A kategóriához 856 idézet tartozik (bővebb infó)


Igent mondani a világra, megismételni, ez a világ újrateremtése, egyszersmind önmagunké is, ezzel válunk nagy művésszé, teremtővé.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Olykor éveket húzol le olyan ember mellett, akivel már utad rég nem fut össze. Talán a megszokás, vagy a félelem a változtatástól, az egyedülléttől. Az is lehet, hogy még a csöppnyi szeretet, az emlékek, ami összeköt kettőtöket. Viszont érzed, hogy nem jó, nem találod mellette helyed. Mennél, maradnál, már magad sem tudod. Viszont be kell látni, hogy ha már nem megy, akkor el kell engedni egymás kezét, hisz az ember legszebb éveit képes elvesztegetni csupán félelemből. Két embernek addig van maradása egymás mellett, amíg tudtok mit mondani a másiknak, amíg a kapcsolat, a másik fél folyamatosan tanít, többé tesz. Mikor van miért, van kiért áthidalni a problémákat, együtt legyőzni azokat, kéz a kézben. Együtt, egymásért, önmagadért.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak dolgok, amiket meg kell tapasztalnod, hogy megértsd őket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A korai siker borzasztóan rossz tanítómester. Ha valaki lényegében felkészülés nélkül eléri az elismerést, később viszont olyan helyzetbe kerül, amelyben fel kell készülnie, akkor ezt nem lesz képes megtenni. Nem tudja, hogyan kell.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Néha meg kell tapasztalnod a csalódást, a fájdalmat, de csak azért, mert onnantól tudod majd igazán, hogy mi az, ami téged nem szolgál, hogy aztán azt az utat messziről elkerüld.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ami ma szemétdomb, az holnapra javítóműhely lesz a kezünk nyomán!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden szokás - akár tudod, hogy az, akár nem - megszüntetése kemény munka. Ha tudod is, hogy az, aligha tudsz vele megküzdeni. Viszont, ha már rájöttél, és észreveszed, amikor csinálod, akkor meg tudod állítani. Ez nem egyszerű feladat. El lehet képzelni úgy, hogy van egy útelágazás. Az a szokásom, hogy mindig jobbra megyek. Mivel tudom az utat, olyan gyorsan megyek, hogy nem is látom meg a választás lehetőségét. Nem veszem észre, hogy le lehet térni a főútról, és akkor más úton, talán a magam útján mehetek. Az első dolog, hogy az embernek le kell lassulnia, ha ki akar lépni egy szokásból. Lassan és figyelmesen kell mennem ahhoz, hogy észrevegyem az útelágazást, amit korábban nem is láttam. Persze, minden sejt a testemben arra akar menni, amerre addig ment. Keményen meg kell küzdenem magammal, hogy arra menjek, amerre még sosem jártam. Ha egyszer másfelé megyek, mint általában, akkor másodszorra kicsit könnyebb, harmadszorra pedig még könnyebb lesz. És ha úgy akarom, ez lehet az új szokásom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyerekek sokkal többet tanulnak a példából, amit látnak, mint a kimondott szabályokból.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak úgy nőhetsz fel igazán, ha távol vagy szüleidtől.

pont 1 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember úgy tud fejlődni, ha nyitott marad mindenre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A sorsodat irányítanod kell, de nem szabad kattognod rajta. Rontani mindig fogsz, de az ember a hibáiból tanul.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha el tudnánk adni a tapasztalatainkat annyiért, amennyibe nekünk kerültek: milliomosok lennénk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a szerencsénk, hogy az univerzális bölcsesség még a bukásainknak is értelmet ad, és a legnagyobb hibáinkat és őrült tévedéseinket is fölhasználja idővel a javunkra.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ami ma lehetetlen, az holnap megvalósulhat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Még ha arcra is esel, akkor is előre haladsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bárcsak újra kezdhetném az életem! Most már tudnám, melyik útra ne térjek rá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nehéz a változás, és lassú. (...) Sok napot vesz igénybe, amelyeknek összefüggő füzért kell alkotniuk, egészen addig, hogy feledésbe merüljön, hol kezdődnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A változás nem felülről jön, hanem azoktól, akik a földön járnak, és kitapossák az utat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Folyamatosan fejlődünk. Azt hiszem, ezt mindig is tudtam, de mivel mindig is tudtam, nem mertem megállni, és a sors iróniája folytán akkor haladtam előre a legtöbbet, amikor végül mégis megálltam.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A jövő felé haladás elképzelhetetlen a múltba vetett pillantás nélkül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bármikor belenézhetsz a tükörbe, azt mondva: "Na, ez nem tetszik magamban", és elhagyhatod egy rossz szokásodat egy jóért. Persze nem mindig könnyű, de mindig lehetséges.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincs semmi nemes abban, hogy a társad fölé emelkedsz; az igazán nemes tett az, ha saját korábbi éned fölé emelkedsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Muszáj magamra is figyelnem. Arra, hogy kapjak impulzusokat, hogy el tudjak menni színházba, moziba! Ott van négy könyv az éjjeliszekrényemen, és csak várnak... ha nincs, ami bejön, akkor nem tud mi kimenjen, és egy aktuális műsornál kevés lehetsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tökéletesség csak bonyodalmat okoz. Az a dolgunk, hogy a dolgokat egyre jobbá tegyük, de soha ne érjük el a tökéletességet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nézz körbe, amit hagytál az út mentén,
megtalál,
Minden, amit elhagytál, míg új lettél,
régi már.
(...)
Csak intünk az égnek,
míg tudjuk, hogy várnak
helyek, amik belőlünk
új embert csinálnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hagynod kell megélned magadnak a saját válságaidat. Valószínűleg ez a kulcsa a nem válságoknak. Hogy megéled, amikor szar vagy, amikor szétesel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha egyedül edzel, nem juthatsz túl sokáig. A tény, hogy van egy riválisod, küzdheti le az akadályokat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagy csapás az, ha ízlésünk fejlődik, amikor tehetségünk megreked.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gondolkodástól soha nem lesz senki rosszabb, ellenkezőleg, csakis jobbá válhat mindenki.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A megbocsátás nem változtatja meg a múltat, azonban megszépíti a jelent.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha meg akarsz oldani egy problémát, akkor fölé kell emelkedned. Ugyanarról a síkról lehetetlen megoldani. És amint egy magasabb síkra érkezel, az alacsonyabb síkon lévő problémák egyszerűen maguktól megszűnnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember nem dagonyázhat a múltban, (...) mert annak örök stagnálás lesz a vége.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elvárni senkitől nem lehet semmit. El kell fogadnunk az embereket olyannak, amilyenek... egy ember van a világon, akitől elvárhatunk dolgokat, s akit akár meg is változtathatunk... mi magunk. S hogy kialakítsuk magunkat, az épp elég feladat egész életünkre. Ha ezt megtesszük, hatunk másokra is. Ha mindig a legtöbbet adod másoknak, előbb-utóbb elkezded ezt vissza is kapni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az egyszerűség csak az átélt bonyolultságból születhet. Az egyszerűség évtizedek alatt születik. Aki nem volt összetett, komplikált, alaktalan, sokszögű, sokízű, az nem lehet egyszerű, csak együgyű.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor az ember eléri azt a szintet, hogy ellenőrzése alatt tartja a spirituális energiáját, és pozitív erővé tudja alakítani, megtalálja azt a részt, mely őbenne maga az Isten.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás