„ Annyi emberrel csinálhatok mindenfélét. De senki nincs, akivel csak semmit tennék. ”
„
- Még csak három éve távozott közülünk. Szerinted elég idő ahhoz, hogy elfelejtsünk valakit?
- Egyszer odavoltam egy lányért. Lett volna nála esélyem, de kihagytam. Éjjelente nem tudtam aludni és azon tanakodtam, vajon elszúrtam-e? Azon tűnődtem, el tudom-e felejteni őt? De most már alig emlékszem, hogy nézett ki. Az arca már eltűnt a fejemből, és soha nem tér vissza. Vajon három év alatt elfeledhetünk valakit? (...) Minden bizonnyal!
”
„ Van az a fájdalom, ami nem megöl, hanem meggyógyít. ”
„ Amikor valaki nagy hatással van ránk, mindig találunk okot azt hinni, hogy ő az igazi számunkra. Teljesen mindegy, hogy mi az ok. Jelen esetben például az éj fényei ragadtattak el. Majd egy idő után mindaz, amit a másikban szerettünk, kezd elviselhetetlenné válni. De abban az elvarázsolt pillanatban úgy érezzük, rátaláltunk arra, akit egész életünkben kerestünk. ”
„ Az atomokat gyenge kölcsönhatás köti össze, de nem ismerjük el, hogy a mindenséget a szeretet köti össze. ”
„ Az elmének megvan a hatalma alkotni. Mikor a problémán gondolkozol, a probléma is már meg van alkotva. ”
„ Kedves Naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra. ”
„ Mindegy, hogy egy centivel nyersz, vagy egy mérfölddel. Ha nyersz, nyersz. ”
„ A rossz hír gyorsan terjed és amikor megérkezik, valahogyan meg kell birkóznunk vele. Ha a férj azt mondja, ő továbblépett, mi elfoglaltságot keresünk, hogy elterelje figyelmünket. Ha a számlák felhalmozódnak, megtaláljuk a módját, hogy plusz pénzhez jussunk. Ha van egy titkunk, ami túl szörnyű ahhoz, hogy elmondjuk, megtanuljuk magunkban tartani. De emlékeznünk kell rá, hogy a kapott rossz hír néha jó hír is lehet álruhában. ”
„ A tánc lényege, hogy azzá válsz, aki lenni akarsz. ”
„ Nem az ajándék értéke számít, hanem a szeretet az ember szívében. ”
„ Gondold át egy másik nézőpontból. Csak egy milliméternyit mozdulj el, és meglátod, minden más színben fog feltűnni. A homályos dolgok maguktól kitisztulnak majd. A fontos dolgok többé már nem lesznek fontosak, és nem fog érdekelni, hogy mit gondolnak rólad mások. ”
„ Néha az a legnagyobb áldozat, amit hozhatunk, hogy elengedjük azt, akit a legjobban szeretünk. ”
„ Az ember rémes dolgokat tesz, amikor fél. ”
„ Egy gyermek, apja törött hangszerével rég elfeledett dallamokat játszana. De néma marad a furulya, és a gyermek szíve nem szabadul. Fénylő forrás ered lelkéből, éteri dallam. (...) A víz elmossa a múltat, mossa, mossa, mossa... amíg újra tiszta lesz. ”
„ Okkal hazudik mindenki. Beválik, és működteti a társadalmat. Ebben különbözünk az állatoktól. ”
„ Talán nem tetszik, de néha fontos, hogy megálljunk egy pillanatra, elvonatkoztassunk a dolgoktól, és lássuk a teljes képet. Valójában rájönni arra, hogy eddig mindent rosszul láttál, felszabadító érzés lehet, és hirtelen észreveszel új perspektívákat, új lehetőségeket, amiket eddig észre sem vettél. ”
„ A világ ebbe az irányba halad. Menekülhetsz, de akár elébe is mehetsz. ”
„ Néha van úgy az életben, hogy minden rosszul sül el. Mikor a lehető legjobban igyekszünk és valamilyen oknál fogva mégis beüt a tragédia. ”
„ Minél összetettebb valami, annál bizonytalanabbak vagyunk. ”
„ Olyan szerencsétlenül alakul minden kapcsolatom, mindig úgy viselkedek, mintha nem lenne szükségem a másikra, de közben belehalok, belehalok az érzéketlenségbe, nem érzek fájdalmat, sem izgalmat, még keserűséget sem. ”
„
- Próbálkozz csak. Nem tudsz elijeszteni. Sajnálattal közlöm, hogy az irántad érzett szeretetem feltétel nélküli.
- A feltétel nélküli szeretet gondolata olyannyira bizarr, mint a Fogtündér, vagy a környezetbarát vegytisztítás.
”
„ Akárki is mondta azt, hogy amit nem tudsz, az nem fáj, az egy címeres idióta volt, mert az általam ismert legtöbb ember számára a legrosszabb dolog a világon az, ha nem tudnak valamit. (...) Tudnunk kell, hogy van-e elég erőnk. Tudnunk kell, hogyan gondoskodjunk a betegekről, és tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk egymásról. A végén arra is rá kell jönnünk, hogyan gondoskodjunk magunkról. (...) De emberi lényként néha jobb sötétben tapogatózni, mert a sötétben lehet hogy félünk, de reménykedünk is. ”
„ A hit nem logikán és tapasztalaton alapszik. ”
„ Azt hittem, te vagy minden, amit utálok, de rájöttem, hogy te vagy minden, ami belőlem hiányzik. ”
„ Csak az ellenségeinkkel köthetünk békét. Emiatt nevezik békekötésnek. ”
„ Már nem érzem, hogy mellettem lenne. Azt hiszem, már nincs itt. Azt hiszem, elhagyott, végleg elment. ”
„ Egy boldog házasság merőben szerencse dolga. Mindig lehet veszekedés, fájdalom, ezért aztán jobb, ha az ember a lehető legkevesebbet tudja jövendőbelije hibáiról. ”
„ Az emberek jó része szerint ha valaki nyitott, az jó, ha könnyen ítélkezik, az rossz. De miért ítéljük el mindjárt az ítéleteket? Azt hisszük, aki könnyen ítélkezik, túl gyorsan alkot véleményt. De lehet, hogy az ítélet a lelkünk figyelmeztető jelzése. Ha azon nyomban világos, hogy egy ember, vagy egy lakás, vagy egy állás nem nekünk való, jobb, ha figyelmen kívül hagyjuk a megérzéseinket? Vagy megítélhetünk egy könyvet a borítója alapján is? ”
„ Ígérhetném, hogy szeretni és tisztelni foglak, hogy veled leszek betegségben és egészségben, mondhatnám, míg a halál el nem választ, de nem fogom. Ilyeneket csak az optimista párok mondanak. Teli remény, de én nem optimistán állok itt az esküvőmön, sem reménnyel telve. Én nem vagyok optimista, és nem is reménykedem, én elszánt vagyok, szikla szilárd, és tudom, a szív embere vagyok. Én szétszedem őket, majd összerakom, a kezemben tartom. A szív embere vagyok. Egy dolog biztos: te vagy a társam, a szerelmem, és a legjobb barátom. A szívem, az én szívem érted dobog, és ezen a napon, az esküvőnk napján egyet ígérhetek: megígérem, hogy a szívemet átnyújtom neked, neked adom magam. ”
„ A barátság mindig két emberről szól. ”
„ A szenvedély birtoklási vágyat ébreszt, az pedig gyilkos gondolatot. ”
„ Azok vagyunk, akit védünk. Az, amiért kiállunk. ”
„ Amitől a legjobban félünk, az már megtörtént velünk. ”
„ A semmi ellenpólusa az élet. Ha az élet a feledést választja, valójának is vissza kell térnie a feledésbe. Csak így maradhat egyensúlyban a világ. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: