„ Az ember imádta a követ, és megépítette Stonehenge-et. De akik építették, azoknak ma már nyomuk sincs, Stonehenge azonban még mindig áll. És mégis, akármilyen furcsán hangzik, azok az emberek tovább élnek bennem és benned, és minden leszármazottjukban, a kő pedig, Stonehenge kövei halottak. Aminek pusztulnia kell, az fennmarad, és ami tartósan élni látszik, tulajdonképpen halott. Micsoda paradoxon! ”
„ Aki nagyon tetszik a nőknek, attól természetszerűleg nem egy futó pásztorórát akarnak, az előtt a nők többek akarnak lenni, mint élvezeti cikkek, ezért annak nehezebben is engedik át magukat. ”
„ Ha szeretünk valakit, biztos jó oka van rá, ha megkér valamire, úgyhogy nem érdemes vitatkozni. ”
„ Ne félj feladni a jót a nagyszerűért! ”
„ Hogy a hunok legvalódibb fajtájából származhatom, arra az is elég bizonyíték, hogy a legszebb Alpok közt Svájcban, vagy Itália legbujább völgyeiben és tájain sem vagyok képes oly forrón, lelkesen és rajongón érezni és élni, mint hazám pusztáin és síkságain. ”
„ Minél idegőrlőbbek a hétköznapjaink, minél inkább úgy érezzük, kihasználnak bennünket, lelkünk annál erősebben törekszik a kiegyenlítődésre, a nyugalmi állapotra. ”
„ Nagy bűn, ha valaki nem tudja észrevenni saját boldogságát. ”
„ Az embernek tennie kell érte, ha meg akarja ismerni az igazságot. ”
„ Boldognak kell lennie annak, aki boldogságot akar adni a másiknak. És boldogságot kell adnod ahhoz, hogy boldog maradhass! ”
„ Látod, (...) pontosan ilyen ember kell nekem, egy férfi, aki inkább akar e-mailezni, mint szexelni. A férfi mind csak szexet akar. Remek példány az olyan, amelyik nem, mert másvalamit vár tőlem: e-mailt. ”
„ Kevesen vannak, akik azért vesztettek valamit, mert lemondtak róla. ”
„ Soha nem mondtam, hogy légy olyan, mint én. Azt mondom, légy önmagad, és különbözz a többiektől. ”
„ Nem tud sírni. Ez a legrettenetesebb. Nem tudom, hogy bírják a férfiak az életet sírás nélkül. Lehet, hogy erősebbek és bátrabbak, mint mi. ”
„ A szegény ember nem is él, csak van. ”
„ Az író mindenekelőtt olyasvalaki, aki meglátja azt, amit mások még nem látnak. ”
„ Nők. Nem élhetsz velük, nem élhetsz nélkülük. ”
„ A bosszú bevallott fájdalom. ”
„ Ha el akarsz rejteni valamit, tartsd szem előtt. ”
„ Akik Istent szeretik, minden javukra van, még a tépés, még a szaggatás is. Finommá, lággyá teszik az elkérgesedett emberi lelket, a szeretetnek olyan mélységét és erejét hozzák felszínre, amelyet e nélkül el sem lehet képzelni. ”
„ Lehet, hogy nincsen Sátán, de hogy a tévét ő találta föl, ahhoz nem férhet semmi kétség. ”
„ A gyerekek mindenkiben megbíznak. Elhiszik, hogy nyugodtan megehetik, amit adnak nekik. Elhiszik, hogy arra kell menni, amerre mutatják nekik. Nem kérdezik, hogy miért. Ha teletömöd a gyereket cukorral és telített zsírsavval, akkor egy életre a barátod marad. A felnőttekkel sokkal nehezebb. ”
„ Szeress és szeress még mélyebben! Szenvedj és szenvedj még intenzívebben! Szeress totálisan és szenvedj totálisan, mert csak így megy keresztül a tisztátalan arany a tűzön, és lesz belőle tiszta arany. ”
„ Jó volna, ha hipnotizálhatnám magam. Magamba szuggerálhatnám azt az érzést, aminek valamikor, kisfiú koromban elképzeltem a szerelmet. ”
„ Az ember bármire képes, hogy megmentse a gyerekeit. ”
„ Az elhatározás csak a kezdet. Az embert, amint határoz, nagy erejű áramlat ragadja el, és olyan helyre sodorja, ami a döntés pillanatában eszébe sem jutott. ”
„ Aki hallgat, sokáig bölcs marad, de az asszonyok örökké fecsegnek. ”
„ Az igazi barátság feltételezi a szeretetet, mely a gyengédséghez vezet el, a bizalmat, mely nem aggodalmaskodik barátunk hűtlenségének lehetőségén, a szabadságot, amely nem fél kimondani a maga véleményét, az egybetartozás érzését, amely nagylelkűen tud adni, és örömmel elfogadni. ”
„ Tanulj tinó, ökör lesz belőled. ”
„ Én pasiból vagyok. Nyilvánvalóan egy komplett idióta, de egy dolgot jól tudok: ha találkozol valaki olyannal, aki szexi, okos, vicces és még kedvel is téged, annyi időt adsz neki, amennyi kell. ”
„ A hatalom íze akkor a legjobb, amikor megédesíti egy kis udvariasság. ”
„ Ne tartsuk a rosszat jónak, a téveset helyesnek, de jussunk el oda, hogy a rossz, a téves ne tartson vissza a jó, az igaz meglátásától. ”
„ Sok mindent az ember csak leírni tud. Akkor a mondatokat javíthatja, pontosabbakká teheti, akkor egyedül van otthon, egyedül van szemben egy üres papírlappal. Szemben egy olyan nemlétező folyóval, egy nem létező horgászbottal a kezében és ki kell rántani egy igazi halat. ”
„ Felütőt, levetőt játszik velünk a szerencse; ma dücsőségre emel, holnap porba kever. ”
„ Hálásaknak kell lennünk azok iránt, kik fölfedik tökéletlenségeinket. Ha tökéletlenségeink nem is tűnnek el ezáltal, mert hiszen igen sok van bennünk, mégis e tökéletlenségek - miután megismertük őket - kezdenek alkalmatlankodni szellemünknek, felserkentik lelkiismeretünket és iparkodunk megjavulni és hibáinktól megszabadulni. ”
„ A sivatagi szél már régen befedte lábunk nyomát a homokban. De én létem minden pillanatában emlékezni fogok mindenre, ami velünk történt, továbbra is ott fogsz járni álmaimban és a való életemben. Köszönöm, hogy az utamba kerültél. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: