„ Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem. ”
„ A tények nem hisznek a teóriákban. ”
„ Aki egy hazugságban hisz, el fogja utasítani az igazságot. ”
„ A halál úgyis eljön értünk, és ha az ember aggódik miatta, csak sokasodnak a ráncai. ”
„ Felesége erényei lelkesítették, fogyatékosságai meghatották. Hát ezt hívják házasságnak. ”
„ Királyból csak egy kell, aki pedig nem az, annak szolgálnia kell őt. ”
„ Sosem azok tesznek boldoggá, akiktől várod. Ha találsz valakit, azt értékeld! ”
„ Ami az élet minden területén a leglényegesebb, az a tudatalatti meggyőződés. És ez minden másnál fontosabb a gazdagsággal és a pénzügyekkel kapcsolatban. Gyakorlatilag, az ember pontosan annyi pénzt keres, amilyen a meggyőződése arról, hogy ő mennyit ér. ”
„ A méltóságod, a tartásod, az önállóságod, az, hogy bármennyire is szereted a társadat, de a centrum benned van - elengedhetetlen létfeltétele a mai nő sorsának. Meg kell tanulnod két lábon állni, önmagadban bízni, és a saját szívedre hallgatni. Nem csak magad miatt. A párod miatt is. Nekünk nemigen kell egy gyenge, önállótlan nő. Tudod, miért? Mert valahol gyengék vagyunk, és régóta nem vagyunk már igazán a magunk urai. ”
„ Igazán minden csak illúzió. Aki egész héten nem csinál semmit, annak a vasárnap közönséges mindennap. Unja, idegesíti. ”
„ A Komoly Tanácsok Boltjában föl-alá sétál a boltos, Doktor Sétamárta. Jönnek a vevők, kérdezik tőle, mondja meg, Doktor Sétamárta, hagyma vagy alma, titokban vagy tudottan, ébren vagy álomban, piros vagy fekete, ajtó vagy ablak, nyitni vagy csukni, foggal vagy körömmel, vajjal vagy mézzel, előbb vagy utóbb, ölelni vagy csókolni, életre vagy halálra. Sétál föl-alá Doktor Sétamárta, lehet, hogy hagyma, lehet, hogy alma, lehet titokban, lehet tudottan, lehet, hogy ébren, lehet, hogy álomban, lehet, hogy piros, lehet, hogy fekete, lehet az ajtó, lehet az ablak, lehet, hogy nyitni, lehet, hogy csukni, lehet foggal, lehet körömmel, lehet, hogy vajjal, lehet, hogy mézzel, lehet, hogy előbb, lehet, hogy utóbb, lehet ölelni, lehet csókolni, lehet, hogy életre, lehet, hogy halálra, menjenek haza szépen. ”
„
Én vagyok az, aki melletted ül az iskolában.
Én vagyok az, aki egy kicsit dagi.
Én vagyok az, akit azért gúnyolnak, mert kicsi.
Én vagyok az, akit folyton piszkálnak, mert bolondulok a számítógépekért.
Én vagyok az, aki egy kicsit tájszólással beszél.
Én vagyok az, aki a tornaórán ügyetlenkedik.
Én vagyok az, akit mindenért hibáztatnak.
Én vagyok az, aki hazafelé fél a buszon.
Én vagyok az, aki amikor siet, mindig megbotlik.
De az is én vagyok, akinek van elég bátorsága, hogy felkeljen, és másnap újra végigcsinálja az egészet.
