„ A vágyaknak különleges helye van szívünkben, mert bár mindegyikünk sok-sok vágyat dédelget élete során, régi vágyainkat úgy dobjuk el, mintha sosem léteztek volna. A vágyakozásnak sosincs vége, függetlenül attól, hány kívánságunk teljesedett be, s ugyanakkor egyik sem tart elég sokáig ahhoz, hogy leszoktasson a vágyakozásról. ”
„
Holtig terem az élet a fán,
ha mindig csak eleget markolsz.
”
„ A gazdagság egy bizonyos fokán túl már csak a fölösleget lehet nélkülözhetetlennek tekinteni. ”
„ A gazdagság nem a kincsek birtoklásából áll, hanem azok kihasználásából. ”
„ Számára nem létezett köztes megoldás: mindent vagy semmit akart, logikátlanul és irracionálisan, bár a szíve mélyén tudta, hogy a semmi túl nehéz, a minden pedig lehetetlen. ”
„ Onnan tudjuk, hogy valami fontos nekünk, ha félünk, hogy elveszítjük. ”
„ Ha lemondunk a szabadság, a hatalom és a vagyon iránti végső igényeinkről is, elnyerjük az igazi szabadságot, hatalmat és vagyont, amelyek az által lesznek valóban a mieink, hogy Istentől kaptuk őket, és ezért tudjuk azt is, hogy valójában mennyire nem a "mieink". ”
„ Ha azt akarjuk, hogy az emberi élet ne legyen szürke és érdektelen, tudatosítanunk kell azt, hogy vannak dolgok, melyeknek értéke nem a hasznosságuktól függ. ”
„ Ami a miénk, az nem tűnik izgalmasnak - csak akkor leszünk rá kíváncsiak, ha elérhetetlenné válik. ”
„ Hiányzik valami. Úgy hiányzik, mintha egyszer már az enyém lett volna és valaki elvette volna tőlem. Csak épp nem tudom, mi az. ”
„ Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül, hogy birtokolnánk. ”
„ Az ENSZ felmérése szerint Ruanda lakosságának mintegy 35%-a él nyomorban. Az egyik meghatározás szerint azok tartoznak ebbe a legszegényebb kategóriába, akiknek húsznál is kevesebb tárgy van birtokukban. Egy cipő, egy toll, egy könyv, egy ing is külön tárgynak számít. Meg sem próbálom megbecsülni a saját tárgyaim számát, de úgy mondják, otthon, Magyarországon - ahol állandóan panaszkodunk, hogy nekünk milyen rossz, hogy éppen mink nincs - egy átlagembernek vajon hány tárgya van? ”
„ Amit túlzott mértékben élvezünk, az hamarosan elveszíti az értékét. Egy kis darab sajt lassú elfogyasztása, ízlelgetése nagyobb élvezetet jelenthet, mint egy lakoma. ”
„ Gyakran megtörténik, hogy mire valami értékes, amit elvesztettünk, előkerül, már nem olyan, mint amikor utoljára láttuk. ”
„ Gondolj úgy vágyad tárgyára, mintha már a sajátod lenne. Tudd, hogy meg fog érkezni, ha eljön az ideje. Hagyd, hogy így legyen. Ne aggodalmaskodj miatta. Ne gondolj a hiányára. Tudd, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, hogy már most a birtokodban van. ”
„ A szüleim belém nevelték, hogy az anyagiak a legfontosabbak az életben. Elegánsan berendezett, nagy házat akartam, amelyet valaki más takarít helyettem, és modern konyhát, ahol valaki más főz rám. Mint mondtam, sekélyes voltam. Fiatal és roppant sekélyes. És nem láttam semmi akadályát, hogy mindezt elérjem. De azért vágyódtam értelmesebb dolgokra is. ”
„ Az emberek azt hiszik, hogy birtokolnak egy elmét, pedig az elméjük az, ami fogva tartja őket. ”
„ Igyekszünk úgy szeretni egymást, mint egyenrangú felek, úgy viselkedni, mint egyenrangú felekhez illik, egyenlő szabadságot engedni egymásnak s egyszerre csak jön a válság - szabadságunk fáradságosan kitervelt épülete összeomlik, és azt vesszük észre, hogy a nemi kapcsolatban a nő nem egyéb a férfi számára, mint tulajdon, amely képes a hűségre vagy az árulásra egyaránt. ”
„ Amiatt bánkódsz, ami odalett? Vagy egyik, vagy a másik. Nem valami zárt edény, feneketlen bőrzsák vagy, hanem sokkal inkább meder, amelyiken átfolyik a világ, s hol ez, hol az akad meg benned, hol ezen, hol azon csillan meg a fény, s mire megérinted, megfognád, már el is tűnik, jön a következő. Persze ha már megláttad, ha megmutatta magát, szeretnéd megtartani. Hisz mi minden csobog át észrevétlenül rajtad, s mily kevés, amiről azt hiszed, hogy a tiéd volt, vagy a tiéd lehetett volna. ”
„ Mindig megkívánjuk a másét, s közben a miénket elveszítjük. ”
„ Az emberi szellem uralomra vágyik a saját porhüvelye felett. ”
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: