„ Szebb a világ, amióta tudom, hogy te is benne vagy. ”
„ A bohóc nem én vagyok. De ez a szörnyeteg társadalom nem ismeri fel, hogy ki az, aki azért viselkedik komolyan, hogy elrejtse őrültségét. ”
„ Tudom, hogy nem sok megfontoltság vagy józanság szorult belém, de rendelkezem valamivel, ami annyival többet számít: meg tudom szerettetni magam másokkal. ”
„ Addig nem tudunk teljesen megbocsátani magunknak, ameddig szembe nem nézünk az elkövetett hibával és nevén nem nevezzük azt. ”
„ Két dolog van, (...) amit egy férfi sosem tehet: nem várakoztathat meg egy nőt, és nem állíthatja, hogy megérti. ”
„ Az ember nem mindenható. Egyszerre nem szabadíthatja meg az egész világot. Óh, mint szeretné, ha azon karoknak, miknek ereje a hitregék mondáival határos, valóban volna azon hatalma, hogy ezreket ragadhatna ki a halál öléből, ha azon kebelnek, mely küzdeni tanult vésszel és viharral, volna hatalma visszanyomni az elemek veszedelmét is, ha azon mennydörgő szónak, mely előtt annyiszor megrendült az emberi akarat, volna ereje visszaparancsolni medreibe a rontó áradatot, miként vissza tudta űzni annyiszor a rontó szenvedélyeket, oda, ahonnan kijöttek! De az ember nem mindenható. A hősnek az a fájdalmas szerep jutott: mérlegre vetni az emberi fájdalmakat, ítéletet tartani a veszély közepett afölött, kit kell megmenteni rögtön, ki várhat tovább. ”
„ Vannak nők, akiken minden smakkol, azt szoktuk mondani, hogy tökéletesek. Minden arányos, minden a helyén van. Szépek, mert átlagosak. És vannak, akik szépek, mert érdekesek. Mert csak egy van belőlük. ”
„ Amint haladsz előre, úgy teremted a saját univerzumod. ”
„ Egy személyre szóló kis kedvesség többet ér, mint az emberiség iránti hatalmas szeretet. ”
„ Isten ma már nem magyarázat semmire, hanem inkább olyasvalamivé vált, aminek önmagában van szüksége elképesztő mennyiségű magyarázatra. ”
„
Az élet nem mond
el neked semmit.
”
„ Hagytuk játszani egymással a szájainkat, mint normális felnőttek a gyerekeket, és örültünk, hiszen a normális felnőttek is örülnek, ha a gyerekek olyan jól játszanak, hogy közben minden másról megfeledkeznek. ”
„ Kint sincsen kincsünk, bent sincsen kincsünk. ”
„ Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe! ”
„ Az igazság nem az, amit gondolunk - hogy mi okos emberek egy oktalan Univerzum lakói vagyunk, hanem éppen fordítva: mi, oktalan, önhitt és buta emberek egy abszolút intelligens világnak nem "lakói", hanem elválaszthatatlan részei vagyunk, melyben minden mindennel összefügg. ”
„ Vigyázni kell, hogy a magány ne fajuljon egyedüllétté! A magány vállalt forma, az egyedüllét kialakult, maga a kudarc. ”
„ A remény nem hoz szabadságot. ”
„ Az életben nincs biztosíték arra, hogy azt kapjuk, amit várunk. ”
„ Sokszor gyerekségek okozzák legnagyobb örömünket, és nagyon gonosz dolog semmivé tenni az ilyen örömöt. ”
„ Egyes emberek nem csupán megszokásból, a szokások miatt, vagy azért élik le egymás mellett az életüket, mert félnek a változástól, hanem azért, mert szeretik egymást. Talán a szerelemnek is vannak szakaszai. ”
„ Öngyilkossági ügyekben csak olyanoktól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült. ”
„ Abban a pillanatban egyáltalán sejtelmem nem volt, mibe-hova kerültem. Szívesen mondanám el, hogy hitre találtam, sziklán vetettem meg a lábam, ellenállhatatlanul... ahol a téboly értelemre válik, a bánat örömre, a nem igenre. Sőt, a halál maga sem halál többé, hanem feltámadás. Az igazsághoz híven csak egyet mondhatok. Hogy amikor az élet és a semmi közt kellett választani, akkor mást választani, mint az életet, nem is lehetett, nem is annyira az élet miatt, az élet szerelme miatt, pláne nem az örök életért... inkább annak a reményében, hogy egy ideig az leszek, ami lehetek. Azért még lehet lelkesedni. ”
„ Már nem rettegett annyira a haláltól, mint régebben, tudta, hogy bármikor bekövetkezhet, akár félünk tőle, akár nem. ”
„
Sokszor szerelembe estem,
Sokszor csak a szikrát éreztem,
Sokszor csupán merengtem,
Holott tiszta volt az ösvény előttem.
”
„ Annál a pontnál (...), ahol mindig megálltam visszanézni, mennyi utat tettem meg, most továbbmentem. Néha jobb nem visszanézni. ”
„ Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet. ”
„ Hallatlan, milyen cinizmussal öveznek bennünket, szánandó sorsú női lényeket, a reklámhiénák! Beül egy pali a képernyőm kellős közepébe, nyakon ragad egy flakont, és lihegni kezd, micsoda szuper mosogatószert tart a kezében. Ezzel az asszonyember csak mosogat és mosogat és mosogat és mosogat, a kifulladásig. A következő filmen egy teleaggatott szárítókötelet látsz, amely körüléri az Egyenlítőt, szellő habozza rajta a rengeteg lafancot, és kiderül, hogy az ő mosóporukkal csak mosol és mosol és mosol és mosol és mosol és mosol, rogyásig. Azután, nyilván pihentetőül, jön az újabb film, amelyben egy szépséges leány tánclépésben szálldos házszerte, kéjes őrjöngéssel mosdosva ajtót, ablakot, bútort, padlót, miként Hófehérke. A néző várja, hogy vállára szálljanak a galambok, s hazahömpölyögjenek a hét törpék. A férfiak azt akarják belénk szuggerálni, hogy mi, nők, imádunk robotolni. Nem imádjuk a gályázást! Utáljuk és utáljuk és utáljuk és utáljuk! ”
„ Megbocsátani annyi, mint továbblépni. ”
„ Azt hiszem, az első találkozás sikerének különösen nagy jelentősége van. Az első benyomások gyakran elkísérik az embert, olykor évekig hordozza magával őket, mint valami hozzánőtt csomagot. Ha pedig anya és gyermeke első találkozásáról van szó, akkor egyszerűen meghatározó. ”
„ Úgy tartják, a türelem erény, hogy aki vár, elnyeri méltó jutalmát. Persze azt is mondják, hogy aki sokat hezitál, veszíthet. Sajnos van úgy, hogy ami a felszínen türelemnek tűnik, az valójában a lélek mélyén rejtőző félelem maga. Mintha sok birkagyapjúba csomagolnánk egy igen eszes farkast. ”
„ Az életet csak úgy, egyfajta bölcsességgel érdemes végigcsinálni, mintha kívülállóként nézné az ember. ”
„ Egész idő alatt azt a, mondjuk így, tényezőt kerestem, amely elválasztott tőle. A teste, a mozdulatai, egy pillantása, ahogy öltözik, illatok, hangsúlyok és hazugságok, a szavai, a némasága, bármi. Ám az életének minden fölfedezett, megtalált és leltárba vett részlete és töredéke inkább hozzákapcsolt, egyre közelebb és közelebb vitt hozzá. Hogy aztán végül a befejeződő egész válasszon el végérvényesen tőle. ”
„ Mindannyian egyedi lények vagyunk, (...) s kivételes adottságokkal rendelkezünk, amelyek valódi tehetséggé válhatnak életünk során. ”
„
Az aljasságra vicsorgó gyűlölet
Is eltorzítja az arcvonásokat.
Az igazságtalanság miatt érzett haragtól
Is bereked a hang.
”
„ A középszerűségen ugyanúgy nem lehet segíteni, mint ahogy a fehér ruhából sem lehet a végzetes pecsétet kivenni. Ha egyszer folt esett valamin, az ott marad örökké. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: