„
Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.
”
„ A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is. Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között: - Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet. ”
„ Rádöbbentem, sokkal nehezebb úgy szeretni valakit, ha együtt vagy vele, mint ha nem. ”
„ Mindennel, amit teszünk (vagy amit elmulasztunk), amit mondunk (vagy amit elfelejtünk), hatást gyakorolunk egymásra, és a kapcsolatot vagy a javulás, vagy a romlás irányába alakítjuk. ”
„ Ha függsz valakitől, úgy kezeld őt, mint egy tárgyat. ”
„ Egy jó párkapcsolat éppen olyan műalkotás, mint egy vers, egy tánckettős vagy egy hegedű-zongora szonáta. Sajátos belső rend és valami intelligens lelki kultúra működteti. ”
„ Szeretem ezt a melót. Mindig új emberekkel találkozom, sokan beszélgetnek velem, és nem kell gondolkodnom. Hány munkáról lehet még ugyanezt elmondani? ”
„ Nem szükséges egyetértenünk mindenben, de módot kell találnunk arra, hogy úgy kezeljük a különbségeinket, hogy azok ne álljanak közénk. ”
„ Néha az tud valakin a legtöbbet segíteni, hogy annak, aki a legfontosabb számunkra, nem számít, hogy nézünk ki. ”
„ Végül is meddig él egy kapcsolat? Házasság vagy barátság - mindegy. (...) Ameddig úton vannak. Amíg még tartanak valahonnét valahová. Amikor már csak önmagukat ismétlik, végszavaik vannak, monológok hangzanak el, amelyek a beszélgetést helyettesítik, akkor véget ért. ”
„ Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett. ”
„ Keserű a veszteség akkor is, ha a múlt maga a beteljesülés, de ha a romba dőlt törekvések és veszekedések halmaza, meg nem értés és folytonos visszautasítása mindennek, ami túlmegy a felületi érintkezésen, akkor a veszteséget a hiábavalóság borzalmas érzése keseríti meg. ”
„ Csak mert nincs herceged, az nem azt jelenti, hogy nem vagy hercegnő. ”
„
Egyformának lenni mindenkihez:
Emberfeletti nagy szív kell ehhez.
”
„ A jó segíti az embert, a rossz gátolja. Ez lényegében akkor is így van, ha nem hiszünk a jó és rossz szellemekben. ”
„
Mindenért,
amit veled valaha tettek,
én fogok megfizetni.
”
„ Csak a rossz könyvekben él két különálló tábor, csak ott nem érintkeznek egymással. A valóságban minden összefonódik. Csak a reménytelen senkik játsszák mindig ugyanazt a szerepet az életben, foglalják el mindig ugyanazt a helyet a társadalomban, vagyis azok mindig egyformák. ”
„ Nagyon veszélyeztető a kapcsolatra nézve, amikor barátok, barátnők egymás között kínos történeteket mesélnek a partnerükről, gyakran lesajnáló hangsúllyal, minősítgetve vagy kinevetve őt, miközben velük élnek. Ha ezt valaki meg tudja tenni a társával, az (már) nem szövetség. Akit az ember szeret, azt nem adja ki másnak, nem árulja el. ”
„ Ha valakinek adok, úgy érzem, mintha törlesztenék valamit. Ezért mindig többet kell adnom, mint kapnom, akkor áll helyre az egyensúly. ”
„ Valami odabenn mindig kiáltani akar. Aki szeret minket, tudja ezt, s meg is hallja. ”
„ Az ember "valahová tartozási" szükséglete olyan, mint egy fa gyökérzetének a talaj: be kell kötődni ahhoz valahová, hogy a viharoknak ellen tudjunk állni. ”
„ Minden ember más világ, más világrend. És sohasem önmagunk felett ítélkezünk, ami kötelességünk volna, hanem egymás felett, amihez nincs jogunk. ”
„ Ha veszi a fáradtságot, hogy bosszantson, az azt jelenti, hogy még mindig fontos vagy neki. ”
„
Veled marad, amihez nem ragaszkodsz.
Felfoghatatlan bolygópályán keringve
meg-megközelít olykor
és olyankor
az örömtől fölsír a pillanat.
”
„ Van olyan kötelék, ami több embert, országokat, akár földrészeket fűz egybe. És van olyan, ami csak két embert. Oly sok minden lehet kötelék. Nyelv, szokás, történet, egy tárgy, egy helyszín... vagy csupán egyetlen szó. Igen, egyetlen pici szó. Egy szó, amelynek jelentését mindenki ismeri, de igazi jelentését csak két ember. Az a kettő, amelyik tudja, hogy számára mit jelent. Az ő történetükben, az ő szívükben, lelkükben mit jelent. Ez a szó számukra nem csupán egy szó. Több annál. Kötelék. Ennek a szónak a titkos, csak számukra értelmezhető jelentése köti őket össze. A benne lévő érzés. ”
„ Azt hittem, megtanultam értelmezni a pasi- jelzéseket, de igazából csak azt tanultam meg, hogy (...) nem lenne szabad normál srácokkal flörtölni. Nem azért, mert nem fogjuk szeretni őket. Hanem mert talán túlságosan is megkedveljük őket. ”
„ A találkozás - különösen egy ismeretlennel - mindig kihívás: hiszen a gyengeség bármifajta megnyilvánulása könnyen alárendelt viszonyt idézhet elő a másikkal szemben. ”
„ Az ember képes megölni egy másik ember lelkét, megfertőzni, bűnbe rángatni úgy, hogy a megváltásra esélye sincs. ”
„ Ha az ember rövid életében boldogságot akar, akkor nem csak arra kell gondolnia és azt kell terveznie, hogyan tehetné jobbá a maga számára a dolgokat, hanem mások számára is, mert az ő öröme attól függ, mennyi örömét találja másokban és mások őbenne. ”
„ Örüljünk az érzelmek változékonyságának, és társunkat illesse meg ugyanez. Éljük át szabadon a kapcsolatokban rejlő titokzatosságot! ”
„ Nekem például a pasim nagyon sokszor mondja, hogy az, ami otthon zajlik, az maradjon köztünk. Arról ő soha, senkivel nem beszél, lehet ő bármilyen nagy érzelmi szarban... Most, hogy eljöttem onnan, nyilván egy nagy érzelmi válság zajlik benne: de nem beszél róla. Kettőnk beszélgetése sem úgy zajlik, ahogy szeretném, mert amikor felvetem, hogy beszéljen a problémáról, akkor azt mondja, hogy nem tud róla beszélni. ”
„ Ha két független, szabad ember - akik a saját vállukon hordják a felelősséget - találkozik, abban mérhetetlen szépség rejlik. Egyik sem teher a másik számára. Egyik sem hárít semmit a másikra. Egészen elvetették az áthárítás gondolatát. Együtt lehetnek, de egyedüllétük érintetlen marad, kristálytiszta, szűzi. Sosem lépnek át egymás területére. Élvezhetik egymást éppen amiatt, hogy különállóak. ”
„ Csak egy démon csalhatja elő az igazi angyalt. ”
„ Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik. ”
„ A másik magányába nem szabad belegázolni. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: