A ma vétke a holnap félelme.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A teljes lét: élet-nélküli.
A teljes öröklét: idő-nélküli.
A teljes működés: változás-nélküli.
A teljes hatalom: erő-nélküli.
A teljes tudás: adat-nélküli.
A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli.
A teljes szeretet: érzés-nélküli.
A teljes jóság: irány-nélküli.
A teljes boldogság: öröm-nélküli.
A teljes zengés: hang-nélküli.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindnyájunknak vannak hibái. Egyikünk sem közelíti meg a tökéletességet, még messziről sem, és azt kívánjuk, bárcsak jobbak lennénk. Azonban tudnod kell, hogy Isten úgy szeret, ahogy éppen most vagy, és irántad való szeretete soha nem lesz kisebb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a tökéletesség számunkra, hogy hiányzik belőlünk a tökéletlen. Másképp értik viszont a tökéletességet az indiánok, akik, akárcsak Jézus is, nálunk inkább gondolkodnak holisztikus módon, a tökéletesség számukra a tökéletlennek az integrációja. Néhány indián törzsnél az a tökéletes szőnyeg, amelybe bele van szőve egy hiba is. Mert a tökéletességhez épp az a képesség tartozik hozzá, hogy elfogadjuk a tökéletlent.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelemben soha nem tudhatod... ne hidd, hogy amit egyszer megszereztél, az örökre a tiéd is marad!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem kell mindent tudni. Nem kell bolygatni a múltat. Nem kell beleütni az orrunkat olyasvalamibe, ami nem ránk tartozik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Időt vesztegetni nem egy olyan súlyos dolog. (...) Az élet nem egy rohanás, hanem egy célbalövészet. Nem a megtakarított idő számít, hanem az a képesség, hogy a célba találjál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szépséghez szendeség illik; míg csekély dolgokon szerfölött kacagni: oktalanság.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember ifjúságában szentül hiszi, hogy a világ rendkívül egzotikus. Később megtanulja, hogy csakugyan az, de másképpen, mint képzelte; észreveszi, hogy a Baross utca van olyan egzotikus, mint a Vörös-tenger, s a levélhordó, mint egy néger király.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberek könnyebben elviselik a bajokat, ha látják, hogy azok okozói is pórul jártak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mit használ e szerint neked, ha ott ülsz, ahol nem minden ülhet, mit használ rang, becsület, aranykulcs ágyékodon, és ezer ordó melleden, ha ezek mind ugyanannyi tolvajlói a nap alatt való legédesebb boldogságnak, a házi nyugodalomnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az életben jobb, ha azt akarjuk, ami nem a miénk, mint ha a miénk az, amit akarunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van rosszabb a rossznál - tudniillik a rossz igazolása. Természetesen nemesnél nemesebb eszmék segítségével.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vajon ki sérült nagyobb mértékben? Az, aki nem tud járni, vagy beszélni, hallani, vagy látni, vagy az, aki nem képes nevetni, sírni és szeretni?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A cikázó villám sok mindent megvilágít, ami a legragyogóbb napsütésben is rejtve marad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kapaszkodókat
gyártunk s mire eszmélünk:
kész is a ketrec.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden pillanat, amelyet panaszkodással és morgással töltünk, a saját életünkből vesz el. A vidám pillanatok pedig mindig hozzátesznek egy kicsit. Válaszd, amelyik jobban tetszik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mind csupán egy matematikai ponthoz viszonyítva vagyunk bölcsek, mint ahogyan a hajós vagy a szökött rabszolga a sarkcsillagra függeszti szemét; de ez elegendő irányítás egész életünkre. Talán nem érünk révbe kiszámítható időn belül, de mindenesetre megmaradunk a helyes irányban.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Jó lappal a kezében bárki tud nyerni, de rosszal csak a legjobb játékosok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A hallgatás sokszor a legjobb dolog, amit mondhatunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ígérettel nem lehet jóllakni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bennünk eleve ott a fáradás,
Mely a szűz hónak testvére lehet -
Ha nagyon fázik már a föld, lehull,
Csak hull a hó s új tavaszig befed.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás