„ Aki bizonytalan, a szerelemben is bizonytalan. Így azt soha nem leli meg. ”
„ Nem azt mondom, hogy én egy mintaszülő voltam, de tudják, mit jelent apának lenni? Azt jelenti, hogy gondoskodnunk kell egy másik emberről, és hogy felelősek vagyunk az életéért, de egy bizonyos ponton túl az irányítás kicsúszik a kezünkből. ”
„ Bizony, van úgy, hogy nem az utazás a lényeg, hanem a végállomás. ”
„ Egyszer majd jön egy nagy eső, és elmossa az összes szemetet az utcákról. ”
„ Azt tartják, hogy nem kaphatunk meg mindent. Szerintem megkaphatunk, csak az a kérdés, hogy akarjuk-e (...). A minden fárasztó. ”
„ Tudod, miért a nagy testvérek születnek elsőként? Hogy megvédjék a kistestvéreiket, akik utánuk következnek. ”
„ Szembenézni az élettel. Mindig szembenézni az élettel és tudni, mire való. Vagy legalább ismerni. Szeretni azért, ami, s aztán lemondani róla. ”
„ Hogyan fonjuk újra a régi élet fonalát? Hogyan folytatod tovább, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút? Vannak dolgok, amiket az idő sem képes helyrehozni, olyan túlságosan mély sebek, amelyek hatalmukba kerítenek. ”
„ Arra vágyom, hogy mindent eldobva fussak hozzád, de mintha ólomsúly lenne a lábamon, és tudom, hogy nem dobhatom le. Most már én is tudom, mit jelent az, hogy bárcsak! ”
„ Azt mondják, amikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje önmagát. ”
„ Látom már, eddig bura alatt éltem. Azt hittem magától is győz az igazság, pedig nem. Mert a magamfajtáknak egyszer fel kell állniuk, mondjuk az apjuk öléből, és fel kell venniük a harcot. ”
„ Ha egy király nem vezeti az alattvalóit, hogy várhatná el azt, hogy kövessék őt? ”
„ Nézz a tükörbe, és döntsd el, tetszik-e, amit látsz. ”
„ Egyszer mindannyian csalódunk a hőseinkben. ”
„ A seb beforr, a fájdalom elmúlik, a dicsőség örökre megmarad. ”
„ Bármilyen felvilágosult is a társadalom, amelyben élünk, még mindig léteznek bizonyos elvárások. Házasság. Gyerek. Egy saját otthon. De mi van, ha mindettől nem boldog, hanem allergiás lesz az ember? Valami baj van a rendszerrel? Vagy velem? Tényleg mi akarjuk ezeket a dolgokat, vagy csak belénk nevelték, hogy akarjuk? ”
„ Ha el akarod érni az álmaidat, harcolnod kell! Akkor is, ha ez azzal jár, hogy piszkos leszel az úton. ”
„ A reklámszakma és az örök kárhozat aranyszabálya: ha eladtad a lelked az ördögnek, övé a copyright. ”
„ Nem lenne szuper, ha születésünkkor kapnánk egy szabályzatot, amit, ha bármi problémánk lenne, amit éppen nem tudunk megoldani, egyszerűen csak elővennénk és fellapoznánk? ”
„ A szerelmi kapcsolatokban finom vonal húzódik a gyönyör és a gyötrelem között. Igazság szerint közkedvelt hiedelem, hogy a gyötrelem nélküli kapcsolat értelmetlen. Egyeseknek a fájdalom növekedést is jelent. De honnan tudjuk, hogy hol végződik a növekvő fájdalom és hol megy át gyötrő fájdalomba? Mazochisták vagy optimisták vagyunk, ha továbbmegyünk ezen a vékony vonalon? És ha már kapcsolatról van szó: honnan tudjuk, hogy mikor elég az elég? ”
„ A holnap az ugyanolyan ocsmány, mint a tegnap, sőt, ha lehet, akkor még rosszabb. Tudniillik a tegnapot már túlélted. De a holnap, az mindig előtted van. ”
„ Az, aki nem ismeri a fájdalmat, nem értheti meg, mit jelent az igazi béke. ”
„ Épphogy nincs telihold. Amikor Rennel vagyok, épp így érzek. Bármennyire is szeretem, mellette sem lehetek teljes. ”
„ Ha valamit nagyon szeretsz, nem hagyhatod csak úgy elveszni. Ez a fajta szeretet tart minket életben, akár van értelme mások számára, akár nincs. ”
„ Az emberek gyengék. Szívüket hamar megérinti a veszély és a bizonytalanság szele. ”
„ Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mért rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejemet, a haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek, utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom! ”
„ Elme fel nem foghatja, hogy micsoda erő rejlik a szeretetben. Embert próbáló időkben tartja bennünk a lelket, és kivételes önfeláldozásra késztet, tisztességes férfiakat sarkall a legsötétebb bűnökre, és hétköznapi asszonyokat ösztönöz rejtett titkot kifürkészésére, és jóval azután is, hogy elmentünk, a szeretet megmarad az emlékeinkbe égve. Mindannyian vágyunk a szeretetre, de néhányunk, miután rálelt, azt kívánja, bárcsak sose találta volna meg. ”
„ Egy ártatlan, bűnös lélek voltam, az életem tele volt igazságtalansággal. A rossz döntéseim után végül a magányt választottam. Megpecsételt sorsomon képtelen voltam változtatni. Végre megszabadultam. A szeretet meggyógyított. Nincs többé harag a szívemben, ami maradt, a tiszta gyermeki lelkem. ”
„ Tudod, az élet sokkal könnyebb, ha van humorod. ”
„ A világ elvárja, hogy a valóságban éljünk. De mi történik, ha a valóság nem jelent mást, mint fájdalmat vagy félelmet? Sokszor tagadással védekezünk, hogy túléljük a rossz időket. Miért baj ez? A valóság talán az, hogy szükségünk van a tagadásra. ”
„ Annyira szeret téged, hogy a hiányodat gyűlöli. ”
„ Azt mondják, hogy amikor megnövünk, mindent felrúgunk, amit addig mondtak. Lázadunk a világ ellen, amibe oly nehezen igyekeztek belenevelni minket a szüleink. A felnőtté válás része, hogy elszakítjuk a kötelékeinket. De nem hiszem, hogy csak ez az oka, szerintem akkor lázadunk, amikor rájövünk, hogy a szüleink semmivel sem tudnak többet a világról, mint mi. Nem tudnak minden választ. Lázadunk, amikor rájövünk, hogy végig hazudtak nekünk, és hogy a Mikulás nem is létezik. ”
„ Keresni foglak, ezer világon át és tízezer életen át, míg meg nem lellek. ”
„ Egy nap, amikor nem is számítasz rá, amikor nem is ezzel foglalkozol, találkozol majd valakivel, akihez szívesen hozzámennél. ”
„ Van egy bizonyos érzés, ami a gyomrodban nőni kezd, amikor érzed, hogy elveszted az uralmadat, és semmit sem tudsz tenni ellene. Nehéz, mint a gránit, és éget, mint a tűz. Gondolom, mind ilyenek vagyunk, ez a természetes reakciónk a Föld megállíthatatlan forgására: próbáljuk irányítani az életünket, szerelmünket, a munkánkat és az otthonunkat, és ha ott elveszítjük az irányítást, akkor megpróbáljuk máshol visszaszerezni. Mintha attól, hogy mérgesek vagyunk, megállna a világ. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: