Ringatódzom az emlékeken. Néha azt hiszem, magam idézem fel őket, máskor meg, hogy ők játszanak velem. Ebben a múltban gyökerező, furcsa álomvilágban élem a mindennapokat, csak a szemem fénye kopott meg egy picikét: a hitem. Be kell ismernem, hogy mit sem ér a hűség, az állhatatosság, ha alázattal nem párosul. Be kell ismernem a kudarcot: álmot senkire sem lehet rákényszeríteni. Igazán boldog csak akkor lehetek, ha öntörvényeik szerint teszem boldoggá azokat, akiket szeretek. De ehhez, mint Mózesnek, szét kellene törnöm a kőtábláimat. Győzni magam fölött. Kétes diadal.