Minden gyarló ember menekül a halál és a szégyen elől, igyekszik, ha módjában áll, megszabadulni ellensége fondorlataitól. Emberileg érthető, ha az összetört szívű, holtra fáradt, szerencsétlen vándor, amikor sivár, nehéz útján végre megcsillan előtte az emberi együttérzés, az új, igazi élet egy szikrája, minden erejével afelé igyekszik, és megpróbálja levetni a vezeklés súlyos terhét.