„ Az unalom öl, vagy ha nem, hát megnyomorítja áldozatait, vagy ha azt sem, akkor piócaként szívja a vérüket, és sápadtan, bárgyún hagyja búslakodni őket. ”
„ Akármi megy tönkre, valaki mindig előre tudta. ”
„ Körülvette őket a sötétség, mintha súlytalan simogató anyag lett volna, ami melegít is, hűsít is, s amitől üde, friss a világ, akár egy frissen öntözött virágoskert nyáron, késő este. ”
„ Mindig minden felől lehet némi kétségünk (...). Mindig közbeléphet egy előre nem látott tényező, és halomra döntheti a terveinket. ”
„ Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sűrűből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való. ”
„ Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek. ”
„
Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, amelynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjúságodat. Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg a kérésemet: - Ne bánts!
”
„ Mindig sokkal egyszerűbb negatívnak, mint pozitívnak lenni. ”
„ Bizonyára jól mondják, hogy minden tárgyban kimeríthetetlen jelentés van; minden szem annyit lát benne, amennyi látóképessége van. ”
„ Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat. ”
„ Ha azt látod csak, amit megvilágít a fény, és azt hallod csak, amit a hang közöl veled, úgy a valóságban sem látni, sem hallani nem tudsz. ”
„ Az emberek dalokat írnak arról, hogy "énekelnek az esőben", de a valóságban, amikor bőrig áznak, akkor csak siránkoznak. ”
„ Sose birkózz disznóval. Mert ha megteszed, mindketten mocskosak lesztek. De a disznó élvezni is fogja. ”
„ Egyedül tőled függ, hogyan érzed magad. ”
„
A világ kérdés-
ként vet föl és válaszul
csak átfogalmaz.
”
„ Ha jól érzed magad, ne aggódj! El fog múlni. ”
„ A csönd néha olyan baromi hangos. ”
„ A sóhajban jószerén ott van már valami megkönnyebbülés is. ”
„ A szabályokat, ha nem töröd meg, feszegesd egy kicsit! Ez az egy módja van, hogy jól érezd magad. ”
„ Csodátlanná, varázstalanná vált az engem környező világ. Ha bekapcsolom a rádiót vagy a tévét, ha kinyitok egy újságot, folyton olyan érzésem támad, mintha erőltetett szilveszteri hangulatot akarnának rám tukmálni. Holott ezt a kínlódást szilveszterkor is rühellem. ”
„ Ha az ember rosszul játszik, el kell fogadnia, hogy veszít. ”
„ Bármely probléma legjobb megoldása az, amely a lehető legelőnyösebben érinti a lehető legtöbb lényt. ”
„ Úgy érzem, hogy a szoba, amelynek négy fala között álmodunk és bánkódunk, örvendezünk és élünk, részt vesz az életünkben, együtt lélegzik velünk, és előbb-utóbb saját egyénisége lesz. ”
„ Minden napnak megvannak a maga kihívásai (...) És minden napnak megvan a maga hozadéka. ”
„ Mire való ez az egész élet, ha nem arra, hogy az ember jól érezze magát? ”
„ Mi a legrémisztőbb a gimnáziumban? Hogy aki összetörte a szíved, azt nem tudod elkerülni. Vicces, nem? Amikor a legkevésbé sem tudod kezelni az érzelmeidet, a nap nyolc órájában össze vagy zárva azzal, aki felelős az érzelmi válságodért. ”
„ A csend olyan háttere a kimondott szónak, mint a nagy mélység a víztükör alatt, melyet nem látunk, de mégis megérinti szívünket. ”
„
- Kedvesem, te soha nem várod türelmetlenül, hogy történjen valami?
Megan átgondolta a kérdést, aztán válaszolt:
- Nem. Miért várnám? Semmit nem szabad türelmetlenül várni. Úgysem történik semmi.
”
„ Azért van, ami soha nem változik. ”
„
- Pedig azt hiszem, semmi haszna nincs, hogy az ember nézegesse a naplementét (...).
- Én sem, de mégis nézem. Naplementék és más effélék azok, amikért élek.
”
„ Vannak napok, amelyek részletei úgy illenek össze, mint az ólomüveg ablak darabkái. Száz apró darab, színek és hangulatok, amelyek ha összeállnak, kiadják a teljes képet. ”
„ Egyesek hajlamosak elfelejtkezni arról, akivel mindennap találkoznak, sokkal inkább, mint bárki másról. ”
„ Reggel mindig naivnak érezzük az alkonyat kételyeit. ”
„ A való élet nem épít külsőleg nagyszerű és ünnepélyes kapukat a mi mély és igazi változásainkhoz, hanem szerényen és jóságosan felhasználja ahhoz kis örömeinket, fájdalmainkat és gyengéinket. ”
„ Minden faluba legalább két kocsma kell: az egyikbe jár az ember, a másikba pedig be sem teszi a lábát. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: