„ Az álmok a világ tükrei, vagy talán jósok, igen, s ha rosszra fordulnak, nem azért teszik, hogy kínozzanak, nem, hanem, hogy óvják az embert, olykor a saját vágyaitól. És mindeközben mire tanítanak az álmok? A jelent szeretni és becsülni, megérteni azt, ami épp van. ”
„ Van, hogy egy apróság megváltoztatja az életünket. Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami, és új irányba indít. Olyan útra, ami csupa meglepetés. Hová érkezünk? Ez az út maga az élet. Így keressük a fényt. De hogy megtaláljuk a fényt, előbb át kell jutnunk a sötétségen. ”
„ Mentes vagyok minden előítélettől. Egyformán utálok mindenkit. ”
„ Mássz hegyet, ha ez a vágyad, de ne feledd, hogy a bátorság és az erő semmit sem ér elővigyázat nélkül, és egy pillanatnyi hanyagság tönkretehet egy egész boldog életet. Semmit ne siess el; fontolj meg jól minden lépést; és a kezdettől tarts szem előtt minden lehetséges véget. ”
„ Megírták, hogy a régi időkben édes és illő volt meghalni valakinek az országáért. De a modern háborúban nincs semmi édes és illő a halálodban. Úgy fogsz meghalni, mint egy kutya - ok nélkül. ”
„ A jó matematikusok különfélék. Többféleképpen lehet művelni ezt a tudományt. A sikerhez is sokféle út vezet. Ami számomra a legfontosabb, hogy mindig nyitott szemmel igyekszem járni, és mindenütt keresem a kapcsolatokat. ”
„ Könnyen kibújhatunk a felelősség alól, azonban nem fogunk tudni elbújni kibújásunk következményei elől. ”
„ Piszok egy helyzet volt. Feltártam az érzéseimet, és nem vettem észre, hogy teljesen magamra maradtam velük. ”
„ Ha kialszik a fény, és túl sötét van meglátni az utad, kövesd a szíved. A szeretet olyan fény, amelyet senki nem tud kioltani. ”
„ A szerelmes szemében a másik egyszerre fontosabbá válik, mint saját maga. ”
„ Az előítélet a legfőbb ellenségünk. Mert láthatatlanná teszi a láthatót is. ”
„ A közöny fagyos. A gyűlölet hideg, a szenvedély forró... A szeretet meleg. ”
„ A vég csak képzeletben létezik, cél, amit kitalálsz magadnak, hogy mozgásban maradj, de elérkezik a pillanat, amikor rájössz, hogy sosem érheted el. ”
„ Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje. ”
„ Sokan egyenlőségjelet tesznek a szerelem és a boldogság közé. A boldogság azonban olyan elmeállapot, aminek magunkon belül kell kifejlődnie, s ami nem függhet egy másik személytől. A szeretet legegészségesebb fajtája az, amikor magunkkal meg vagyunk elégedve, és így a szeretetünk valaki másra való kiterjesztése már teljesen önzetlen. A szeretethez kemény munkára és állandó karbantartásra van szükség. ”
„ Most olyan a világ, hogy az ember azt hiheti: az egyszerű, szép és tiszta dolgok kivesztek belőle egészen. ”
„ Az éjszaka is csak a nap része. Így, ha a napfény oltalmat ad, oltalmat adhat a sötétség is. (...) Bíznia kellett benne. És ezt a bizalmat hívják Hitnek. Soha senki nem értheti meg a Hitet. A Hit pontosan az, amit most megtapasztalt: megmagyarázhatatlan merülés a sötét éjszakába. Csak azért létezhet, mert hitt benne. Ahogy a csodáknak sincs magyarázatuk, csak megtörténnek azok számára, akik hittek a csodákban. ”
„
Édes szó, gyilkos vágy, de Ámor nyila ajándék,
És akkor jó, ha mindkettőnknek túl veszélyes ez a játék!
”
„ Nem aki lángot ölel, nem az a bátor, hanem aki embert, egészen lassan égőt ölel - csak az a bátor. ”
„
Napnyugta és éji csillag,
Senki se jajongjon értem.
Nem várom, hogy sirassanak,
mikor a tenger lesz végső fészkem.
Alkony és éji harang,
majd eljön a sötétség.
Nem kérek én könnyes búcsút,
ha az örök létbe térnék,
végtelen lesz nékem
az idő és hely,
az áramlás majd visz tova.
Bár találkoznék teremtőmmel,
ha az utolsót üti az óra!
”
„ A dicsőségkoronát nem mindig könnyű viselni. ”
„ Százféle módon ki lehet vezetni valakit az elme legsötétebb folyosóiról. ”
„
S ha elenyészünk végképp odalenn:
Melletted nyugszik hamvadó fejem,
A néma éjben átkarollak,
Porló szivem szivedbe olvad,
Együtt leszünk, míg tart a végtelen!
”
„ Nem is sejti, mi mindent jelent ő nekem, ő csak azt teszi, amit mindennél jobban szeret, lévén természettől fogva nagylelkű és adakozó. Aki ilyennek született, annak a keze is, a szíve is könnyen nyílik meg. Megeshet, hogy az ember keze üres, de a szíve sosem az, annak mindig van mit adnia: jó, meleg, kedves dolgokat, segítséget, vigaszt, derűt, nevetést - és olykor a vidám, kedves nevetés a legjobb ellenszere minden bajnak. ”
„ Milyen hamar belemerültünk a díszletek felállítgatásába, s közben megfeledkezünk arról, hol a gyémánt értékű lényeg! Egyetlen dolog számít, amikor földi életünk végére érünk: hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem, amely belőlünk fakadt? ”
„ A pazarlónak nem hiszik el, hogy tisztában van annak az értékével, amit elpazarol. ”
„ Nincsenek ártatlan tréfák, ámbár vannak ártatlan nevetések. Nevetünk, amikor - megszabadulva valamilyen feszültségtől, szorongástól, tehertől - hirtelen megkönnyebbülünk. Nevetünk örömünkben, amikor váratlanul sikerül valami. Nevetünk, amikor gyerekeink valami kedveset mondanak vagy tesznek; amikor szerelmünk ránk mosolyog; amikor boldognak érezzük magunkat. Vannak másféle nevetések is. Nevetésünk lehet ártatlan és gonosz, angyali és ördögi. Nevethetünk örömünkben és kínunkban. Nevetünk, amikor boldogok vagyunk, és nevetünk olyankor is, amikor inkább sírni volna kedvünk. ”
„ Mondd, hogy túl nagy dologra vágyok, én meg megmutatom a korlátaidat, mert azoknak köze nincs hozzám. Hitetlenkedj csak, engem ez erősít. Ez visz előre, mert ez is üzemanyag, ha jól használod. Megtanít függetlennek maradni mások félelmeitől. ”
„ Az érzelmek, akár az öröm, akár a szomorúság, a szeretet vagy a büszkeség annyira mélyről fakadnak, és olyan élesen, hogy végül ott maradunk meztelenül, védtelenül. ”
„ Nyugodt és boldog szeretnék lenni én is; mint mindenki. Szerény kívánság? Mégis elérhetetlen, mégis megközelíthető csupán. Rendben lennünk a világgal és saját magunkkal! A feladat első része is nehéz, még nehezebb, ingatagabb a második. ”
„ Az eloszlás törvényszerűségei szerint a legtöbbünknek az a sorsa, hogy átlagosak legyünk. ”
„ Az ember egyetlen megőrzött titka a halhatatlanság. ”
„ Drága jó szüleim: szeressétek a postásokat, ők az istenek, a messzeség, a vágyak küldöncei: Hermes isten követei ők, akik vállukon lógó vásott bőrtáskákban viszik házhoz a boldogságot, születést-halált beharangozó sürgönyöket, ők viszik el Hozzátok az én leveleimet is. Lóti-futi, meghajszolt emberek ők: egész életükben házalnak, rohannak, kilincselnek. Potom pénzért vállalják a leghumanistább szerepet: a szeretet elektromos hullámhosszát irányítják egymástól elszakított emberi szívek között, ők a szeretet közvetítői. Mert mik is az én leveleim: az irántatok való örök "ebhűségnek", foggal-körömmel való ragaszkodásnak vérrel-tintával írt dokumentumai. ”
„ Tudatosul bennem, hogyan épülnek egymásra a hazugságok. Úgy fedik el az igazságot, mint a festékrétegek, egyik a másik után, míg már azt is elfelejtettük, milyen színnel kezdtünk. ”
„ Most már többé-kevésbé helyrezökkentem; ha kell, össze tudom szedni magam, s néha négy-öt óra hosszat is egészen úgy viselkedem, mint más; de minden semmiség visszavet előbbi állapotomba: egy emlék, hely vagy szó, egy kis töprengés, s főképp a maga levelei, sőt az enyémek is, amikor írom őket, valaki, aki magáról beszél: megannyi szirt, melyen szétzúzódik az önuralmam, és ilyen szirt bőven akad. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: