A tigris, melyet ketrecében látsz őrülten fel s alá járni, ezzel egy időben valami olyasmiben mélyed el, amit egy ember bizonyára gondolatként értékelne. Ez a gondolat pedig egy kérdés formájában ölt testet: Miért? "Miért, miért, miért, miért, miért, miért?" kérdezi a tigris önmagától, óráról órára, napról napra, évről évre, amint végtelen rója ketrece rácsai mögött. Nem tudja elemezni, nem tudja feldolgozni a kérdést. Ha valami módon meg tudnád kérdezni az állattól, hogy: Mit miért? – képtelen lenne választ adni rá. Mindazonáltal a kérdés olthatatlan lángként ott ég az elméjében, olyan soha nem enyésző fájdalmat okozva, mely érzéketlenné teszi, végül pedig az állat végső letargiába esik, amit a gondozók az élet visszafordíthatatlan elutasításaként értékelnek. És ez a rákérdezés természetesen olyan dolog, amit egyetlen tigris sem tesz megszokott élőhelyén.