„ A gondolat a tér szárnyaló madara, amely a szó kalitkájába zárva kitárhatja ugyan szárnyait, de repülni nem tud. ”
„ Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj! ”
„ Az igazi felismerés mindig belülről jön, nem kényszeríthető rá a másikra. Csak a "belátásból" fakadó tudás az igazi. ”
„ Jelenleg túl sokat foglalkozunk a kompetenciával, a motivációval és az akarattal, ugyanakkor nem jut elég figyelem az értékekre, az erkölcsre és az emberségre. ”
„ Valójában a fájdalom lehetőségétől félünk, nem magától a fájdalomtól. ”
„
Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.
”
„ Az élet túl becses ahhoz, semhogy tartalmatlanul, cél nélkül, üresen, szeretet, és végső soron remény nélkül éljünk. ”
„ Nem az én hibám, hogy nem tudok olyan lenni, mint te! Én nem úgy kelek fel mindennap, hogy gyönyörű, csillogó, boldog helynek látom a világot! Én nem így működöm... és engem nem lehet megjavítani. ”
„ A Biblia mily csodás könyv! Olyan magas és széles, mint a világ, a teremtés szakadékaiban gyökerezik és az ég kék titkaiban tornyosodik. Napfelkelte és naplemente, ígéret és beteljesedés, születés és halál, az emberiség egész drámája, minden ebben a könyvben van. A könyvek könyve ez, a Biblia. ”
„ A jövendő boldogság, mint a trópusi partvidék, bensőséges lágyságát, legillatosabb leheletét vetíti maga elé a végtelenbe, s már előre e mámorban ringunk, anélkül, hogy törődnénk a még úgysem látható horizonttal. ”
„ A hit egy ok nélküli hűség valamiben, ami logikailag lehetetlen. ”
„ Ő volt életem nagy szerelme. (...) A barátaim mindig azt mondták, ha egymásra nézünk, szikrázik a levegő. Hagytam elmenni! Hagytam elmenni, mert túl büszke voltam, hogy bevalljam neki az érzéseimet. Bárcsak tudtam volna ezt a te korodban. Milliószor hallottad, hogy túl rövid az élet, de mondok neked valamit, ez megtanított arra, hogy tényleg piszok rövid az élet. Nagy kár elpazarolni. ”
„ A problémát fontosabb megtalálni, mint a megoldást; a kérdésben több rejlik, mint a válaszban. ”
„ A tudománynak egyetlen lépése közelebb juttatja az emberiséget az igazságosság és igazság rendszeréhez, mint százesztendős politizálás és társadalmi lázadás. A tudomány maga elsöpri a dogmákat, elsodorja az isteneket, világosságot és boldogságot teremt. ”
„ A hirtelen támadt szerelemből a leglassabban gyógyulunk ki. ”
„ Amíg az ember kitart, mindig van reménye a változásra. Az életet nem szabad eldobni. Akármilyen rosszra fordulnak is, akármilyen feketének látszanak is a dolgok, nem szabad feladni. ”
„ A paradoxon az ellentmondás ellentéte. Az ellentmondás mindig zsákutca, de a paradoxon nem az, ugyanis valahányszor elismerjük az egyik oldal igazát, azon kapjuk magunkat, hogy a másik oldalnak is igazat kell adnunk. ”
„ Vígy el engem innen a sziklára, a hova én nem jutok. Mert te vagy az én menedékem, s erős tornyom az ellenség ellen. Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá! ”
„ Mindenki hülye, ezzel együtt kell szeretni. ”
„
Gyermek-szívvel elfelejtem,
Hogy csalóka, ámító az őszi fény
S hogy engem megcsalt eddig
Minden álom, minden tündöklő remény.
”
„ Nem tudsz elfutni a gyengeségeid elől. Vagy leküzdöd őket, vagy elpusztulsz. S ha ez így van, miért nem most rögtön? Miért nem ott, ahol állsz? ”
„ A halál feldolgozásának fázisai. Gyűlölet mások iránt, gyűlölet magad iránt, nihil, mások megalázása, megalázkodás, tisztulás, belenyugvás, újrakezdés értékteremtés nélkül, befejezés értékteremtéssel. ”
„ Csak szabályok nélkül élet az élet. ”
„
Nem akarok érdekes lenni,
csak egyszerű.
”
„ Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak. ”
„ Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvőkor! Nem, nem! Az "...és boldogan éltek, míg meg nem haltak" formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik! Ugye milyen helyesek, szépek, tündöklőek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás! Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!) nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érő szerelmedet is megpecsételi! ”
„
Nincs is édesb lelki élvezet,
Mint megfigyelni a természetet,
Tanulni tőle filozófiát:
Mienk, mig elfeledjük, a világ!
”
„ Szórakozottság rapszódiája: mindent elfelejt, ami eszébe jut; csak átcikáznak rajta a gondolatai; csillaghullásból álló éjszaka a szellemi élete. ”
„
Esküszöm; s e szent hitemnek,
Melyet adtam édesemnek,
Pontjait meg nem csalom.
Kérlek is reménykedéssel,
Hogy viszonti esküvéssel
Kösd le szíved, angyalom!
”
„ Sokkal könnyebb elfojtani az első vágyat, mint kielégíteni mindazokat, amelyek követik. ”
„ Elolvastam pár könyvet, láttam néhány filmet, képet, szobrot. De egyik sem tudta megmondani nekem, mitől tökéletes a tenger. Vagy azt, hogy honnan fakadnak indulataink; egyáltalán minek jövünk a világra, s ha már itt vagyunk és úgy-ahogy agyoncsapjuk az időt, mivégre kell elmenni végül? Ott vannak a nagy írók. Álomgyönyörűen írnak, borzongsz a szépségtől, de elfogy az utolsó betű is, leteszed a könyvet, és még mélyebb benned a hiány, ha több is a tiszta élmény. ”
„
- Vallj színt! rivallják.
- Szivárvány... suttogom.
”
„ Azoknak, akik képtelenek a szeretetre, semmi sem fáj igazán. ”
„ A szerelmedet mindig gazdagabban kell elengedned, mint ahogy érkezett hozzád! Szakíts vele szépen, engedélyezz neki illúziókat, ne vitatkozz közös tulajdonú tárgyak sorsán, hagyd, hogy ő örökölje a baráti kört is. Ami nem jár neki, az előbb-utóbb úgyis visszakerül hozzád. ”
„ Azt mondani az embereknek, hogy nincs igazuk, nagyszerű módja az ellenségek szerzésének. Elismerni azt, hogy hibáztál, remek alkalom arra, hogy egy barátság kialakuljon. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: