„ Ne siess az ítéleted közzétételével. A rejtett ítélet sokszor erősebb. Irányíthatja a reakciókat, és ennek a hatása csak akkor érződik, amikor már túl késő tenni ellene. ”
„
Ne apránként ölj: pusztíts, ha muszáj,
hatalmasan, irgalmasan.
Hadd legyen vége, mire elkezdődnék.
”
„ A bölcs király tiszteli udvari bolondját, az okos bolond tiszteletlen a királlyal szemben. ”
„ Vannak, akik túl érdekesek ahhoz, hogy meghaljanak. ”
„ Az emberek nem figyelik, hogy tél van-e vagy nyár, ha boldogok. ”
„ Szégyen az, ha a házban az úr nem a férfiú, hanem az asszony. ”
„ Ez az első csók, amelynek mindketten tudatában vagyunk. Egyikünk sem beteg, egyikünk sincs magán kívül a fájdalomtól, egyikünk sem veszítette el az eszméletét. Az ajkunk nem forró a láztól, és nem is jéghideg. Ez az első csók, amely megdobogtatja a szívemet. Forró és különös. Ez az első csók, ami után várom a következőt. ”
„ A ponyvairodalom olyan, mint a tiszta búzában a konkoly, de hát az ostoba ember, aki még posztót sem látott, könnyen hiszi el a darócról, hogy selyem-bársony. ”
„
Már hallgat a szív. Fölhangosodnak
Isten léptei.
”
„ Az embernek nem adatott meg, hogy érzelmeit akaratlagosan szabályozza. Nem határozhatja el, hogy ezen túl gyűlölni fogja azt, akit szeret, vonzónak találja majd, akitől megundorodott. Az érzelmi reakciókat csak észrevenni, konstatálni lehet. Egyedül a viselkedést lehet szándékosan változtatni. ”
„ Önmagadnak is Seherezádéja vagy. ”
„ Semmi sem tart tovább, mint mi magunk, és ha egyes fájdalmak túlélnek is bennünket, az csak azért van, hogy biztosan végezzen velünk. ”
„ Forrest Gump mamájának mindenre volt egy szép mondása. Sajnos, én soha egyiket sem értettem igazán. Az élet nem egy doboz csokoládé. Az élet inkább olyan, mint egy rágógumi, ami a kedvenc cipőd talpára ragad. Minél inkább szeretnél megszabadulni tőle, annál jobban beleragad. ”
„ Az igazságtalanság egyre növekvő terhét egy idő után már képtelenség cipelni. ”
„ A grund... Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet kell lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, a csodálatos nagy, kék bura alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek hozzászokott a nagy távolságokhoz, a messze nézéshez, akik nem éltek magas házak közé ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy üres telek. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot. Egy darabka föld, melyet egyik oldalról düledező palánk határol, s melynek többi oldalán nagy házfalak merednek az ég felé. Most mára Pál utcai grundon is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld néhány szegény pesti kisdiáknak a fiatalságát jelentette. ”
„ Fel kell arra készülnünk, hogy át kell majd kelnünk bizonyos akadályokon, mielőtt az álmaink megvalósulnának. ”
„ Meghökkentő, hogy a gyerekek mennyire nem felejtik el, ha valami megrázkódtatás éri őket. ”
„ A világ megdöbbenne, ha tudná, hogy tündöklő büszkeségeinek, akár a bölcsesség és erény tekintetében legkiválóbbaknak is milyen nagy hányada teljességgel szkeptikus a vallás tekintetében. ”
„ Lehet, hogy egy nő szépnek születik, de a magabiztosságot tanulni kell. Meg kell szerezni. Hát nem édes elégtétel, amikor az ember megnyeri ezeket az apró csatákat? S valahányszor győz, mindannyiszor jobb fegyverzetben folytathatja a háborút. ”
„ Az út, ami háromfelé ágazik, melyiket akarod megvédeni? Magad, másvalakit, vagy egy elérhetetlen álmot? A zavarodottság három irányból érkezik, egy végtelen körforgás. ”
„
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.
”
„ Két lépés közt születik a megoldás. ”
„ Ne méricskéld a nehéz pillanatokat, és ne hagyd, hogy becsapjanak a dicsőség pillanatai! ”
„ Az ember csak ott egészen ember, ahol játszik. ”
„ Megérkezett a Mikulás... És hozta az ajándékot. Amit vártál. Amire vágytál. Egy könyv. Egy ruha. Egy... bármi. (...) Az igazi nagy ajándék más. Mert az éppen attól ajándék, attól meglepetés, hogy nem tudod, mikor kapod, nem tudod, milyen lesz. És csak egyetlen van belőle. Csak egyszer kaphatod meg. Vágysz rá, érzed magadban, érzed, hogy mit szeretnél, mi lenne a legszebb, legnagyobb ajándékod, mégsem tudod, mikor érkezik és pontosan milyen lesz. Ettől olyan izgalmas a várakozás. (...) És amikor megkapod, már tudod, hogy minden elképzelésedet, várakozásodat felülmúlja. Mert olyat kaptál, amilyet legszebb álmodban sem láttál. Nem jutsz szóhoz, nem hiszed, mert sokkal, sokkal csodálatosabb mindennél. Csak potyognak a könnyeid, mert mindennél többet kaptál. ”
„ Aladdin csodalámpás történetében a dzsinnek olyan életerőtől duzzadnak, amely szétfeszíti a mindennapok korlátolt világát és megragadja a szívemet, hogy el se engedje többé. Az ezer évvel ezelőtt írt abszurd történet több élettel van teli, mint az állomáson ténfergő arctalan embertömeg. Hogy fordulhat ez elő? Csodálatra méltónak tartom. ”
„ Aki az első gomblyukat elvéti, végig be nem gombolkozhatik. ”
„ Nem könnyű rugalmasnak maradni: a szívet megkeményíteni az élet harcaira, de meglágyítani a szeretetre. ”
„ Az igazi gazdagságot lényegében azzal lehet meghatározni, hogy ki mennyit tud adni. ”
„ Az a szó, hogy megbocsátani, görögül úgy hangzik, hogy aphiémi. Azt is jelenti, hogy elengedni, elbocsátani, figyelmen kívül hagyni, maga mögött hagyni. Amikor az ember feloldja magában a kötelékeit, amikor nem tapad valamire vagy valakire érzelmileg, sem gondolatilag, amikor fájdalmát és sértettségét maga mögött hagyva elengedi az egészet: az aphiémi. Amikor nem nézünk utána, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás. ”
„ Ha valami elkallódott, ez azt jelenti, hogy nem tudjuk, hová raktuk le. Vagyis tűvé kell tenni érte mindent, ott is, ahol azt gondoljuk, úgyse lehet. Főleg ott. ”
„ Érdekes (...), mennyivel könnyebben viseli az elválást egy nő, mint egy férfi. A nő egy-két hét, legfeljebb egy-két hónap alatt megvigasztalódik. Igaz, hogy rendszerint megy valakihez, így könnyebb. A férfi egészen más. Ő legbelül egyedül marad, s elhordja magában a fájdalmat néha esztendőkig is. Nem mutatja, végzi a maga munkáját, de benne van. Egyedül él vele, s csak soká kopik ki belőle. Ha egyáltalában kikopik. ”
„
Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!
”
„ Nem létezik jelentéktelen dolog. Mindennek ára van, minden összeadódik, míg végül megbillen az egyensúly, és ismét elmegyünk, megint az utat rójuk, és azt mondjuk magunknak: talán legközelebb. ”
„ Majdnem mindegy, hogy valaki a szaktudását konkrétan milyen területen szerezte, azt élete folyamán úgyis néhányszor valami egészen másba kell konvertálnia gyorsan változó korunkban. A 21. századi oktatás lényege egy jó minőségű alaptudás megszerzése valamiben és a konvertálás képességének kialakítása. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: