„ Az elvárásokkal az a baj, hogy előkészítik a csalódást és a dühöt. ”
„ Csak arra az emberre haragudhatunk igazán, akit valójában szeretünk. ”
„
Téged szeretlek,
Mondta magát csodálva
A nagy tükörben.
”
„ Arra a dologra van szükségem, amikor az ember agya kikapcsol, a szíve meg be. ”
„
Én úgy igyekszem megnyugodni:
már a szívem se mer dobogni,
lélegzetem is visszafojtom,
és ami fáj: én ki nem mondom,
csitítom magam, hogy ne sírjak,
hogy semmi szomorút ne írjak:
maradjon meg a néma bánat,
ott bent a szívben, önmagának!
”
„ Egyedül maradt a kétségeivel. Az öröm, a szorongás, a félelem érzései kavarogtak benne. Aztán egyre többször jutott eszébe, hogy apa lesz. Ez a gondolat lassanként legyőzte kellemetlen sejtéseit. ”
„ Vannak pillanatok az életben, amikor egész egyszerűen el kell veszítenünk a fejünket. Ezekre a pillanatokra fogunk valószínűleg örökké emlékezni. ”
„ A gyűlölet (...) a vonzás egyik ereje. A gyűlölet az olyan szeretet, ami a hátát mutatja. ”
„
Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.
”
„ Az életben előfordulnak szükséges dolgok, amikor inkább az észre kell hallgatni, mintsem a szívre. ”
„ Az emberi dolgokat nem lehet idő előtt befejezni, de befejezetlenül hagyni sem lehet... az emberek között van valamilyen rend és rendtartás, mely elől nem lehet megszökni... sokkal nehezebb egy érzésből, melyet nem intéztünk el, idő előtt elmenekülni, mint az ólomkamrákból, éjjel, kötélhágcsón! ”
„ Amikor azt játszom, hogy szerelmes vagyok valakibe, aki azt játssza, hogy szerelmes belém, akkor megesik, hogy tényleg szerelmesek leszünk egymásba. És persze, meg kell különböztetni a kreált érzéseket az igaziaktól. Amikor kicsi voltam, elvittek a kórházba, mert az apukám asztmás, és tartottak tőle, hogy örökölhetem. Akkor ott sikeresen kiprovokáltak nálam egy asztmás reakciót, ami aztán a későbbiekben sem múlt el. Az anyukám hiába vitt vissza a kórházba, hogy csinálják vissza valahogy, nem tudták. Egy érzéssel is ugyanígy van. Lehet addig provokálni, amíg aztán tényleg ott van. ”
„ Aki nem tudja átélni a másik örömét, fájdalmát, aki képtelen belebújni egy másik ember lelkébe, aki nem éli át, hogy a másik ember önálló világ - az (...) nem tud szeretni még. ”
„
Nem vész el innen semmi, semmi,
Csak ami nem bírt megszületni.
”
„ Megint az ismerős régi fájdalom: azt hitte, ez egyszer elérte azt a régiót, amelyben a szeretett lény nem okozhat fájdalmat, mert nem remélünk tőle már semmit. ”
„
De akarat nem mindig úr az orcán,
s könny és mosoly fölött olyan hatalmas
az érzés, hogy a legőszintébb lélek
akaratán leginkább diadalmas.
”
„ Mi a féltékenység? Szerelem vagy gyűlölet? Szerelemből fakad, de gyűlöletet ébreszt. ”
„ Miért szereted az egyik férfit, és a másikat nem? Miért van az, hogy az egyik pasas érintése hévvel borzongat meg, a másiké viszont hidegen hagy? Ez az igazi rejtély. ”
„ Tudod, az érzelmek és a tettek mindig összefüggnek. Egyik nem létezhet a másik nélkül. ”
„ Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat, akiket magunknál sokkal többre becsülünk. ”
„ Ha szeretünk valakit, az azt jelenti, hogy kiraboljuk a lelkét, s így rádöbbentjük arra, hogy a lelke hatalmas, kimeríthetetlen és megfejthető. A szenvedést az okozza, hogy nem maradéktalan a rablás. Szenvedünk a bennünk rejlő erőtől, amelyet már senki nem akar kifosztani. ”
„ A beszéd sohasem azonos a szavakkal, ahogy a kiabálás is lehet fájdalom, harag, segélykérés vagy gyűlölet. ”
„ Nincs a szívemnek semmi baja! Éppen olyan, mint én. Néha bolondul elharapódzik benne a pánik, megbokrosodik tehetetlenségében, hányja- dobálja magát, aztán belefárad félelmébe, lehiggad, mint a földönfutó, ha körülnéz és látja, hogy senki se hajt a nyomában. ”
„
Mire van a szívem, ha nem szeret senki?
Mire van a te szíved, ha nem tud szeretni?
”
„ Ne csak vágyódj, tanulj meg örülni is! ”
„ A szív az értelmet követi. Durva héj borítja be a szívet, ahol az értelem erői tompa merevedésben feküsznek. Azok az apró és alig érezhető, de mégis oly éles, oly édes érzései a szívnek nem rezegtetik azt meg. A szépnek érzése nála idegen érzés. ”
„ Sokkal nagyobb öröm volna élni, ha mindannyian egyformán éreznénk. ”
„ Mindegy, hogy most múltál ezer, vagy tavaly nyáron töltötted be a tizenhatot, a szíved mindig le fogja győzni a józan eszedet. ”
„
Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.
”
„ Minden búcsúzás a halál egy formája, hiszen minden találkozás egyfajta mennyország. ”
„ Szemünk nemcsak lát, de teremt is. Úgy működik, mint egy vetítőgép: vágyainkat, vétkeinket, rögeszméinket, elfojtott indulatainkat, de szerelmünket s eszményeinket is rávetítjük a külvilágra, s azt hisszük, hogy az olyan is. ”
„ Az érzelmek vadlovak (...), az értelem soha nem hajthatja őket igába teljesen. ”
„
Mit ér, ha nagy vagy,
gigászi nagy,
ha birodalmak
császára vagy,
de bús szívedben
örök a fagy?
”
„ Nem mindig titkoljuk olyan jól érzéseinket, ahogy mi hisszük. ”
„ Mindig ünnepnek érzem, ha együtt lehetünk, egyidejűleg azt is félem, hogy ez mennyire elveszíthető. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: