„ Szabadság: a mi civilizációnkban semmitmondóan cseng. És csak az tudja igazából, hogy mit is jelent, akit megfosztanak tőle. ”
„
Maradnék, de érzem, hogy mennem kell,
Mert vár valahol egy másik út.
Hogyha most is úgy szeretsz, engedj el, ma már
Nem köt ide, csak a múlt.
”
„ Hiába szeretném, hogy valami úgy maradjon, kimerevedve az időben. Sose lesz úgy. ”
„ A családi fényképek mosolygós arcokat örökítenek meg: születésnapot, esküvőt, nyaralást, gyerekzsúrokat. Az emberek életük boldog perceit fotózzák le. Ha valaki átnézné az albumokat, arra a következtetésre jutna, hogy vidáman és lazán élünk, tragédiák nélkül. Senki sem örökít meg olyasmit, amit el akar felejteni. ”
„ Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem. ”
„ Hiszek a mennyben és hiszek a pokolban is. Egyiket sem láttam még, de tudom, hogy léteznek. Létezniük kell, mert menny nélkül és pokol nélkül mind elkárhoznánk. ”
„ Ha magad alatt vagy, ne hozz fontos döntéseket, az nagyon veszélyes! Ilyenkor nincs önbizalmad, nincs önuralmad. ”
„ Háborúban az igazság az első áldozat, és az információ erősebb a golyóknál. ”
„ Az öröm és a bánat nem olyanok, mint az olaj és a víz, hanem együtt léteznek. ”
„ Sosincs túl késő felismerni, hogy mi a fontos az életünkben és harcolni érte! ”
„ Minden születendő gyerek azzal az üzenettel jön a világra, hogy Isten még nem ábrándult ki az emberből. ”
„ Tudom, milyen érzés az, hogy mintha ott sem lennél, amíg ő rád nem néz, meg nem érint, vagy nem süt el egy viccet a károdra... Csak hogy mindenki lássa, hogy vele vagy, az övé vagy. ”
„ Ti férfiak el sem hiszitek, mi mindent megteszünk értetek. Egész nap tévét nézünk, hogy legyen miről beszélgetnünk. Kihívó ruhákban járkálunk. Délutánonként szunyókálunk, hogy ne ráncosodjunk hamar, és elköltjük minden pénzetek, hogy azt higgyétek, eltartjátok a családot. ”
„ Ahhoz, hogy egy csók igazán jó legyen, jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek, egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell legyen, hogy ne akarj többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit, az első csók sokat jelent. ”
„ Egy nő soha nem felejti el az első szerelmét, bárhogy is végződött a dolog. ”
„ A karácsonyi csoda a szívedben lakik. ”
„ Állítólag az ellentétek vonzzák egymást. De azt senki sem említi, hogy az ellentéteknek ellentétes nézeteik vannak! ”
„ Ha az emberről úgy tartják, hogy őrült, akkor minden tiltakozás csupán megerősíti őket ebben. (...) Ha magát őrültnek bélyegzik, akkor minden, amit tesz, abból az őrültségből fakad. A logikus érvekből tagadás lesz, a valós félelemből paranoia, a túlélési ösztönből pedig védekező mechanizmus. ”
„ Mindenki azt szeretné, hogy az életének legyen valami értelme. Úgy látszik, minél öregebbek leszünk, annál jobban keressük és annál nehezebb megtalálni. Vannak olyanok, akik rossz helyen keresik. De ha az életünknek nincs értelme, mit hagyunk hátra azoknak, akik fontosak nekünk? ”
„ Mindenki bűnös az életben. Bűnösök vagyunk és nincs idő, hogy még e világon megfizessünk bűneinkért. Próbálunk elvegyülni a tömegben, próbálunk ismeretlen arcok, ruhák közt elbújni, mintha mi is csak apró, tehetetlen mellékszereplői lennénk az élet gyötrelmeinek. És abban a pillanatban, hogy meglátunk egy aprócska reménysugarat, mindenkiről megfeledkezve, saját feloldozásunkért kiáltunk. De önző kiáltásaink biztosan süket fülekre találnak, megtépázva bennünk a hitet, hogy nem vagyunk egyedül. ”
„ Csak a beteljesületlen szerelem lehet romantikus. ”
„ Nem az a fontos, hogy mit ad a világ, az a fontos, én mit adok. ”
„ Ami miatt összegyűltünk, valódi tragédia, mégis része az életnek, mely véges természetével válik erőteljessé. Mind halandók vagyunk. Időnk véges. Ennek köszönhetően érezzük a szeretetet, a fájdalmat és végül ez ad erőt ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki abból az időből, ami megadatott nekünk. ”
„ Nem vagy tökéletes, pajtás, de megnyugtatlak, az a lány sem tökéletes. A kérdés az, hogy egymásnak tökéletesek vagytok-e. Erről szól az egész, ez a bizalom alapja, és hogy tényleg így van-e, arról csak úgy győződhetsz meg, pajtás, ha kipróbálod. ”
„ Ha túl sokat hibázol, végül magadra maradsz. ”
„ A jó emberek azért jutnak pokolra, mert nem bocsátanak meg maguknak. ”
„ Mindenkinek két arca van, de senki nem szeret bele egyszerre mindkettőbe. ”
„ Rengeteg időt töltünk azzal, hogy kialakítsuk a világunkat. Órákat és naptárakat készítünk, megpróbáljuk előrejelezni az időjárást. De életünk mely része áll igazán az irányításunk alatt? Mi van, ha csak az általunk elképzelt valóságban akarunk létezni? Ez őrültté tesz minket? És, ha igen, nem jobb ez, mint egy reményvesztett élet? ”
„ Ki vagyok én? Mi a múltam? Mi lesz a jövőm? Ezeket a kérdéseket minden ember felteszi legalább egyszer az életében (...), ámbár csak serdülőkorban aggasztóak ezek a problémák. Bizonyos kor után az ember elunja az efféle haszontalan gondolatokat. ”
„ A csoda az, ami lehetetlennek tűnik, de mégis megtörténik. ”
„ A fő, hogy megtaláld a társad, ez az élet egyik nagy rejtélye. Ha megtalálod azt az embert, tudni fogod, és mindenki más, akit addig ismertél, elhalványul mellette, nem számít majd, hogy ki mit gondol vagy mit mond, mert boldog leszel. ”
„ Nem értem, hogy egy férfi miért éri be tonhallal, ha egyszer már kóstolt kaviárt. ”
„ Győzzétek le a félelmet, s ígérem, legyőzitek a halált. ”
„ A pusztulás legrövidebb útja a bosszú. ”
„ Hiszek az érzékek hosszú eltompításában az ismeretlen felé, a tudatalattiban élek, gyarló értelmünk elrejti előlünk a végtelent. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: