„ Vigyázó szemmel őrködöm majd azok felett, kik tovább élnek, akik az ember emlékét hordozzák, ki én voltam valaha. ”

„ Érzem, hogy most kezdek meghalni, mert az ember nem egyszerre hal meg, hanem lassanként, amint érzékei megvénülve felmondják a szolgálatot. ”

„ A halál távoli gondolat csupán, még ha a közeledben érzed, akkor is. ”

„ Én halni indulok, ti élni: de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent. ”

„ Az ember mindig visszanéz, ha már nincs mit várnia. ”

„ Ha egy bűn büntetlenül marad, a világ kizökken. Ha a bosszú elmarad, az egek szégyenkezve néznek le ránk. Nekünk is meg kell halnunk, hogy a bosszú köre bezáruljon. Így adunk hírt a bátorságunkról, hogy a világ megtudja, hogy kik voltunk és mit tettünk. (...) Egyikünk sem tudja, hogy meddig fog élni, mikor jön el az ő ideje. De hamarosan csak ennyi marad rövid életünkből, a büszkeség, mit gyerekeink éreznek, mikor kiejtik nevünket. ”

„ Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszűrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen. ”

„ Sírom szélérűl mondom, hogy örömest szenvedtem... Azzal a gondolattal szállok le csendességem boltjába, hogy hív voltál... és ha az nem voltál - én megbocsátok... Ott, ahová én megyek, nincs haragtartás! Ott majd öszvetalálkozunk, és ott majd - bátran szerethetünk. ”

„ Sok rákos beteggel dolgoztam, és nagyon szomorú dolog, de gyakran úgy rémlett nekem, hogy olyan ez, mint amikor valaki elhatározza az ötvenedik emeleten, hogy kiugrik az ablakon, hogy elege van az életből, fölösleges már élni. Tehát kiugrik az ötvenedik emeleten, és elkezd zuhanni. De mondjuk, a huszonötödik emeletnél azt mondja, hogy jaj, mégis élni akarok! Ez az, amikor az orvosok azt mondják, hogy rákos vagy. Én ott a huszonötödik emeletnél kezdek esni velük, és akkor beszélgetünk. Esetleg lelassul az ember, és esetleg bele tud valamibe kapaszkodni a tizedik emeletnél, és akkor ott tud lógni egy kicsit. De néha már akkora a lendület, hogy senki sem tudja elkapni. Hogyha az ötödik emeletnél jön rá, hogy jaj, nem akartam meghalni, hát akkor már túl késő. ”

„ Az én testem megtört, most már el kell engedned. Apáimhoz megyek. És az ő dicső körükben sem kell majd szégyenkeznem. ”

„ Álomtalan álomban reménykedem. Hallottam már, mikor a halottakra azt mondják, elaludtak. Valóban ilyen a halál? A legédesebb, legmelegebb, legmélyebb, soha véget nem érő álom? Ha ilyen, akkor bizony egyáltalán nem bánnám. ”

„ Ölelj meg engem, Istenem,
már föl akarom adni
az örök ellenállást,
már meg akarok halni.
(...)
Nem félek a haláltól.
Megállok vele szemben.
De mikor lesújt rám,
Isten, ölelj meg engem. ”

„ Rajtam kívül nem kell más angyal. Úgy lépsz ki az életből, hogy az gyönyörűbb, mint amikor elkezdted. A mennyország visszahív magához, és rád tekint és így szól: csak egy dolog tehet ilyen teljessé, és az a dolog a szerelem. ”

„ Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem. ”

„ Ha szerencsém van, esetleg még azt a kort is megérem,
Hogy földi létem tágabb összefüggéseit megértsem.
És ezt soha nem kérem, de mindig reméltem,
Hogy tovább él az emlékem a barátaim lelkében. ”

„ Élet, édes, nagyszerű, felejthetetlen élet! Nem távozhatsz már tőlem. Magamban őrizlek. Sose gondoltam, sose reméltem, s íme, magamban viselem. Ott heverünk óriási tenyerén, és az élet futott, futott velünk, sokan nem érkeztünk meg sehova, minden elmúlt, mindennek vége. De valami megmaradt. Nem minden lábnyomot nő be a fű, nem illan el minden sóhaj. Én maradok. És ő is marad. ”

„ Van, akinek halála pillanatában egy szemvillanásnyi időre megadatik, hogy visszaemlékezzék régi életeire, és belelásson az eljövendőkbe. Képzeld csak el: egy pillanatra az idő feneketlen mélysége fölé hajolnak, és meglátják elmúlt életeik hosszú nyomorúságát. Vagy fölnéznek, és messze távolban megpillantják a küszöböt. Meglátják, hogy egyszer vége lesz az életnek, kijutnak ebből a rossz világból, a siralom völgyéből. ”

„ Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm,
S hogy te leszel a halál, köszönöm. ”

„ "Elesni a dicsőség mezején,
Szívemben méltó ellenfél vasával!"
Erről beszéltem, ábrándoztam én,
De hát halálom életemre rávall!
(...)
Jó!... A szerencse mindétig került.
Még a halálom, az sem sikerült. ”

„ Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserűség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörű világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét. ”

„ Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam. ”

„ Mindig is ezt a szabadságot akartam: hogy meghalhassak. ”

„ Te talán megengedheted magadnak, hogy várj. Neked talán van holnapod. Rád talán ezer holnap vár vagy háromezer, vagy tízezer, olyan sok idő, hogy lubickolhatsz benne, foroghatsz benne, átengedheted az ujjaid között, mint az érméket. Olyan rengeteg időd lehet, hogy akár pazarolhatod is. Egyesek számára viszont csak a ma létezik. ”

„ Egyszóval, édes fiam, az istenek nem teszik a rendet biztosabbá, sem az embereket jobbakká, csak a félelmet és a rettegést növelik a szívünkben. Szabadulj meg az elmúlás félelmétől, amint bölcs emberhez illik, és megszabadulsz az istenektől való rettegéstől is. ”

„ Ez volt a legszebb temetés, melyet kis településünk valaha is látott, s még évtizedek múltán is nosztalgikus emlék lesz, emlegetik... Micsoda kár, hogy én ebből semmit se élhetek át, én járok a legrosszabbul, a fenébe is! Hiszen halott leszek. Ez az egy biztos! Mint a halál. Hogy a saját temetésemen halottnak kell lennem. ”

„ Tudni, hogy közel vagy a véghez, az is egyfajta szabadság. ”

„ Szeretlek. Ha bebocsátást nyerek a paradicsomba, gondoskodni fogok róla, hogy biztonságos és békés életed legyen, s ott fogok várni rád. Ha viszont e tettemért a pokolra jutok, mindent megteszek azért, hogy én magam rójam le a mindkettőnk élete során felhalmozódott adósságot, s azon iparkodom, hogy neked már jogod legyen a mennyekbe kerülni, ha eljön a te időd is. Ha pedig szellem válik belőlem, téged foglak őrizni minden éjszaka, hogy elkergethessek bármilyen kísértetet, amely álmodban bánthat. S ha nem lesz semmi olyan hely, ahova mehetek, akkor egyszerűen szétoszlom a levegőben, s így válok veled eggyé minden lélegzetvételednél. ”

„ Csakis az a fontos, ami halálomkor a nyitott szememben marad. ”

„ Csak menj, sok hosszú év vár rád!
Sorsunk egybeforrt, menj, vidd tovább!
A hajnal ágyat bont neked,
Megpihen rajta kemény fémszíved. ”

„ Nem azt kérem, hogy örülj annak, hogy el kell mennem. Én csak arra kérlek, hogy lapozz egyet, olvass tovább, és kezdj el egy új mesét. És ha valaki megkérdi tőled, hogy ki voltam, akkor te elmeséled neki életem csodálatos történetét, és a végén csak annyit mondj: meghalt. ”

„ Összecsomagolta minden holmiját, kijelentkezett az élet szállodájából, és most éppen lefelé tartott a lifttel a pokol előcsarnokába. ”

„ Hallgatom a szívem. Ha majd egyszer megáll és elszakad a testemtől, az, ami én vagyok, lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem; megcsókolom, mert szeretett engem, és szerette az egész világot. ”

„ Oly könnyű a végakaratom,
hisz nincs semmim, mit eloszthatok.
A vándor sorsa mostoha,
guruló kövön nincs moha.
Testemet, ha van rá mód,
hamvasszátok porrá, hamuvá.
S tarka szellők szórják szét,
hol tarka virágos a rét.
Feléled tőle, kivirul. ”

„ Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot. ”

„ Az elvetett magok most bizonyára szenvednek a földben, s fényre áhítoznak; őket is nyomja a lidérc, ők is azt álmodják, hogy hosszú föld alatti folyosón kúsznak, rájuk omlik a föld, dühödten küszködnek, hogy kijussanak a napra. Aztán halkabban sírdogált tovább, mondván, hogy a tél a föld betegsége, s ő maga is meg fog halni a földdel együtt, hacsak a tavasz meg nem gyógyítja mindkettőjüket. ”