Úgy érzem magam, mint mikor a Cápákat nézem, isten tudja, hányadszor, és a férfiak ott imbolyognak a kis csónakban a sötét tengeren, részegek és énekelnek, és minden kellemes és jó, és azt fantáziálom, hogy a filmnek ebben a most látott verziójában a cápa tán nem ér az evolúciónak arra az igen magas fokára, hogy befaljon egy csapat emberi lényt, hanem békésen tovább úszkál, és senki nem esz meg senkit. És nézem, miközben tudom, amit tudok, és ez bizonyosság, de mégis, haloványan azt remélem, hogy az az egyetlen kazetta került hozzám, amelyet a valósággal szembenézni nem tudó érzékeny lelkemnek készítettek.

Kategóriák:

Címkék:

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás