„ Magadnak is érezned kell, hogy nem vagy többé, aki voltál. Én nem változtam. Amíg két test, egy lélek voltunk, bízvást számíthattunk arra, hogy boldogok leszünk. Most homlokegyenest ellenkező céljaink csak boldogtalanságot hozhatnak ránk. Hogy mennyit és hogyan töprengtem ezen, arról nem szólok, de kimondom nyíltan, hogy kész vagyok visszaadni szabadságodat. ”

„ Amíg tartott a kapcsolatunk, úgy kapaszkodott belém, mint fuldokló a szalmaszálba, végül azonban az én hátamra mászva kecmergett ki a vízből. És még hátra sem nézett, hogy vajon nem fulladok-e bele a vízbe. ”

„ Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót? ”

„ Most kéne abbahagyni,
Elfutni, elrohanni,
Érzem, hogy holnap már többé nem lehet.
Maradni esztelenség,
Elmenni képtelenség,
Bilincsben él, aki téged így szeret. ”

„ Úgy csukd le a szemedet,
Úgy zárd be a kezedet,
Mint hogy ha altatnál
És elhagynál. ”

„ Persze, ha jól meggondolom, épp azért is lemondhat az ember egy szerelemről, mert nagyon szép volt, és érintetlenül akarja az emlékét megőrizni, mielőtt a szépség unalomba vagy valami még rosszabba torkollna. ”

„ Menj el, te átkozott, te rémes,
másutt keresd, amit a sors ád.
Ölelj, de menj sietve, s hagyd el
az emberek elátkozottját! ”

„ A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett. ”

„ Nekem most menni kell.
Hogy szerettelek, érzed és tudod,
de örökségül még egy jó tanács:
Ne álmodj, kedves, az ébredés fájni fog. ”

„ Ha el akarsz hagyni, hagyj el azonnal,
ne ha már végzett ezer törpe bánat;
de rohamozva jöjj: kóstoljam, ó jaj,
a legkeserűbb ízt, mely éri számat;
és semmi lesz a gond, ha rám pereg,
ahhoz képest, hogy elveszítelek. ”

„ Egyes dolgok nem többek önmaguknál, nem tartanak sokáig, helyet foglalnak a szívedben és legközelebb okosabb leszel... ha annyira fontos vagyok neked, tiszteld az érzéseimet, és éljük tovább a saját életünket. ”

„ Amikor két ember szakít, általában mindent megtesznek azért, hogy a másiknak fájdalmat okozzanak. Nem testileg, inkább lelkileg. S a szív gyötrésében hihetetlen találékonyságról tesznek tanúbizonyságot. ”

„ A holnap holtnak lát,
A szívem ellopták,
Csak testem él tovább, még egy perc,
Mégsem ordít vád,
Csak könnyem ér hozzád,
Csak egy perc talán, hogy végleg elfelejts. ”

„ Az, ami túlságosan nagy tűzzel lobban fel, ugyanolyan hamar ugyanannak a tűznek a martalékává válik. A tűztől pedig sokan félnek. Megégetni magukat, fájdalmat érezni, sebeket szerezni senki sem szeret. Úgyhogy abban a pillanatban, ahogy véget ér a varázslat, már próbálják is kiverni a fejükből azokat a pillanatokat, amikért élünk, ... lehetetlenbe vágják a fejszéjüket, mert bizony ha valaki hatással van rád, azt nem tudod csak úgy kiverni a fejedből, akármennyire is kontroll alatt akarod tartani az életedet. ”

„ Egyszerre kell szakítani és véglegesen, amíg a lelked elég erős ahhoz, hogy behegessze magán a sebet. ”

„ Nem gondolok ki semmi újat,
hagyom jövőm, s veled a múltat
idő kútjába elsüllyedni,
hozzád többé már nem köt semmi. ”

„ Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk, elhagy... de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla. ”

„ Úgy engedj el, hogy nem sebzel mélyen.
Úgy engedj el, ne fájjon visszanéznem.
Úgy váljunk el, hogy más válasz nincsen.
Úgy engedj el, hited ne lássam térden,
s mindig a hősöm leszel. ”

„ Minden szakításomba belehaltam kicsit, és lelkemnek azt a részét, amelyikben az a szerelem élt, megöltem magamban, hogy újrakezdve az életemet, menjek tovább a sorsomon, végzetem felé. ”

„ Meg kell nyomnod a "Törlés" gombot azon a fájlon, amelyen te vagy és ő. Majd utána be kell lépned a kukádba, és a "Végleges törlésre" kell kattintanod. ”

„ Jól van, menjen csak, menjen csak. Késő már minden. Én nem ejtem ki soha a nevét, maga se az enyémet biztosan. De maga nem felejt el engem, és én se magát, amíg élek. ”

„ De nézz szemembe, majd az megfelel,
mért nem bir szájam, ajkam zengeni;
ha ezt sem érted, váljunk csendben el. ”

„ Egyedül! Milyen hideg van, csakugyan! És milyen szomorú minden! Vége! Micsoda iszonyú gondolat! Nem remél, nem vár, nem álmodozik róla többet azzal a forró lánggal a szívében, amitől néha olyan jó élni ezen a vigasztalan földön, ami olyan, mint mikor kigyúl az örömtűz a sötét estében. Elbúcsúzik a magányos, izgatott éjszakáktól, mikor hajnalig járt fel-alá a szobájában, és rágondolt, az ébredéstől, mikor alighogy kinyitotta a szemét, az volt az első gondolata, hogy "nemsokára viszontlátom a mi kis házunkban". ”

„ Én már nem leszek itt, s teneked leesik az a bizonyos kő a szívedről, fölsóhajtasz: "Végre elment", és csinálhatsz, barátom, bármit, amit kedved tart. Ígérd meg azonban, hogy majd figyelmeztetsz. Mihelyt letelt ez a kíméleti idő - nevezzük annak -, te fölállsz, és betűről betűre ezt mondod nekem: "(...) örültem, hogy volt szerencsém, de még jobban, hogy nincs, szedd a sátorfádat, menj isten hírével." Igen. Dobj ki úgy, hogy a lábam se érje a földet. Vagy ne is mondd ezt, csak nézz rám. Elég rám nézned, nem is bosszúsan, hanem úgy, ahogy máskor is nézel, úgy, ahogy most nézel rám. De biztosítalak, erre se lesz szükség, mert én hét perc múlva - azaz bocsánat: hat perc múlva, mert közben elmúlt egy perc - már elpárologtam, s ebben a szobában csak ittlétem kínzó emléke lebeg. ”

„ Bocsáss meg, kedves, túl jó sztori vagy,
tartok tőle, hogy túl mesélhető és
túl kevéssé lakható. Mindhiába:
a te történeted nem én vagyok. ”

„ Aki igazán szeret valakit, szenvedésében nem hagyhatja el, s csak akkor érezzük vonzódásunkat egész nagyságában kedvesünk iránt, midőn annak elvesztésével fenyeget a veszély. ”

„ Mivel a házasság egészen különleges emberi kapcsolat, és a házaspárt mély érzelmek kötik össze (legalábbis addig, amíg megosztották egymással az életüket), ezért nem lehet fájdalom nélkül odébbállni. A múlt jó és rossz emlékei velük maradnak, és akármilyen kapcsolatot is tartanak fenn egymással a jövőben, a problémáik nem oldódnak meg. ”

„ Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott. ”

„ Olyan életed lehet, amilyet csak akarsz. Úgyhogy szeretném, ha tudnád, hogy szabad vagy, oké? Szabadon dönthetsz. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy elhagysz. ”

„ Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál. ”

„ Van úgy, hogy nem kell valakinek meghalnia ahhoz, hogy ne legyen többé része az életünknek. ”

„ Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim -, ne félj. ”

„ Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át. ”

„ Furcsa, hogy ez is én vagyok,
ki el tud menni fájdalmatlanul,
nem vádol, nem fogadkozik,
nem sóvárog az elveszett után.
Nem a csapást érzi a változásban,
törvényt, mely űri kristályszigorával
reményt hoz mégis, váratlan jövőt. ”

„ Menj és feledj! Szívem beéri azzal,
Hogy megsirat és sohasem feled. ”