Felém fordította az arcát. Mosolygott, a szája keskeny résre nyílt, megcsillant a fogsora, rám függesztette kerekre nyílt szemét. (...) Sosem fogom elfelejteni, hogyan hajolt aztán felém, hogyan lett kifejezővé az arca, hogyan lepte el a lágyság, a gyöngédség és a felfénylő csend, mintha kivirágzott volna - sosem felejtem el, hogyan csillant felém az ajka, hogyan közeledett a szeme az enyémhez, hogyan nézett rám kérdőn, komolyan, tágra nyíltan és csillogón, és hogyan hunyta le aztán a szempilláit, mintha megadná magát.