Bújtunk a lomb közé, nem volt máshova bújnunk.
Félrehajtott bokor meg ág sebezte ujjunk,
keresve a helyet, hol minket senki se,
s mi láthatunk egy rést, mely kék éggel tele;
ahol magunk vagyunk, elzárva a világtól,
s mégis egész világ velünk, ha a madár szól;
hol lágy fekvőhelyet igér tömött avar,
s az alkony betakar bársony árnyaival.