„ Nyissa ki a szemét, aki tisztán akar látni! ”
„ Semmi sem nyomorúságosabb, mint az a mélabús vakmerőség, amely a holdat akarja, s aztán úgy eped el, hogy nem szerezte meg. ”
„ Ha a tulajdon lopás, akkor a munkabér minősített lopás. ”
„ Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé. ”
„ Egy nép a kultúrája és hite nélkül megszűnik létezni. ”
„ Már csak azért is érdemes bölcsen élni, hogy irigyeljék érte az embert. ”
„ Igen, van ilyesmi, amikor a szülő annyira elfogult gyermeke iránt, hogy önmaga előtt sem hajlandó végiggondolni és felismerni a helytelen vagy éppen bűnös cselekedetek súlyát, jelentőségét. A jó sorsban bízik talán, hátha az majd eligazítja és rendbe hozza a dolgokat. ”
„ Sohase érd be az álmaidnál kevesebbel. Valahol, valamikor, valahogyan, úgyis megtalálod őket. ”
„ A tökéletesség nemcsak tudatosságból áll. Hanem abból is, hogy elengeded magad. Meglepetést okozol magadnak, és így a közönségnek is. Ez az igazi átlényegülés. Nagyon kevesekben van meg ez a képesség. ”
„ Az anyag olyan szellem, amely a formáig fejlődött és utána szétrepedten, összetörten önmagába omlott össze. ”
„ A példa (...) erősebb, mint a követendő szabály. ”
„
Suhog a vágy, selyem az árnyék,
szívem a szó, szemem a szándék,
esténként esőként szitálnék,
nem is keresve rátalálnék:
kitárná ablakát, s ajándék
lenne Őhozzá hullanom.
”
„ Szerintem ez a szerelem (...). Amikor az ember utólag hajszálpontosan látja, milyen a másik, mégsem változtatna rajta semmit. ”
„ Néha csak az segít minket át a nehéz dolgokon, ha elképzeljük, milyen volna az a világ, amelyben teljesülhetnek az álmaink. ”
„ Az emberek olyanok, mint az ólomüveg ablakok. Csillognak és ragyognak, amikor a nap kisüt, de amint beáll a sötétség, igazi szépségük csak akkor mutatkozik meg, ha a fény belülről fakad. ”
„ Mindig az a vesztes, aki megsértődik. ”
„ Nem hiszek az önfeláldozásban, ahogy abban sem, hogy egy nőnek mindenét oda kéne dobnia egy férfi miatt. A férfiak csak egyet tesznek az önfeláldozó nőkkel: megalázzák őket és igazán sosem veszik komolyan. ”
„
Karodra írták, hogy "Bűn az élet",
Nevettél rajta, s a bőröd égett.
”
„ Talán valóban pokolra kell mennie az embernek, hogy megismerje önmagát; talán alaposan megtépázza az élet, mielőtt rájön, mit is akar valójában. ”
„ Ha megbékélsz a helyzettel, akkor könnyebben megértheted, mi folyik körülötted. ”
„ Álom és ébrenlét közt. Ismered azt a helyet? Amikor még emlékszel rá, hogy mit álmodtál. Én ott foglak mindig szeretni. ”
„ Ahhoz elég erős az emlékezetünk, hogy a megpróbáltatások idején felidézzük életünk kellemes perceit és boldog óráit (ezáltal még nehezebbé téve a dolgunkat, mert van múltbéli viszonyítási alapunk a jelenhez), ahhoz viszont túlságosan gyenge, hogy világosan és részletesen emlékezzünk azokra az eseményekre, kijelentésekre és részletekre, amelyek fontosak a számunkra. Ha pedig mindenképpen emlékezni akarunk, ha agyunkba akarjuk vésni a jelen történéseit, hogy később előszedhessük őket agyunk valamelyik zugából, valami másról kell lemondanunk. ”
„ Boldogok azok, akiknek életéből nem lehet regényt írni, mert övék a mennyek országa. ”
„ Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden, ami van, a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz, a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni. ”
„ Új világ nyílik meg az előtt, aki megtanul emberekhez közeledni... Az élet lényege nem a bezárkózás, hanem az, hogy megnyíljunk mások előtt. ”
„ A nehéz pillanatokban születnek meg az életre szóló barátságok. Ilyenkor lehullanak a maszkok, és valóban közel kerülünk egymáshoz. ”
„ Az udvariassága pedig nem udvariaskodás volt, nem bók, nem üres fecsegés. Sokszor csak abban állott, hogy kellő pillanatban, észrevétlenül elhelyezzen egy közönyösnek látszó szót, melyet valaki kétségbeesetten várt tőle, mint életének igazolását. Ezt a legkülönb erénynek tartotta. ”
„ Függetlenül attól, hogy mennyi időt, energiát vagy pénzt öltünk egy vállalkozásba, ha a további befektetés nem jár előnyökkel, vessünk véget a veszteségeknek! ”
„ Az első bűn elkövetése után rendesen így szól magához a bűnös: - most már mindegy. - És elköveti a másodikat is. Fontos szó ez. Első bűnét esetleg nagy lelki tusa után követte el, de a másodikhoz nagyon hozzásegíti ez a "most már mindegy". (...) Továbbá: aki bűnösnek érzi magát és a bűnbe mindjobban belesüllyed, rendesen társat is keres a süllyedéshez, másokat is igyekszik magával rántani, mert ha más is elköveti ugyanazt, ez valamelyest mégiscsak mentesíti őt. ”
„
Minek tagadjam? Közös útra vártam,
vagy legalább egy kereszteződésre,
ahol egymásba nyílnánk... Magyarázzam?
Hiába tágulunk bele a térbe,
”
„ A megvesztegethetőség ugyanaz az emberek közt, mint a Jóistennél a könyörületesség. ”
„ Kitüntetést visszautasítani nem lehet. Élj úgy, hogy ne kapd meg. ”
„ A valóságban nincsenek tündérmesék. Én nem reménykedem. Nem bírnám elviselni a csalódást. ”
„ Ahhoz, hogy igazságos lehessek, tudnom kell, hogy nem vagyok birtokosa semmiféle abszolút igazságnak. ”
„ Ahhoz, hogy egy tehetség kibontakozzék, nagyon sok minden szükséges. A napi politika, a közállapotok, a különféle szempontok megakadályozhatják a legzseniálisabb tehetség érvényesülését is. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: