„ Ha az ember szorgalmasan keresgél valami után, aminek örülhet, el is felejti azt, amit tulajdonképpen kívánt. ”
„ Lelkiismeret és gyávaság tulajdonképpen egy és ugyanaz, Basil. A lelkiismeret a cég bejegyzett neve. Csak ez a különbség. ”
„ Azt hiszem, én többet gondolok a szerelemre, mint az embernek általában kellene. Folyamatosan lenyűgöz a puszta ereje, amellyel megváltoztatja és meghatározza életünket. ”
„
Azt tartják: nem a nyelv, de
A szem mond igazat.
Én hittem ezt, s hitemnek
Gyümölcse kárhozat.
”
„ Jóból is megárt a sok. ”
„ Nekem minden földi királynál kedvesebb az én tövissel koronázott királyom. Attól engem el nem tántorít se kérés, se fenyegetés. ”
„ Tudj hátat fordítani és kisétálni azon az ajtón, ami már többé nem a tiéd. Ami már nem szolgál, ami mögött már mindent felfedeztél és semmi sem maradt. Ha még várnod kell, hogy kinyíljon a másik ajtó, várj. Készülj fel az új útra, arra, ami vár, ami több lesz, de leginkább légy elég erős majd, amikor kinyílik: mert ott dől el minden. Mersz menni vagy nem? Képes vagy új életet kezdeni, vagy csődbe fullad a vágyad, hogy odaérj, ahol lenned kell? Bárhogy is legyen, szerezd meg az erőt. Semmi más nem számít. ”
„ Félt hinni... Félt, mert amikor hitt, a reményeit mintha zászlóként a magasba vonták volna, hogy mindenki lássa, ahogy a szélben lobog. Aztán erős szelek, viharok jöttek, csak azért, hogy a zászlót elrongyolják, szétszakítsák... és végül lehúzzák. ”
„ Egyszer ment a tévében egy dokumentumfilm az óriás tintahalakról, megmutatták, hogyan lövelli ki magából a szépiafestéket, amikor meg akar pattanni az ellenség elől. A gyönyörű fekete festék úgy sötét ködbe burkolta; ez volt az elterelő hadművelet. Ilyen érzés az alkohol is a véremben. Ez a tintahal festéke, és el fog vakítani engem, hogy megléphessek mindentől, ami fáj. ”
„ A valódi szeretet (...) nem érzés. Sokkal inkább egy attitűd, olyan döntés, amelyet nap mint nap meg kell hoznia házastársa jóléte, kapcsolatuk fejlődése, gazdagítása érdekében. Döntés arról, hogy időt, energiát és pénzt fektetünk be ennek a célnak a megvalósítása érdekében. Olyan elköteleződés, hogy történjen bármi, kitartunk egymás mellett. ”
„ A kortársak mindig a legkevesebbet tudják saját korukról. ”
„ Azok a ruhák, amelyeket megvettél, hozzád tartoznak, a részeid, és különleges pillanatokat képviselnek. Olyan pillanatokat, amikor azzal a szándékkal indultál el otthonról, hogy megajándékozod magad, mert elégedett voltál a világgal. Olyan pillanatokat, amikor valaki megbántott, és ezzel akartál vigasztalódni. Olyan pillanatokat, amikor úgy érezted, meg kell változtatnod az életed. A ruhák mindig érzelmet változtatnak anyaggá. ”
„ Kellemetlen, ha utálnak. És ennél már csak egy rosszabb van, ha még csak nem is utálnak, hanem keresztülnéznek rajtam. ”
„ Csak olyan embereknek lenne szabad hatalmat adni, akik nem akarják azt. ”
„ A regényíróktól nem kell félni, ártalmatlan állatfajta. A felsőbbségnek egyedül az olvasóktól kell reszketnie. Persze egy jó író az legalább közepes olvasó. ”
„ Ez az egész világ egyéb se, csak egyetlen nagy, igazságtalan, rosszindulatú, alantas szemétség. És ebben a pokolförtelemben kik a hibásak? Mások! A többiek! Mind, egy szálig! ”
„ Vannak (...) olyan érzékeink, amelyekről nem is veszünk tudomást, amíg el nem veszítjük őket. ”
„ Néhány gond olyan, mint a hullák. (...) Jobb elásni, és továbbállni. ”
„ Mindennél jobban szerettem őt. Mindennél jobban... Nem tudtam, hogy ennyire lehet szeretni... Legalábbis azt nem, hogy én ennyire... hogy ennyire képes vagyok szeretni. A sok fogadkozás, álmatlanság, pusztító szenvedély, azt hittem, ilyen csak másokkal történik. Egyébként már magától a szótól, szenvedély, ettől is kiráz a hideg. ”
„ A boldogság nem más, mint jó egészség és rossz memória. ”
„ Az élet tökéletes. Az életnél nincs jobb. Csupa varázslat és szépség, lehetőség és televízió. És meglepetés, sok meglepetés. És az az izé, amire mindenki vágyakozik, de csak akkor érzi, amikor már nincs meg. Ez mind belém hasított. Ezt az ember nem látja igazán tisztán, amikor életben van. ”
„ Egy katonának a küldetés sikere azon múlik, hogy tud-e alkalmazkodni az ellenségéhez. ”
„ Az embernek nem szabad elfelejtenie a múltat és a múltbeli szívességeket (...), és gyakrabban emlékeznének is rá, ha nem idegeskednének annyit a jövő miatt. ”
„ Az igazságot, a békét és a megértést mindig csak azok keresik a földön, akiket legyőztek és eltapostak. ”
„ Az ihlet kicsiny részecskéi folyamatosan záporoznak a világegyetemben, úgy terjedve keresztül a legsűrűbb anyagon is, mint ahogy a neutrínó halad át egy vattacukor szénakazalon, s legtöbbjük nem ér célba. Sőt, ami még rosszabb, a kellő cerebrális célpontba érkező többség a téves agyat találja el. ”
„
Mihelyt nincs többé igényed élvezetre: megtudod a szakadatlan
élvezet módját és nem élsz vele.
Mihelyt mindegy, hogy meddig élsz: megtudod a földi örökélet módját és nem élsz vele.
Mihelyt belátod, hogy az emberiséget nem kell boldoggá, békéssé, bölccsé tenni: ennek módját is megtudod és nem élsz vele.
Mindaz, ami legkívánatosabbnak látszik: a legerősebb méreg. A világot pokolra hajítaná.
"Mihelyt nem kell: mindenem a tied" - ez az élet vásárcsarnokának felirata.
”
„
Az élet legfélelmetesebb pillanatai.
Megkapsz valamit, és abban a pillanatban elveszíted.
Ez felszabadít, a veszteség olyan őrjítő szédületét érzed, hogy az egész nem lehet más, csak valami fájdalmas boldogság.
”
„ A halál is csak az élet része. ”
„ Az ivásra való várakozás a legnehezebb minden várakozás közül. Inkább vár az ember hóban-fagyban öt óra hosszán át a vonatra, mintsem öt percet az ivásra. ”
„ Szívesen elmennék veled, de a kedvenc reklámom megy a tévében. ”
„ A polgárság támasza és talpköve a hivatalnok és a nyugdíjas; ezért hiszi mindegyik magáról azt, hogy az államnak éppen őróla kell gondoskodnia. ”
„ Kellenek a megbánni valók, amíg a szép emlékek is velünk vannak. Mindenki követ el hibákat, csak legyen elég időnk helyrehozni őket. ”
„ Állítom, hogy a férfi a teremtés koronája! Lehet és legyen is a teremtés koronája - feltéve, ha mi nők koronázzuk meg. (...) Csak akkor lehet a férfi a teremtés koronája, ha élete párját ő is királynővé koronázza. ”
„ Az érzelmeket soha nem a véletlenek váltják ki, hanem mélyen a tudatban gyökereznek, és ezt a tudatot gyakorlati tényezők formálják. ”
„ Az idő az élettelen kozmosz kiterjedése, s amikor valami élő születik, egy icipicit meglódul a világ nagy kronométere, sietni kezd az idő, aztán a halállal visszaáll a dolgok nagy és állandó rendje. Rövid életünk voltaképpen nem más, mint a végtelen idő kontinuitásán keltett apró háborgás. Jelentéktelen zavar, múló rendellenesség. Lassan alakul ki, belerezgi magát a folytonosságba, majd ugyanolyan észrevétlenül elenyészik. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: