„
Minden reggel
úgy kelek fel,
hogy valami fény ér,
és érzem, hogy van miért
tovább lépnem.
Ha valami épp nem
rontja a sorsom el,
én megteszem, amit kell.
”
„
A "Gyönyörde", a fasor, melynek lombjai alatt Vörösmarty beszélyének hősei, a "füredi szívhalászok" sétáltak a választott hölgy után, a Kisfaludy Színház romjai, Jókai és Blaháné léptének nyoma az erdőben: ez a legtisztább magyar biedermeier.
De a táj is szelíd, mintha a betegek, akik e fák alatt, e forrásnál, e világoskék égbolt alatt keresnek gyógyulást beteg szívüknek, megszelídítették volna a természetet. A táj hozzászelídült a betegekhez; kissé sápadt és nemesen ernyedt, mint mindenki, aki megismerte már a halál első könnyű, udvarias érintését. Nyájas táj, hívogató. Ezt mondja: ne siess. Pihenj. Hallod a fák zúgását? Valamit üzennek. Az ember megáll, hallgatja a zúgást, s egyszerre megérti, hogy kár volt sietni.
”
„ Mostanában hadilábon állok a világgal, nincs ebben semmi különös. A világ egyébként mindig ilyen volt, legfeljebb én viszonyultam hozzá túlzott megértéssel. Ennek azonban vége. Vajon bele mer-e pillantani haragos tekintetű szemembe? ”
„ Legyen bátorságod az élet nagy bánataihoz, és türelmed az élet kis bánataihoz. És ha befejezted a napi feladatodat, térj nyugovóra békével. ”
„ Ha nem vagy képes nagy dolgokat véghez vinni, végezd nagyszerűen az apró ügyeket! Ne várj az alkalomra! Ragadd meg a közönséges hétköznapi alkalmakat, és tedd őket naggyá! ”
„ Azt úgyse lehet senkibe belesulykolni, hogy beletanuljon az arany középút életformájába, a megalkuvásra születni kell, s biztosan boldog is, aki rászületett. ”
„ Kevés kellemesebb dolog van az életben, mint amikor az ember a saját fedele alatt üldögél, és aznapi első pipáját szívja, ami felteszi a koronát a reggeli örömeire. ”
„ Drága jó szüleim: szeressétek a postásokat, ők az istenek, a messzeség, a vágyak küldöncei: Hermes isten követei ők, akik vállukon lógó vásott bőrtáskákban viszik házhoz a boldogságot, születést-halált beharangozó sürgönyöket, ők viszik el Hozzátok az én leveleimet is. Lóti-futi, meghajszolt emberek ők: egész életükben házalnak, rohannak, kilincselnek. Potom pénzért vállalják a leghumanistább szerepet: a szeretet elektromos hullámhosszát irányítják egymástól elszakított emberi szívek között, ők a szeretet közvetítői. Mert mik is az én leveleim: az irántatok való örök "ebhűségnek", foggal-körömmel való ragaszkodásnak vérrel-tintával írt dokumentumai. ”
„ Lehet, hogy a boldogság nem a nagy, életünket felforgató eseményekből jön, hanem inkább abból, ha körülöttünk minden el van rendeződve. Talán abból, hogy az ember sok apró örömöt össze tudja fűzni egy láncba. (...) Lehet, hogy a boldogság tényleg csak kicsi örömökből áll, mint például amikor az ember a közlekedési lámpához ér, ami éppen abban a pillanatban vált át zöldre. Vagy pedig olyan apró kellemetlenségekből, mint amit az a viszketés tud okozni, amit a ruhacímke okoz a ruhák hátán. Dolgok, amik mindenkivel mindennap megtörténnek. Lehet, hogy mindenkinek ugyanakkora mennyiségű boldogság jár ki mindennap. Lehet, hogy teljesen mindegy, hogy imádott sztár vagy, vagy egy pancser gyík. Még az is teljesen mellékes, ha a barátod valószínűleg haldoklik. Talán az ember ezeken csak passzívan átesik, és ennél többet nem is várhatunk el az élettől. ”
„ Az élet rákényszerít bennünket arra, hogy feldíszítsük a gondolatainkat, mint egy karácsonyfát, s közben megfeledkezünk arról, hogy a fenyő díszek nélkül a legszebb! ”
„ Az elkövetkező 365 nap mindegyikén úgy tekintek mindenre és mindenkire, mintha először tenném - különösen az apró dolgokra. ”
„ Általános az, ami elég közönséges ahhoz, hogy általános legyen. ”
„ A ház menedék. Test, melyet saját testünk fölé húzunk. Ahogy a testünk öregszik, úgy házaink is. Ahogy testünk megbetegedhet, úgy házaink is. És az őrület? Ha őrültek élnek a falak közt, nem lopódzik-e ez az őrültség a szobákba, a folyosókra, egészen a deszkákig? Nem érezzük-e néha, hogy ez az őrültség kinyúl felénk? Nem ezt jelenti igazából, amikor azt mondjuk: ez a hely zaklatott, tömve van szellemekkel? Azt mondjuk, kísértet járta, de valójában úgy gondoljuk: a ház megőrült. ”
„ Legkisebb cselekedeteink végzetes következmények elé sodornak bennünket. Mi pedig rohanunk velük, hanyatt-homlok, föltartóztathatatlanul. ”
„ A legnagyobb találmányokat és a legtöbb zseniális eredményt a tétlenségnek köszönhetjük, legyen az kényszerű vagy akaratlagos. Az emberi agy szívesen fogadja, ha kanalanként etetik meg vele mások gondolatait, de ha megfosztjuk ettől a tápláléktól, vonakodva ugyan, de elkezd önállóan gondolkodni - és ez a gondolkodás, hadd emlékeztessem rá, eredeti és ezért értékes eredményeket hozhat. ”
„ Gyakorta megesik, hogy ha nem kérdezünk, választ kapunk, akár olyat is, amire eszünkbe se jutna rákérdezni. ”
„ A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete. ”
„
Kábán, vakon, részegen
Futunk át az életen.
A félelem hajt, mint egy szélvész.
”
„ Sehol sem olyan hangos a csönd, mint egy kihalt munkahelyen. ”
„ Amikor az ember legjobban szurkol, akkor, mintegy csúfságból, majdnem hogy jól jár; de amikor semmi rosszra nem gondol, akkor jön a csapás. ”
„ Talán a hétköznapok is olyanok (...), mint a látás vagy a csend - az ember észre sem veszi, milyen értékesek, míg egy napon el nem veszti őket. ”
„ Nem csupa bosszúság a földi lét, jó és rossz, fény és árny váltakozik benne, tán ettől olyan szórakoztató, sőt, izgalmas. ”
„ Ha boldog akarsz lenni, ne gondolkozz azon, ami jönni fog, vagy ami fölött nincs hatalmad; a jelennel foglalkozz, és azokkal a dolgokkal, amelyeken változtathatsz. ”
„
Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
”
„ A kétségbeejtő helyzetek kétségbeejtő intézkedéseket kívánnak meg. ”
„ Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság és egy nappal az élet is. ”
„ A panaszkodástól a nehézségeid még nem hagynak el, legfeljebb a társaid. ”
„ Mostanában minden olyan furcsa. Csendes káosz uralkodik körülöttem. Mint akit beérzéstelenített az élet, érzem, hogy történni fog valami, de nem tudom, mi az. Vagy talán csak azért gondolom így, mert vágyom a változásra. ”
„ Az alamizsnában van valami, ami örökre megrontja az embert... ”
„
Van, amikor csak
emlékszem arra, ami
éppen történik.
”
„ Nem számít, mit tettünk tegnap, mert ma új nap indul, és ugyanolyan jogaink és lehetőségeink vannak, mint bárki másnak. ”
„ Némelykor milyen agyafúrtan megbonyolítjuk az életünket, amikor az gubancmentesen is elég érdekfeszítő lehetne. ”
„ Az alkony olyan, mintha Isten épp lélegzetet venne, s egy pillanatra megállna az idő. ”
„ Senki nem szereti a változást, csak a pelenkás babák. ”
„ Mert nem csak az előre kijelölt utak a fontosak, hanem azok is, amik közbejönnek. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: