Legújabb idézetek

Még a legszörnyűbb valóságban is mindig van valami megbékítő, ha az ember szembenéz vele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az egyetlen, aki megakadályozhatja, hogy az álmaid valóra váljanak, az te magad vagy!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sok mindent kérhetnék, én azt kérem:
Ne olvadjon el a jég lent Délen!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem te vagy az élet ritmusában, hanem a ritmus van benned.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ma már úgy vagyok vele, hogy nem látok túl nagy különbséget a kávéházi apostol világmegváltó eszméi s egy új kormányprogram között.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bármely vallás lényege nem abban áll, amit ismert tanulmányok összegyűjtöttek, mint isteni kinyilatkoztatások (ennek neve teológia), hanem a kötelmeink összessége, amit Isten ránk hagyott. Kant szerint.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Terveket kovácsolni időpocsékolás. Egyedül az ámokfutás segít. Tettekre váltani ezt a felismerést: ez az én célom. Csak épp elérhetetlennek látszik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Nagyon okosnak tartanak, pedig ez egyáltalán nem igaz. Mit tegyek, hogy ne derüljön ki?
- Tanulj sokat, és beszélj keveset.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ez a lényege az igazságszolgáltatásnak: rendbe hozza a dolgokat, mikor minden csődöt mond.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A romantika csupán néhány pillanat, a kétségbeesettség sokkal hosszabban kitart az ember mellett.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Olvashatod Platónt és Arisztotelészt, Szent Ágostont és Tamást, Descartes-ot és Spinozát, Kantot és Schopenhauert, a világ lényegét és az élet értelmét mégis inkább érezteti veled egy harmatcsepp a virágon és egy könnycsepp a szemben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kétféle szerelmi vétkező van, testi és szellemi. Az előbbi fajta csak testi birtoklásra törekszik, érzéki kívánásában telhetetlen, és sajnálja, hogy nem teheti a világ valamennyi szép asszonyát és lányát a maga gyönyörének zsákmányává.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tízparancsolatban a jóisten személynek szóló használati utasítást adott. Ha te jóban akarsz lenni velem, akkor ezt ne csináld, azt meg csináld. De nincs szó erkölcsről, hanem az Istennel való jó viszony feltételeiről. Egyszerűen azt mondja, én vagyok az Úr, ezek a feltételei annak, hogy te velem jóban legyél, ha jóban akarsz lenni. Ha nem tartod be ezeket, akkor nem leszel velem jóban. Ettől még nem vagy gazember, csak hozzám nincs közöd.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne hagyd, hogy a szerelem elsuhanjon melletted
S magával, repítse az éjbe a szívedet.
Ne várd, hogy a dolgok majd csak megtörténnek,
Azok nyerhetnek csak, akik harcra kélnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember hálás, de háláján túl büszke állat is. S a hála kopik, a büszkeség nem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bölcsesség csak az igazságban foglaltatik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Anyám azt mondta: ha Isten becsuk egy ajtót, kinyit egy másikat.
- Igen, de vigyáznod kell a nyamvadt előszobákkal.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valaha még egyszer elindulok a boldogságomat keresni, nem megyek tovább a farmunk kerítésénél, mert ha ott nem találom, akkor biztos, hogy igazából el sem veszítettem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Érdekes, hogy milyen varázsa van a karácsonynak. Egyetlen ünnepnek sincs olyan varázsa, és mennyire tartja magát. Az embert ugyanúgy elbűvöli, mint, mondjuk, nyolcszáz évvel ezelőtt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A dolgok úgy alakulnak, ahogyan alakítod őket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bennem nincs meg a tehetség, hogy könnyedén csevegjek olyanokkal, akiket nem ismerek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A való életben nem mindig alakulnak jól a dolgok, de ez így működik. Ami a legfontosabb: azt kapod, amit te is adsz. Mi a rosszabb? Nem elérni mindazt, amire mindig is vágytál, vagy csak elérni, de kitalálni, hogy nem elég? Életed hátralévő része itt dől el, az álmokkal, amiket üldözöl, a döntésekkel, amelyeket hozol és a személy, aki lenni szeretnél... Életed hátralévő része hosszú idő. És életed hátralévő része épp most kezdődik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem feltétlenül helyes valami pusztán azért, mert valaki az életét adta érte.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül. Az elismerés hiánya csődélmény, ami megbetegítő stresszt okoz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A pesszimista az olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy művészt úgy is meg lehet ölni, ha tönkreteszik a karrierjét. Borzalmasabb, mint a fizikai megsemmisülés. Az csak jön, és azzal vége. De ha a karrier foszlik semmivé, és végig kell szenvednünk, hát az maga a pokol! Rosszabb a halálnál is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelem olyan, mint a tűz: ha nem vigyázol rá, és nem táplálod, kialszik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az embernek ismételten azt kell tapasztalnia, hogy élete abszurd véletleneken múlik, önkéntelenül magába száll, szerény lesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Milyen unalmassá válnak a férfiak, ha elhatározzák, hogy megnősülnek. Egyszeriben minden bájukat elvesztik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha a média kevés kézben összpontosul, sokkal több mindent el tud rejteni a nyilvánosság elől.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szavak szállnak, röpülnek. S az érzések összezsugorodva leszállongnak, mint a márciusi hópelyhek. El is olvadnak mindjárt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak napok, amikor megkérdezzük magunktól, hogy mi lett volna köztünk, ha a tegnap sosem történt volna meg? Nem csókoltuk volna meg a férfit, aki a hétköznapi kislányból hercegnőt varázsolt. Nem kértük volna meg a nőt, aki abba az emberbe szeretett bele, akik már rég nem voltunk, és akik már soha többé nem lehetünk. Igen, vannak napok, amik mindent megváltoztatnak. Mikor az az érzés, hogy "remek jövőnk lesz" jeges ürességgé változik. De ekkor legalább ráébredünk arra, hogy vannak érzéseink, és hogy ezeket az érzéseket szabadon kell engedni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Naná, hogy normális vagyok.
A hangok is megmondták.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás