„
A szívem hózáporként
fúj majd mindent át,
A lelkem hadd vágtasson,
hadd tomboljon, szóljon hát!
S ha végül minden percet
jégkristállyá vált,
a holnap rám talál
és a múlt lehull majd rám.
”
„ Már régóta nem törekszem boldogságra; mívemre törekszem. ”
„ Ez a lány maga sem tudta, hogy mit akar, de abból nem engedett, és semmi sem olyan végzetes erejű, elsöprő hatalom, mint a nő, ha valamiben nincs igaza. Mondd neki, hogy ne tanuljon énekelni, mert nincs hangja, kérd, hogy ne pöröljön, hiszen elveszíti, könyörögj, hogy ne viseljen kalapot, mivel ez nem illik hozzá; éppen annyi, mintha felkérnéd a ciklont, hogy foglaljon helyet egy percre. Legfeljebb ez az orkán nem mondja fél válla felett, lekicsinylő mosollyal, hogy: nem kell engem tanítani. Bízza csak rám. ”
„ Miért szeretek tanítani? (...) Talán azért, mert olyan az egész, mint valami izgalmas halászat. Az ember nem tudja, mit fog, mit emel ki a tenger mélyéből. A válasz érdekel, amit kapok. Olyan izgalmas, ha igazán megértenek. ”
„ Aki igazán alkalmas, a lelke mélyén tudja, hogy mindig, minden körülmények között számíthat a tehetségére, mert már jó párszor megtapasztalta, hogyan kapaszkodhat bele, mint egy mentőövbe. ”
„ A tehén bonyolult állat, de én megfejtem. ”
„ Ha az élet nagy pillanataiban olyasmit akarunk közölni, amire szavunk nincs - akkor elhallgatunk. S a lelkek e csendben oly mélységesen megértik egymást, mint egyébként soha. ”
„ A szenzualista csak abban hisz, amit az érzékei jelentenek neki; de ki beszéli rá erre a hitre? Az értelme. A racionalista csak arra épít, ami meggyőzi az értelmét; de ki szolgáltatja azt az alapot? Érzéki benyomásai. ”
„ Minden élőlény törekszik a mértani haladvány szerinti szaporodásra, és életének vagy az adott évnek egyik szakaszában, nemzedékenként vagy nagyobb időközönként, mindegyiküknek meg kell küzdenie a létéért, és nagy számban el kell pusztulnia. Ha belegondolunk ebbe a küzdelembe, azzal a hittel vigasztalhatjuk magunkat, hogy a természetben folyó háború nem folyamatos, nem kíséri félelem, a halál rendszerint azonnali, és hogy az életerősek, az egészségesek és az ügyesek maradnak életben és szaporodnak tovább. ”
„
Az ostorom saját hátamon csattan,
Minden pofont magamnak adtam.
Egy darab a fényből, bennem a szándék,
Nem verekednék, már nem anyáznék.
Megláttam, ahogy vergődik énem,
De nem hagyom el, már többé nem.
Az élet elfogad, te őt miért nem?
Az ördögöt megingatom hitében.
Angyalok vagytok, de szárnyak híján
Majomjelmezben ugrálsz az indán.
Szeretlek, mert én szeretni jöttem,
Ez van, ennyi telik tőlem.
”
„ "Hajnal" csak hat betű papíron; jelentőségét csak az tudja, aki ismeri, aki nemcsak szemével látta, hanem lelkével megérezte, aki elmerült a virradás természeti csodájában, aki áhítatosan nézte a keletről jövő rózsás derengést és megérezte a végtelenséget és az örökkévalóságot. ”
„ Ha az ember minden érzését, minden gondolatát rozsdás lakat alatt tartja, akkor végül őt magát is megeszi a rozsda. ”
„ Az orvos azt tartja magáról, hogy ő isten, a modern társadalom főpapja. Ez az egyik része a fizetségének. ”
„ Ha az ember valakivel együtt jár, akkor az adott idő felét arra fordítja, hogy túl legyen rajta. ”
„ Tarisznya és börtön nélkül senki sem éli le életét. ”
„ Az életünk nem csupán sima funkciókból áll, néha azért még élvezhetjük is. ”
„ A jövendő, míg nem tudod, zárt rózsabimbó, mihelyt feltárul, fejed felett függő bárd... ”
„ Ha a tudomány az igazságot adja nekünk, akkor az erkölcs a jót és helyeset, a politika az igazságosságot, a vallás tartománya pedig az ígéret és várakozás. Fő feladata leküzdeni az elkeseredést és reménytelenséget, válaszul az emberi tragédiákra, a konfliktusokra, a törékeny emberi sors durva, váratlan és megmagyarázhatatlan tényeire. Ilyen interpretáció mellett a vallások nem elsődlegesen igazak, sem pedig jók vagy igazságosak; ha úgy tetszik, inkább emlékeztetők, kísérletet tesznek a bánaton, félelmen, aggodalmon, és megbánáson való túllépésre, gyógyírt kínálnak a fájó szívre, legalábbis nagyon sok - ha nem minden - ember számára. ”
„ A szegénység nem fukarság. Szegényebb vagyok, mint maga. Magának, ha meg is hal, a szemében és a szép testében ott van az élet egész gazdagsága. Tűz és vágy. Félelem, gyász, reménytelenség. Az óceán hullámzik a maga testében. (...) A vér az emberi melegség óceánja. ”
„ Az élőlények fejlődéséhez vezető valamilyen általános törvény (...) így hangzik: sokasodj, változz, az erős éljen, a gyenge pusztuljon. ”
„ A boldogság olyan, mint egy csók. Meg kell osztanod valakivel, hogy élvezd. ”
„ A hazugságok olyanokká válnak, mint a szappanbuborékok, és köröznek körülöttünk. Amikor a szemünk elé érnek, eltorzítanak valamit, elferdítik a képet. De mi továbbra is úgy teszünk, mintha ott sem lennének, abban a reményben, hogy majd maguktól eltűnnek. Van viszont, hogy a szappanbuborékok márvánnyá keményednek, és akkor nem lehet már tovább színlelni. ”
„ Nem tudom megváltoztatni a múltamat, csak a jövőm fölött van hatalmam. Képes lehetek úgy hordozni a jóindulatodat, akár egy sima követ a tenyeremben, vigaszt, amikor az emlékek gyötörnek. Hogy történhetett meg ez? Végtére is beismerni egy hibát annyit jelent, hogy valaki bölcsebb ma, mint tegnap volt. ”
„ Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat, és beletörődtek a szürkeségbe. ”
„ Minden nagy találmány, minden nagy mű annak az eredménye, hogy a gondolatok és a tettek felszabadulnak a rutin zsarnoksága alól. ”
„ A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. ”
„ Amikor a mama arra tanítja a lányát, hogy a férfiak szívéhez az út a gyomrukon át vezet, egy kicsit túl magas helyet nevez meg. ”
„ Egy csapat tagjának lenni (...) jobb, mint egyedüli főszereplőként villogni valamiben, ami kevésbé lenyűgöző. ”
„ A bizalmat ki kell érdemelni, ez nem megy varázsütésre! ”
„ Ahogy a falombok, ha elmúlik a szélvihar, "elfelejtik" a vészes, süvítő üvöltésüket, s újra békésen sustorognak a napsütéses nyugalomban, úgy felejti el aljas magatartását az ember is, akin átsüvített a korszellem pusztító vihara. ”
„ Mikor a legfeketébben terjeszkedik széjjel a sötétség, a fűszálak közül akkor tündökölnek elő a szentjánosbogarak és az ég boltozatán az örök csillagok. ”
„ Nem azért szeretünk, mert jót akarunk cselekedni, segíteni akarunk vagy meg akarunk védelmezni valakit. Ha így volna, egyszerű tárgynak tekintenénk a másik embert, magunkat pedig nagylelkűnek és bölcsnek tartanánk. Ennek semmi köze a szeretethez. ”
„ Tanulj meg hallgatni! Akik sokat beszélnek, sokat elárulnak. A bölcs nem beszél anélkül, hogy mondanivalója volna, és akkor is csak keveset. ”
„ Sajnálatos módon, míg minden válasz felelet, nem minden felelet válasz. ”
„
Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
- Ez mind kontár! Sarlatán!
Mit gügyögnek, locsognak
szerencsétlen bocsoknak!
Oly negédes némelyik,
hogy már szinte émelyít.
Te szent múzsa, irgalmazz,
milyen ócska rímhalmaz!
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: