Ebben a csöndben, Saskia csöndjében éltél a műtermedben nap nap után, vele éltél ebben a csendben. Beszéltél hozzá és életben maradtál. Csókoltad az ajkát, amit te festettél a vászonra, a nagy piros bársonykalap alá. Hogy ne haljon meg soha, hogy soha többé ne haljon meg. Hét évvel a halála után Saskia még veled élt. Ott élt a szemed előtt.