„ Gondolatainkat, legyenek akár vidámak, felzaklatók, lesújtók, megdöbbentőek, romantikusak vagy szomorúak, mindig érzelmeink színezik. ”
„ Aki sohasem ette kenyerét könnyezve, aki gondterhes éjszakán sohasem sírt az ágya szélén, az nem ismeri a túlvilági erőket. ”
„
Az öröm nem beszél, hanem nevet.
Nem ad szárnyat a gondolatnak,
csak a bánat szónokol.
”
„ Most, ha csak egyedül volnék, repkednék ide-oda céltalanul és kissé elveszve, de ahogy így össze vagyunk ölelkezve, úgy érzem, még ennek a sodródásnak is célja van. ”
„ A gyűlölet felhőként vonul át az emberi lelken, s nagysága és vastagsága arányában fedi el a napot. ”
„ Egyesek ugyanazért szeretik az embert, mint amiért mások gyűlölik. ”
„ Sose tárd fel az érzéseidet senkinek, mert még a legjobb szándékkal is ellened fordíthatják. ”
„ Látás, hang, belső remegés. Látás az, amikor látsz valakit. Hang az, amikor hallasz valakit. Belső remegés pedig a perc, amikor egy mozdulat vagy egy arc győzelmet arat minden felett, ami egészen addig fontos volt számodra. Amikor egy tekintet elmerül az arcodban és bevési magát. Csak úgy, mint a hullámok a víz tükrén. ”
„ A győzelem gyűlöletet nemz, mivel a legyőzött boldogtalan. ”
„ Azok a könnycseppek, melyek benned maradnak, rátelepednek szívedre és idővel réteggel vonják be azt, mely megbéníthatja. ”
„ Csak az az óra a miénk, amelyikben jól érezzük magunkat, a többi az ördögé. ”
„
Tüzet raktam a szívemben.
Keresztbe raktam a fákat.
Gyufát gyújtottam, és néztem,
ahogy elég benne a bánat.
Vagy öröm volt...
”
„ Örüljünk az érzelmek változékonyságának, és társunkat illesse meg ugyanez. Éljük át szabadon a kapcsolatokban rejlő titokzatosságot! ”
„ Vágyakozunk arra, amivel nem rendelkezünk, és bánkódunk amiatt, amit elveszítettünk. ”
„ Az ember csak az öröm és a bánat által tud meg bármit magáról és a végzetéről: megtanulja, mit kell tenni és mit kell elkerülni. ”
„ Lelki nyugalmunknak négy zavarója van: a vágy, az öröm, a szomorúság és a félelem. ”
„ Ha hívna, hogy kövessem őt, itt hagynék mindent, vissza se néznék soha. Megállunk a csóknál, a legvégső határ szélén, de csak mert ő akarja, nem az én ellenkezésem miatt; vagyis inkább ő az, aki ellenáll, és én szeretném elérni az ismeretlen végleteket, amelyekről azt mondja, hogy már a megközelítésük is felülmúl minden gyönyörűséget; szerinte mindig innen kell maradni; büszke rá, hogy meg tud állni a lejtőn, amelyen mások menthetetlenül lecsúsznak, elvesztik lábuk alól a talajt. ”
„ Van a kód... A kód, ami lehet egyszerű, néhány betű, vagy számjegy, de lehet ezek bonyolult, kombinált sorozata is. A lényeg, hogy valamihez utat nyit, valamit véd, ami a tiéd. (...) Van egy kód, ami nem tárgyhoz, nem tulajdonhoz kötődik. (...) Ez a kód két helyet képes megnyitni. Két lelket. Egy érzés. Érzed? Mintha belém lennél kódolva, mintha beléd lennék kódolva. Jöhet bárki, bármi, senki nem tudja ezt a kódot feltörni, megsemmisíteni. Vagy megfejteni. Senki. Ez a kód senki más számára nem érthető, nem értelmezhető. Ez a kód csak a miénk. A tiéd és az enyém. Csak mi ismerjük. A világ legbiztosabb kódja. Te és én. ”
„ A dühből és gyűlöletből, ami oly sokáig uralta a szívemet, már csak néhány halvány nyom maradt. Olyan volt, mint a vihar, amely úgy tombol, mintha itt lenne a világ vége, aztán egyszer csak véget ér, és sietve tovább áll. ”
„ Már függök tőle. Lassan, de biztosan rászoktam, és ha nem állítom le magam záros határidőn belül, olyannyira összefonódik a szívem az ő szívével, hogy a szó szoros értelemben vérezni fog, ha el kell válnom tőle. ”
„ Gondolkodásunk összekapcsol a világgal; érzéseink visszavezetnek saját magunkba. Csak az érzéseink tesznek bennünket igazán individuummá. ”
„ A túl sok szenvedély megperzsel. A gyengédség összeolvaszt. ”
„ A szívem olyan, mint egy nagy üres táska, strapabíró táska, elképesztő, mi minden beleférne, de akkor sincs benne semmi. ”
„ A megbecsülés és a szeretet elgyengíti, ugyanakkor megerősíti az embert. Arra buzdít, hogy másokat segítve tegyem a dolgom, minél jobban és hasznosabban. ”
„ Van, aki úgy tud fogni, érinteni, hogy azt érzem, hogy tökéletes a testem. És nem azért tökéletes, mert ilyen, vagy olyan, hanem a maga egyértelműségében, önmagáért és önmagától tökéletes. Mint egy földcsuszamlás, vagy hegygerinc, olyan nyilvánvalóan önmaga. És ahogy fog, érint, elkezd a testem élni a kezei között. Zsizsegnek az atomok és molekulák, ünnepel az egész test! Az érintés legalább olyan sokrétű, mint az írás műfajai. Történeteket lehet kibontani érintés közben. ”
„ Az érzelem ajtókat nyit, a logika viszont ajtókat zár. ”
„ Mi a rám legjellemzőbb jó és rossz tulajdonság? Az érzékenység. Ez olyan adottság, amely jó és rossz egyszerre, és nem választható ketté. ”
„ Nem volt hajlandó beismerni, hogy kiábrándultságának vége, újfent sorsául rendelték, hogy éppúgy érezzen, mint oly sokan mások: fájjon, féljen, higgyen, bízzék, szeressen. Visszakapta a lángot, az éltető szenvedélyt, amely egyszerre képes gyönyörködtetésre és gyötrésre, egekbe röpíti s földbe döngöli megajándékozottját; nélküle bármekkora tehetség, szerelemértelem odavész, kiszárad, elhal. Ez az égés tölt meg élettel, ez szabadítja fel az alkotóerőt, a megismerés-átélés, a teljesség vágyát. Akiben e vulkán kialszik, akkor is halott, ha a teste tovább mozog. ”
„
Mi egy csattanós
ütközés a néma le-
hagyáshoz képest!
”
„ Ha valódi érzelmeid vannak valaki iránt, nem taszíthatod le őket egy mély, sötét verembe, reménykedve, hogy elmúlnak. Együtt kell élned velük. ”
„ Érzéseinket nem szabad szégyellni akkor sem, ha méltatlanra pazaroljuk. ”
„ Régóta elfojtott érzések törtek elő, és ezeket az érzéseket csak ők ketten tudták előhívni egymásból. ”
„ Miként mondod meg egy ilyen férfinak, hogy most én vagyok az, aki meg akarom tanítani valamire, és simogatásai közben meg akarom értetni vele, hogy a sors nem béklyóba köt, hanem szárnyalni segít. ”
„ Minden reggel kényszerítem magam, hogy keressem a csodákat, és mikor megtalálom, álljak is meg fölöttük egy pillanatra, és legyek boldog. Vagy néha büszke. Meg kell tanulnom büszkének lenni, hiszen enélkül minden csoda kutatása, elérése értelmét vesztené. ”
„ Egyedül az átéltség, a valóságos tapasztalás avatja mély, nagy igazságokká azokat a sokszor ismételt dolgokat, amelyek közhelyként hatnak, ha csupán megszokásból, szív nélkül hangoztatják. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: