A kategóriához 263 idézet tartozik (bővebb infó)


Hiányzott a feleségem. A hiányát könnyebb volt elviselni a temetőben, ahol mindig is halott volt, mint az összes olyan helyen, ahol élt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor egy gyermek meghal, a szülő vele együtt elveszít egy darabot saját magából.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Olyan a gyász álderűbe rejtve,
Mint az öröm, ha sírni volna kedve.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hogy bízhatná rá a temetést erre az emberre, aki ilyen gondatlanul bánik a szavakkal? Hiszen "veszteségről" beszélni ilyenkor nevetséges: elveszíteni a cipőjét szokta az ember, meg a kulcscsomóját. Egy gyermek halála nem veszteség, hanem katasztrófa, pusztulás, pokol.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy házat lezárhatunk, életünkre azonban nem tehetünk lakatot. Ha magunk mögött hagyjuk a múltat, és egy apró dobozba zárjuk, azzal meggyalázzuk szeretteink emlékét. Ez azt sugallja, hogy megpróbálunk úgy tenni, mintha az egész meg sem történt volna. Ez egyfajta tagadás. A mi feladatunk az, hogy elismerjük a történteket és azok tragédiáját, hogy belássuk, mindez örökre megváltoztatta az életünket. Más emberként élünk tovább, akik most már másképp gondolkodnak az életről és a halálról.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mennyi reménytelenséget rejt a fájdalom, ha elveszítjük egy szerettünket! A fájdalom közepette nem változtathatunk a halál tényén, és a bizonyosságot sem temethetjük el, hogy ez egyszer velünk is bekövetkezik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Örök álomba merültél
A szívem megszakdt,
Nélküled a egész életem
Kegyetlenül félbeszakadt.
Istenem, miért büntetsz, hisz'
Nem volt semmi vétkem,
De ha már így tetted,
Hát adj erőt élnem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha olyasvalakire gondolunk, akit szerettünk és elvesztettünk, újra együtt lehetünk vele. A többi nem számít.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Rá kell ébrednünk, hogy a szeretet nem mindig menti meg azokat, akikért küzdünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sírod szélén fekszem. Üres a párnád.
Álmomban még tapogatom helyed.
Mint homok a homorú forma vázát
ürességed betölti testemet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden halál jóvátehetetlen, de mégiscsak egyszer következik be. Megrázza az embert, de csak egyetlenegyszer! Aztán a legkevésbé sem észrevehető eltolódásokkal, apránként, apródonként a múltba tolódik. És fokozatosan megszabadulsz a bánatodtól.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyász olyan, mint egy bőrönd az ágy közepén. Nem számít, mi van, fel kell emelned és magaddal vinned mindennap. Bizonyos napokon sziklákkal lesz tele és azt fogod gondolni, nem bírod tovább. Később azonban könnyű lesz... mint a pehely.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mikor a halállal szembesülsz, a szenvedély, mi az élethez köt, teljesen haszontalan. Az egyetlen, mit tehetsz, hogy feladod szenvedélyed. Csak így van esélyed a túlélésre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet vereséget szenved a haláltól, de az emlékezés megnyeri csatáját a semmi ellen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem feledkezhetünk meg róla, nem felejthetjük el, hogy mennyire szerettük, csak mert fáj. Szerinted ő elfeledné, mennyire szeretett minket? (...) A szívünkben őrizzük meg őt, és az imáinkban. És ennek így is kell lennie.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyász természetes. Hogy túljutunk-e rajta, az döntés kérdése.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az előbb Leningrád ostromáról kérdeztél - mondta. - Tudod, mit tanított nekem ott az élet? Hogy a halottak nem számítanak. Nekik már úgyis mindegy. Temesd el őket, és lépj tovább!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csatában elesni nem valami méltóságteljes dolog. Többnyire nem egyéb, mint hogy az ember húsát cafatokra tépik, és vérét szétfröcskölik, ami végeredményben inkább piszkos, mint felemelő dolog. Ám annál nagyobb, szinte édesbús méltósággal jár a gyász - a tehetetlen, reménytelen szomorúság, amellyel az a bizonyos sürgöny áraszt el egy-egy családot. Itt nincs mit tenni, nincs mit szólni, és csak egyetlen remény van: hátha nem szenvedett sokat! Istenem milyen csüggedt, milyen utolsó remény is ez! És az is igaz, hogy mindig vannak emberek, akik - mikor gyászuk kezdi elveszíteni zamatját - szelíden áttolják a büszkeség érzelmi körébe, és egyre magasabban hordják az orrukat, egyre nagyobb embereknek tartják magukat gyászuk és veszteségük alapján. És ezek közt olyan is akad, aki a háború elmúltával tőkét kovácsol gyászából és veszteségéből. Mindez csak természetes, mint ahogy egészen természetes, hogy egy ember, akinek életfunkciója az üzlet, a háborúból is pénzt akar kifacsarni. Ezért még csak nem is hibáztatja senki, legfeljebb elvárják tőle, hogy zsákmánya egy részét hadikölcsönbe fektesse.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bűn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember nem mondja - viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bánatba nem halhatsz bele, bár úgy érzed, hogy ez lesz a sorsod. Egy szív nem szakad meg, bár a mellkasod néha úgy fáj, mintha mégis. A gyász idővel elhalványodik. Ez a dolgok rendje. Jön egy nap, amikor újra mosolyogsz, és úgy érzed, áruló vagy. Hogy képzelem, hogy vidám vagyok. Hogy képzelem, hogy boldog vagyok egy olyan világban, ahol már nincs ott az apám. És új könnyeket hullatsz, mert már nem hiányzik annyira, mint régebben, és a gyász feladása is egyfajta halál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hiányzol nekünk, Anya! Mindig csak rád gondolok, és azt szeretném, hogy láthassalak és átölelhesselek, ahogyan te öleltél engem. (...) Gyakran arra gondolok, milyen lett volna, ha Isten úgy akarja, hogy velem maradj... Mindig ott van a lelkem mélyén, amit terólad tudok, mert én a te részed vagyok, és te én vagy. Szeretünk, Anya!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne adj időt az elmúlásnak,
minden gödörbe belerángat,
s nekem, kinek egyetlen lettél,
fájdalom-arannyal fizetnél.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Várok rád de tudom nem jössz vissza soha.
Nehéz föld alatt ágyaztak neked.
Alszol mozdulatlan.
Hiába zümmög a szél.
Hiába fütyülnek a rigók
Hiába csalogat a napfény.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Túlélték az estét, noha Tad halott volt. A következő napot is átvészelték. Meg az azután következőt. Nem sokkal lett jobb a helyzet sem augusztus végén, sem szeptemberben, de mire elsárgultak a levelek, és hullani kezdtek, egy kicsivel jobb lett. Egy egészen kicsivel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valaki végleg elmehet,
őrizd meg emlékét, és el ne feledd,
így majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll,
vár a túlsó parton, hol nincsen határ.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A világ cudar hely, Danny. Nem törődik velünk. Nem gyűlöl téged meg engem, de nem is szeret minket. Rettenetes dolgok történnek a világban, olyan dolgok, amelyeket senki se tud megmagyarázni. Jó emberek rossz, fájdalmas módon halnak meg, és magukra hagyják rokonaikat, akik szerették őket. (...) Gyászolod az apukádat. Amikor úgy érzed, sírnod kell azért, ami történt vele, akkor bújj be egy szekrénybe, vagy bújj a takaró alá, és sírj, amíg ki nem sírtad magadból. Egy jó kisfiú ezt teszi. De vigyázz, tovább is kell lépned!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Míg jövőjét építettük
Sorsa el volt döntve rég.
Megkivánta, elszerette
Tőlünk a hatalmas ég.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre -, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Magad, belőlem haltad el,
de vagy, míg nekem vanni kell,
mert egylétünkben, anyagtalan
nincsed súlyát hordozom magam.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki nem hagy időt a gyászra, annak nem lesz ideje a gyógyulásra sem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt;
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi útakon,
Egy volt közös, szent vigaszunk
A LÉLEK ÉL: találkozunk!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ó, hideg, hideg, rideg, félelmetes halál, itt emelj oltárt, és díszítsd fel a rendelkezésedre álló összes borzalommal, mert ez a te birodalmad! Csak a sokak által szeretett, megbecsült, tiszta fejnek nem tudod egyetlen hajszálát sem meggörbíteni rettenetes céljaid érdekében, nem teheted gyűlöletessé egyetlen arcvonását sem. Nem az számít, hogy a kéz tehetetlen, és ha elengedik, visszaesik, nem fontos, hogy a szív és az ütőér megszűnt lüktetni; csak az számít, hogy a kéz valaha nyitott, adakozó és igazságos volt; a szív bátor, meleg és gyöngéd, a szívdobbanás igazi férfié. Sújts le, árnyék, sújts le! Jótettei fölbuzognak majd a sebből, hogy a halhatatlan élet vetését hintsék szét a világban!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt mondottad, megöltelek: hát kísérts engem! Az áldozatok kísértik gyilkosaikat, úgy hiszem! Tudom, hogy némely lelkek itt bolyonganak a földön. Légy mindig velem... mindegy, milyen alakban... tégy őrültté! De ne hagyj egyedül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem a halál szörnyű, hanem a temetés. A halál nem szerencsétlenség. Csak szomorúság azoknak, akik a Földön maradtak még s egy kedves valakijöktől látatlan időre el kell búcsúzniok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás