Figyelmesen körbejárjuk az épületet. Dísztégla-berakásos és lambériás falú szobákban, boltíves átjárókban lépdelünk. A régies ablakok előtt álló, dúsan párnázott padok a múltról mesélnek. Amikor az embereknek még volt idejük élni, ezeken ülve társalogtak, olvastak vagy elmélkedőn néztek kifelé a kertbe, engedvén, hogy átjárja őket a fény, az érzés, a gondolat. A hajdaniak megélték érzelmeiket, mi már csak menekülünk előlük.