Itt ül az idő a nyakamon,
kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok,
ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél,
az ember mindig jobbat remél,
porból lettem, s porrá leszek,
félek, hogy a ködbe veszek.