”
„ A szenvedélyes vágynak két oldala van: ez az az erő, amely mindent megszépít, és amely bizonyos körülmények közt mindent le is rombol. (...) A szenvedély sorsokat teremt, s ezzel valami visszavonhatatlant idéz elő. ”
„ A dolgok elkezdenek tökéletesen elrendeződni, ha arra koncentrálunk, amit akarunk. ”
„ Nem változtathatunk azon, hogy a víz mindig lefelé folyik, de tanulmányozhatjuk a sodrását, és ahelyett, hogy próbálnánk ellene szegülni, kihasználhatjuk célunk érdekében. ”
„ A nép nem gyűlöl senkit, csak az uralkodók és az uralkodó osztályok tartják, szítják bennük a gyűlöletet. Ha egyszer békében hagynák a népet, de mindenütt, s megpróbálnánk az ő érzelmeik szerint élni, öt-tíz év alatt olyan egységes hatalom állna itt a Duna mellett, hogy szeretném én azt látni, aki erőt tudna venni rajta! ”
„ Azért lesz egy gyerekből a bizonyítási kényszer hatására balek, mert a sok izgalom, idegeskedés és feszültség miatt mindig kifelé figyel. Sosem tanulja meg megélni önmagát a cselekedeteiben, mert még a leghétköznapibb tevékenységekben is meg akar felelni valakinek. Ezért minden pillanata feszültségben telik, amelyet nem tud feloldani az esetleges siker, mivel nem érzi megérdemeltnek. ”
„ A szerelem a legkeményebb idegméreg. (...) Mert nincs az a brutális abszint, amitől egy szarszagú szatírt sugárzó angyalként látsz. Erre csak a szerelem képes, semmi más. ”
„ Hűtsd le a lelkesedést, amikor körberajonganak, jusson eszedbe, hogy ez nem lesz mindig így, és ragadj meg minden lehetőséget, amíg csak teheted. ”
„ Ahol szerelem van, gyakran megjelenik a gyűlölet is. Léteznek egymás mellett. ”
„
Közelebb hajolok a tükörhöz
Hogy jobban lássam a bennem élő anyát
Egész jól tartja magát
A mosolya sem halvány és bárgyú
Csak ne lenne ez a rémes rendmániája
Le-föl mászkál bennem
Egy percre sem nyugszik
Minden emléket élére vasal
És az összes gondolatomat
Praktikus kis tárolórekeszekbe suvasztja.
”
„ A hívőknek az a feladatuk, hogy beleilleszkedjenek Isten terveibe, nem pedig az, hogy Istentől várják az emberi tervek követését. ”
„ Kevés gazdag ember birtokolja a vagyonát. Legtöbbször a vagyon birtokolja őket. ”
„ Semmik vagyunk ebben a végtelenségben, annak ellenére, hogy azt hisszük, mindenek vagyunk. Az ember nem a világmindenség középpontja, hanem mindössze egy csöppnyi csillagpor. ”
„
- Mindig azt hittem, hogy maga megveti a pénzt (...)
- Persze hogy megvetem, ha nincs! Ez az egyetlen méltó magatartás.
”
„ A pszichoanalitikus az a szakember, aki képes a tudattalant kigombolni. Annak pedig belső gombolása van. De mit kezd a cipzárral? ”
„
Hideg télben, az esti szélben
A szó megszakad, benned ragad
A fenyő színe, a kenyér íze,
Az ősök dala, a szíved szava,
A szülőföld hív haza.
”
„ A szerelem leigáz minden kort. ”
„ Amikor szeretsz valakit, nagyon régóta már, ellustulsz a kapcsolatban. Úgy gondolod, automatikusan tudja, így már nem mondod többé, nem mutatod ki. De ha tudod, hogy el fogod veszíteni, nem lesz többet ott, hogy elmondhasd neki, biztos akarsz lenni benne, hogy érezze minden nap minden másodpercében. ”
„ A lelki szeretetben énünk kőkemény falai megrepedeznek, s mint az árvíz, kilépünk magunkból, s a másik világát is elöntjük. Még akkor is, ha ez a világ tele van gátakkal, akadályokkal, szögesdrótokkal. S mindezek hiába bántanak, sértenek, karcolnak vagy sebeznek. Bárki, aki hozzánk is belép szöges, tüskés, csapdákkal és akadályokkal teli országba jut. Onnan tudod, hogy valaki szeret, hogy túllép ezeken a bántó akadályokon, sérelmeit megbocsátja, hibáidat eltűri, s elfedi. ”
„ A múlandóság teremti az időt. ”
„ Egy elejtett szó sokat rombolhat. Sokszor megesik, az ember nem is tudja, hogy történt, az elhangzott szó sebet üt a szíven, s az lassan kiürül. A szerelmes egyszer csak azt látja, hogy boldogsága apad. Nincs félelmetesebb a repedt váza szivárgásánál. ”
„
Szemem behunyom
Elmém kinyitom
Elképzelem
Mi következik
Egy nap meglátom
Szerelmem arcát
Egy nap ott tart majd
Karjaiban
Amíg az a nap
El nem jön
Csak behunyom szemem
És álmodom tovább.
”
„
Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.
”
„ Jótettért azt várd, hogy további jótetteket várjanak tőled! ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: