„ Ha nevet, sokkal többet meg lehet tudni egy emberről, mint ha sír. ”
„ Az élet megtanította arra, hogy a boldog pillanatokért néha nagy árat fizet az ember. (...) A boldogsággal csak az a bökkenő, hogy hamar hozzászokik az ember. ”
„ Úgy látom, fajtársaink mindenkor Isten nevében vitték véghez a legördögibb gazságokat, ontottak vért és beleket, máglyáztak, bitóztak, sortüzeztek, s mindeközben zászlót, keresztet lengetve-lóbálva üvöltözték, hogy hit, haza, szeretet, összefogás. Fajtánk hiperfejlett hazudozó. Intelligencia kapacitásunk zömét újabb és még újabb gurítások, átejtések, vakítások, maszlagolások kiagyalására fordítjuk. ”
„
Az anyai ösztönről gyakran mondják azt, hogy annak mindenkiben "lennie kell", ezért sokan nem értik, miért nem hallják a hangját azonnal, miért nem súg nekik.
A valóság az, hogy az anyai ösztön valóban mindenkiben van, de az, hogy mennyire hangosan halljuk, mennyire erősen érezzük, együtt nő a gyerekkel, és nagyban függ attól is, mennyire tudjuk letekerni a külvilág hangerejét.
”
„ Én azt gondolom, az erő mindig ott kezdődik, ha valaki ki meri mutatni, ami fáj, és soha nem ott, amikor valaki azt mutatja, hogy milyen rezzenetlen arccal bír ki mindent. ”
„
Én magamról nem is beszélek.
Hiszen, hiszen tudom régóta már,
hogy patakzó, nyílt sebe vagyok
a szívenszúrt, a nyomorult világnak.
”
„
Voltak hangjaink? Nem is tudom.
Most csak csönd, csönd. Csönd.
”
„ Megmutatom az erőm. De ez az erő kevés. Ha egyesítjük mindannyiunk erejét, hatalmas erőt kapunk. ”
„
Mélyen a vaksötétben,
holtan, de mégis ébren.
Magányom börtönében,
rátok még jól emlékszem.
Mindnyájan körbeálltok,
tudom, soha nem sajnáltatok.
”
„ Néha akkor is követni kell a parancsokat, ha az ember nem akarja. ”
„ A hírekben nap mint nap halljuk, hogy mi folyik a világ számos pontján, de lepereg rólunk, mert a halottak eközben számokká degradálódnak. (...) Az emberekhez csak az jut el, hogy valahol már megint öldökölnek, megint meghalt tíz ember - de abba már nem gondolnak bele, hogy az is valakinek az anyja, a testvére vagy a szerelme volt. Hogy egy egész világ pusztul el egy ember halálával. ”
„ Minden nő feministának születik, csak kinevelik belőle. ”
„ Úgy viszonozhatjuk legjobban a segítséget, ha azt valaki másnak adjuk tovább. ”
„ Lehet, hogy egy férfi meg nő közelebb áll egymáshoz, ha nem élnek együtt, ha csak tudják egymásról, hogy vannak, és hálásak egymásnak azért, hogy vannak és tudnak egymásról. És ez éppen elég a boldogságukhoz. ”
„
Amikor elmennek a buldózerek,
visszalopóznak a házak.
Csend van. Az égen a Hold didereg.
Hol vannak a régi utcák, terek?
Csend van. Nincs magyarázat.
”
„ Vannak a léleknek titkai; bármilyen messzire tért is el a megtévelyedett bűnös az igaz útról, bármennyire elzüllött, bármilyen megrögzött, érzéketlen, konok gazemberré vált is, bármi mélyen merült is el a bűn fertőjében: ha jó tulajdonságaira tesznek neki szemrehányást, ha azért róják meg, mert saját érdemeit taposta sárba - egyszeribe megrendül, felébred benne a lelkiismeret. ”
„ Akik az igazság sírjára köveket hengerítenek, azok nem hisznek Magyarország föltámadásában. Mert Magyarország igazsága csak az igazság Magyarországa lehet. ”
„ A modern demokrácia a maga bonyolultságával és válságoknak kitett természetével játékteret és eszközöket biztosít a totalitárius diktatúra vér nélküli hatalomátvételéhez. ”
„ Nem szükséges megengednünk, hogy más emberek korlátolt véleményei határozzanak meg minket. ”
„ Ha a munka jó dolog volna, a gazdagok megtartották volna maguknak. ”
„ A nyaka most is sima volt, barnára sült arcából ragyogóbban villant kék szeme. Egy szépséghibája volt csak: nem rám villogtatta. ”
„ Ha adni akarsz, tárd ki a kezed és a szíved. Másképp nem megy. ”
„ A szerelem gőgös, barátom! Nem csúszik a porban. Nem hódol be. ”
„ Ha nincs térképed, honnan tudod, hogy merre kéne menned? Mindig azt hittem, a térkép dönti el, melyik lesz a helyes út. Pedig ebben nem volt igazam. Nem azért vesztem el, mert nincs térképem, hanem mert nincs hova mennem. ”
„ Ahogy az anya örül, amikor észreveszi csecsemőjének első mosolyát, pontosan ugyanúgy örül az Isten is, valahányszor meglátja az égből, hogy teljes szívből imádkozni készül egy bűnös. ”
„ A világ utat nyit annak az embernek, aki tudja, merre tart. ”
„ Az emberek nagyon hamar felismerik, mi az, amiért élniük kell. Talán éppen ezért nagyon hamar fel is adják. ”
„ Számomra és a hozzám hasonló emberek számára a melegség maga az élet. Minél több melegséget adunk egymásnak, annál több melegség, annál több élet lesz bennünk. ”
„ Semmi sem nyújt olyan gyorsan ható gyógyírt az életuntságra, mint az ember életét fenyegető közvetlen veszély. ”
„ Észrevetted, mennyivel többet hallasz, ha ítélkezés nélkül figyelsz a dolgaidra? ”
„ Azok, akik nem szenvedtek, semmit sem tudnak; nem ismerik a jótetteket, sem a bajokat; nem ismerik az embereket, és nem ismerik önmagukat sem. ”
„ Ne kérdőjelezze meg a pozitív sorsfordulókat! Tekintse úgy, mint a napsütést! Fogadja el és örüljön neki! ”
„ A legnagyobb hatalom birtokosait a velük szemben megfogalmazott bírálattal és az átláthatóság kikényszerítésével kell korlátok között tartani; a sajtó feladata, hogy a hatalom által, önmaga védelmében folyamatosan terjesztett valótlanságokat megcáfolja. ”
„ A siker csak akkor meghatározó számodra, ha vesztes vagy. ”
„ Este behunyod a szemed, elalszol, és az álmok világában találkozol Vele. Ám egy napon történik valami. Egy napon kilép az álmaidból, és melléd szegődik. Valósággá válik. És ekkor különös dolog történik. Már nem jelenik meg álmaidban. Nem találkozol vele éjjelente, nem beszélsz vele álmaidban. De ez nem csoda. Hiszen kilépett onnan, belépett való világodba. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: