„
Ahogy a réten, a tavaszi fényben valahol egy fehér virág,
úgy szeretném naponta én is köszönteni a nap színaranyát,
ahogy a sólyom suhan a szélben hajnalok hajnalán,
büszkén és szabadon, úgy, mint hajdanán.
”
„
Ugyanaz a szív legbelül
Ma merre hajt észrevétlenül?
Ugyanolyan szép az a csillogás
Te kinek hazudtál valami mást?
Ne sírj majd, ha nem leszek,
Lesz majd más, aki rád nevet.
”
„
Én vállalom az újat és a mást, ha az is sorsom, hogy nem sikerül,
De nem követhetem vakon az elsőt, mert lehet, hogy éppen most menekül.
”
„
Ha a csend beszélni tudna,
Hol nevetne, hol meg sírna,
Fekete is fehér volna talán.
Víziók és vallomások,
Érzések és hazugságok,
Érzések és kívánságok
Megtörnének, széttörnének
Tükörfalán a beszédnek.
”
„
Ne kímélj, ne is vigasztalj,
Jobb, ha az ember tapasztal.
Mikor a szív a szívnek feszül,
Mindenki egyedül van belül.
”
„
Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk,
nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj.
Arra születtünk, tiszta legyen még a szívünk,
s játsszunk még tovább, játsszunk még tovább.
”
„
Csak menj, sok hosszú év vár rád!
Sorsunk egybeforrt, menj, vidd tovább!
A hajnal ágyat bont neked,
Megpihen rajta kemény fémszíved.
”
„
Végszóként csak elmondom, hogy mindent tisztán lássál,
Nem lesz boldog ember, ki mindig a múltban vájkál,
Tudom, kiölték az érzést, de te mindig talpra álltál,
Az élet edzett, erős vagy, hát itt az idő, szálljál!
”
„
Az leszel, amit megteszel, és a nagy lehetőséggel
Élni kell, ha egy égi jel jön mentőövként el.
”
„
Átlátszik a szívünk, mer` atlétánk nincsen,
a szél a szoknyákat fölfújja a gerincen.
Viszonylag nagy bajom van a szerelemmel:
hogy rövidebb a fonál, mint amíg tart az ember.
”
„
Az élet egy pénzdarab
feldobom néha
de tudom mi fontosabb:
az írás
nem a fej.
”
„ Nincs szükségem álmokra, amikor mellettem vagy. ”
„
Úgy intek búcsút a régi barátoknak,
Mint akik a végén csak azért találkoztak,
Egy kézfogás, nem más, ennyi, ami megmarad,
Gerinctelen lettél, úgysem embereled meg magad.
”
„
A ragyogó fák a hűvös levegőben állnak,
Elvesztik a színeiket, mintha elrejtenék magukat.
Épp mint én, aki fél a melegségtől,
Távol tartom magam mindentől, ami a remény felé vezet.
”
„
Én is ugyanúgy hagyom magam mögött
Mindig a tegnapom,
És hogy hogyan élem meg a perceket,
Az dönti el majd a holnapom.
”
„
Padlón vagyok.
Láthatod rajtam.
Mélyen vagyok.
Most csak igazán.
Padlón vagyok.
Földre zuhantam.
Néhány napig még
Ne fogadj rám.
”
„ A lelked a dallam, a tested a ritmus, az elme az rím, ez zenebuddhizmus. ”
„
Mondd ki a szót, tudnom kell még
Kié az arc, kit rejt a név?
Látnom kell, mit ígér egy másik pillantás,
S megértem tán, hogy nincs tovább.
”
„
Kéz a hajban,
Mint kés a vajban,
Görcsbe rándul
A karma akaratlan
Elcsitít,
Mint a víz, ha lázat olt...
Mielőtt magába fojt...
”
„
A csendes ember nem kell senkinek,
Ha szeret is, nem mond szépeket.
A csendes ember nem jó társaság,
Ha megszólal, minden szava vág.
”
„
A világ és a lét itt kegyetlen.
közhely, mégis így van temetlen:
minden szemét marad a régi,
de pár szép percért érdemes élni.
”
„
Még mindig érzem a forró borzongást,
a holdfényben átölelt, s már nem kellett senki más,
Képek egy filmből, ami csak kettőnkről szólt,
s hittük, nem véletlen volt, s egy életre szólt.
”
„
Vágyom rá, hogy szabad lehessek,
érzem, hogy láncok ezre béklyóz.
Volnék egy égi szent, vagy tán egy gonosztevő,
de csak egy lidércalak vagyok,
csak egy szörnyeteg, ki azt rombolja szét mindig, mit szeret és félt.
”
„
Gondolsz-e rám,
amikor magányom nem érdekel?
Gondolsz-e rám,
amikor messze jársz már,
s valaki másra vársz talán?
”
„
Már nem akarom tudni,
hogy ki csinált ipart a zenéből,
Már nem akarom tudni,
hogy miben hisz, aki a hitért öl.
”
„
Megvakultam, mert csak Téged látlak.
Egyedül táncolok.
Azért imádkozom, hogy a szíved mást érezzen.
Ahogyan az ajtód felé sétálok, lehajtom a fejem,
mert nem tudok a szemedbe nézni.
”
„
Boldogság, gyere haza,
késő van, gyere haza,
honnan jössz, nem érdekel,
nekem elég, hogy itt leszel!
”
„
Szólhatsz rám, még talán szót is fogadnék,
Még vár rád a pillanat, most át kell éld,
Azt a percet, ami többé nem jön el,
Nincs kivétel, nem cserélhetsz senkivel.
Hidd el, már félni nem muszáj,
Folytatnod kell, hiába fáj.
”
„
Csak egy érzés volt, ahogy öltözött,
hogy utoljára látom őt,
és a holnapjában nem lesz már helyem.
Mikor azt ígérte, hogy visszajön,
már tudtam, hogy végleg elköszön,
mégis eljátszottam újra, hogy elhiszem.
”
„
Nézd, én gyűlölöm, ki engem sírni lát,
Én eltemetném mélyen, amit érzek.
Nézd, én úgy szeretnék élni, mint a fák.
Ők úgy maradnak állva,
Ahogy éltek, s éltem.
”
„ Ha mindent megkapsz, amire csak vágytál, aztán elveszíted, akkor ismered meg csak az igazi szabadságot. ”
„
Kérdezni akkor is fontos
Ha senki nem felel.
”
„
A húsunk, a bőrünk, a lelkünk, ha összeér
Egy percre is, de ez már csak a miénk.
Ha ez a szerelem, már ne félj,
Fogom a kezed, hogy el ne szédüljél.
”
„
Sose add föl, mindig tarts ki!
Sose nézz le, mindig csak egy
célod legyen előre, tudod,
az élet ilyen egyszerű.
”
„
Folyton továbblépni és továbblépni
a naivságom árán...
de hová lépek, ha nem marad már
több hely a föld hátán?
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: