„ Az érzelmi kötődés elkerülhetetlen, minden ember hatással van a másikra. Ne engedjétek magatokat elérzésteleníteni az élet csodájával szemben! Mindig az emberi test dicsőségének áhítatában éljetek! Higgyétek el, hogy ez a lényeg, nem pedig a címek hajhászása, mert a cím egyáltalán nem minősíti az embert. ”
„ A szívünk tudatlan, ez a baj (...). Csak a szépet s a finomat szereti. De a rútat szeretni, sajnálni nem tanulta meg. ”
„ Meglepő, mennyien nem tudnak különbséget tenni aközött, hogy "X igaz" és hogy "kívánatos, hogy az emberek higgyenek X igazában". De az is lehet, hogy nem dőlnek be ennek a logikai csapdának, csak az emberi érzésekhez képest lényegtelennek tartják az igazságot. Nem szeretném lebecsülni az emberi érzéseket. De jó lenne minden egyes beszélgetésben tisztázni, hogy érzésekről vagy az igazságról beszélünk. Mind a kettő fontos, de egészen más. ”
„ Szar érzés rájönni, hogy pótolható vagyok. Hogy beugranak a szerepeimbe, és mással is simán lemegy az előadás. Hogy nélkülem is működik a világ. ”
„ Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai. ”
„ Néha. Mennyi jóság van ebben a kis szóban! Mennyi kegyetlenség! ”
„ A sírás józanít, a józanság nyugtat. Mert az is nyugalmat ad, ha az ember átjut a bizonytalanságon, és megismeri a keserű igazságot, tudja, érzi, hogy nincs tovább. ”
„
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.
”
„ A szív mindig győzedelmeskedik az értelem felett. A szív, legyen bár meggondolatlan, öngyilkos hajlamú és mazochista, mindig eléri a célját. ”
„ Voltam már néhányszor úgy, hogy felolvadt és kiáradt a szívem, forró szeretet töltött el és fájdalmas vágy, hogy elmondjak magamról mindent barátnak, szeretőnek: odaadjam magam, maradék nélkül, hogy megszeressenek, megsajnáljanak - látod, ez vagyok. Ilyenkor kutattam magamban, megindultan, alázatosan, tisztán. ”
„ A fogott állatok nevelése és ápolása közben tapasztaltam, hogy az egymástól legtávolabb álló fajok is csodásan összeszoknak, elválhatatlan jó barátokká válnak, bizonyítva, hogy az állatok legtöbbje sem állhat meg társaság és részvevő jó barát nélkül. Részt vesz annak bánatában, és ujjongva örül, ha viszontlátja azt, akit szeret. Végül, az oktalan teremtményekben oly megható példáit láttam a hálának, hűségnek és ragaszkodásnak, hogy mintaképül merném állítani a teremtés koronája, az ember elé. ”
„ Az ember sohasem olyan boldog, de nem is olyan boldogtalan, mint hinné. ”
„ Életedben először hatalmasodik el rajtad az érzés, hogy irigyelsz valakit. Végre már ezt az indulatot is ismerni fogod. Úgy felperzseli a szívedet, mint a bozóttűz. ”
„ Az éber észlelés az érzékelés és figyelés közvetlen módja. Elvileg pillanatról pillanatra észleled, mit érzel. Észleled, hogy szomorú vagy, vagy vidám, nyomott vagy izgatott stb. Az esetek többségében azonban észlelési képességed álomba merült. Egész életedben jól kellett viselkedned, nem volt szabad kimutatnod, hogy milyen a hangulatod, nem volt szabad nyafognod, mindig az utolsó morzsáig meg kellett enned az ebédet, engedelmeskedned kellett, nem volt szabad sírnod, szorgalmasan kellett tanulnod, és így tovább. A saját érdekedben többé-kevésbé kikapcsoltad magadban annak tudatos észlelését, hogy milyen érzés is például jól viselkedni, engedelmesnek lenni, szorgalmasan tanulni. Ezek ugyanis többnyire inkább rossz érzések voltak: korlátozóak, untatóak, szomorúak vagy egyszerűen fájdalmasak. Nem jó dolog a szomorúságot és fájdalmat folytonosan érezni. A megoldás tehát kézenfekvő volt: kikapcsolod az észlelést. Hogy ne érezz, ne tudatosítsd magadban az érzéseidet. Az észlelés és tudatos megélés helyét a racionális mérlegelés foglalta el. Persze hogy ésszerű dolog kijárni az iskolákat, ellenkező esetben soha nem sikerül megfelelő helyet betöltened a társadalomban, stb. Ez ad erőt neked, és ha elég keményen mondogatod magadnak, a saját észlelésed hangját már nem fogod hallani. ”
„ Amikor a szív túlcsordul, csak a csend közvetíthet. ”
„ Az, ami akar bennünk, nem mi vagyunk, hanem csodálatosan tevékeny sejtecskék miriádjai, amelyeket nem ismerünk; ezek a sejtecskék nem ismernek minket, egymásról sem tudnak, és mégis ezek alkotják lényünket. Mozgásukkal számtalan folyamatot idéznek elő, amelyeket mi szenvedélynek, gondolatnak, örömnek, szenvedésnek, vágynak, félelemnek és akaratnak nevezünk. ”
„ Az idő érzelmi kérdés, nem percek és órák szabják meg a hosszúságát! ”
„ Aki harcol, se nem érez, se nem gondolkodik. Csak akarata van: ölök! Még a védelmünk mozdulatai is csak gépiesek, olyanok, mint mikor esünk, s a kezünk előre mozdul, vagy ha a szemünk előtt suhan el valami, behunyódik magától. De a legcsodásabb az, hogy a nagy ütések, nagy szúrások, nagy sebek nem fájnak. ”
„ A tisztelet az alapozás, a vonzalom az első emelet, és a mély érzés maga a ház. ”
„
Nem is emlékszem, miért zokogtál akkor.
Épp úgy, ahogy a szomorú alkonyoktól.
Talán szerelemtől,
szelíd szavamtól.
Nem is emlékszem, miért zokogtál akkor.
”
„ Az ész csak rabszolgája a szenvedélynek, s meg kell maradjon ennél. ”
„ Hidd el, kár a birtoklási vágyat, vagy a magányból való menekülést azonosítani a hetedhét próbás szerelemmel, mert külön érzések azok attól: érzőjükön kívül semmi közös bennük. ”
„ A léleknek magába kell szívnia, át kell hasonítania egy másik lélek érzelmeit, hogy aztán még dúsabban viszonozhassa azokat. E szép emberi tünemény nélkül nincs élet a szívben, s a szív, levegő híján, kínlódva pusztul el. ”
„ A kapcsolatokban a cselekedetek sokkal fontosabbak, mint az érzelmek, éppen ezért nem az érzelmeknek kell irányítaniuk a cselekedeteket. ”
„ A szerelem kimeríthetetlen forrás. Határos a csodával, ha nem a csoda maga. Változatossága és színei vetekszenek a csillagok számával. Hasonlít a tengerhez; szépséget és fájdalmat bőven mér. ”
„ Minden kapcsolatban normális jelenség s nem vésztünet, hogy időnként jobb egyedül; hogy az érzelmek is vágynak pihenésre; fáradtságuk múlékony. ”
„ Gazdaság meg politika?! Miket beszélsz! A világot az érzelmek és a mítoszok irányítják. Az hat az emberekre. ”
„ A valódi szörnyeknek is vannak érzéseik. Sőt, azt hiszem, végső soron ettől olyan félelmetesek, nem pedig attól, ahogyan kinéznek. ”
„ Hinni ugyanaz, mint érezni. ”
„
Eszme nélkül írni verset -
Semmi nehéz nincsen ebben,
Úgy rendezz el üres szókat,
Hogy a végük összecsengjen.
”
„ Akármit tenne, akármit tett velem, ellenem, nem bírom, dehogy bírom én őt gyűlölni. Ahhoz, hogy gyűlölhessem, ki kellene vakarni magamból ennek a most múlt két hónapnak minden legapróbb lenyomatát, aminek akármilyen közvetlenül, vagy akármilyen áttételesen is köze van őhozzá. Kimarni a memóriámból minden képet, minden szót, minden neszt, ami őt jelenti, lenyúzni az ujjaimról, a tenyeremről, az egész testemről minden bőrfelületet, amiben őrá emlékeznek a tapintó idegvégződések, kiégetni az orrom szaglósejtjeiből a gyöngyvirágködöt, a bőre páráját, a nyelvemből a konok receptorokat, ne mérgezzenek egyre a nyála ízével. ”
„ Az érzelem segítségével bármi behatolhat egy nő agyába; csak rendszerint nem marad meg benne sokáig. ”
„ A boldogság és a boldogtalanság (...) a tanítómesterünk, akiknek segítségével a természet nevel bennünket. ”
„ A mindenkori szerelmünk mellett megfér az utálat is, de ez fordítva is igaz. ”
„ Akarni valamit és szeretni valamit - az két különböző dolog. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: