Legújabb idézetek

Szabadság: a mi civilizációnkban semmitmondóan cseng. És csak az tudja igazából, hogy mit is jelent, akit megfosztanak tőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az állatvédők nem alhatnak. Na de nem alhat e bolygón embervédő, természetvédő, semminő jogvédő sem. Itt már más sem esik, csak jogsérelem és savas eső.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az univerzum befejezetlen alkotás, tudtad ezt?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A jövőben nincsenek gondok, csak a jelenben vannak. Aki a jövővel küzd, a jelent veszíti el.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Előző estén gondolkodtam el azon, mi lesz, ha az elnök életem végéig nem vesz tudomást arról, milyen szerepet játszik az életemben. Másnap reggel alaposan átnéztem a kalendáriumomat, hátha találok benne valami utalást arra, hogy az életem nem fog céltalanul eltelni. (...) Amikor a lenyugvó nap fényében hazafelé tartottam, majdnem elgázolt egy katonai teherautó. Ekkor kerültem életemben legközelebb a halálhoz. Amikor másnap reggel megnéztem a kalendáriumomat, kiderült, az veszélyesnek mondta a Patkány irányába való haladást, márpedig a bolt éppen abban az irányban feküdt. Engem csakis az elnökkel kapcsolatos jelek érdekeltek, és ez a figyelmeztetés elkerülte a figyelmemet. Ebből rájöttem arra, milyen veszélyes, ha csak az foglalkoztat bennünket, ami hiányzik. Emiatt ilyesféle kérdésekre nem keresünk választ: Mi lesz, ha életem végéig egy olyan férfi foglalkoztat, aki sohase fog közeledni hozzám? Milyen elviselhetetlen lesz akkor a gondolat, hogy azért, mert örökké csak az elnök foglalkoztatott, sohasem éreztem az ételek jó ízét, nem láttam igazán azokat a szép helyeket, ahol jártam. Ha viszont kivetem őt a gondolataimból, vajon nem lesz-e nagyon sivár az életem? Akkor biztosan olyan leszek, mint az a táncos, aki gyermekkora óta gyakorol egy táncot, amit sohasem fog előadni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az erőseket gyengévé, a bátrakat gyávává, a bölcseket bolonddá teszi a szerelem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megkíséreltem, hogy a tájat ugyanazokkal az érzelmekkel ruházzam fel, mint az emberi figurákat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem is az a kérdés, hogy cselekedhettem volna-e másképp, mert azokkal az ismeretekkel, amelyekkel akkor rendelkeztem, ma is mindent ugyanúgy csinálnék, inkább az, amire azóta se találom a választ, hogy a szerelem vajon Isten belénk vetett bizalma, kóstoló az égiből, hogy megtudjuk, milyen lehet az a másik ország, vagy egyszerű csalás, az ördög kétségtelenül zseniális mesterkedése.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lehet valaki kikent-kifent liba, lehet rajta akár másfél milla értékű ruha, a szememben akkor sem lesz jó nő, hanem csak egy görcs, aki hol ezzel, hol azzal, hol amazzal virít. Egy darab hús. Egy darab hús, ami megöregszik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A bátorság nem igazán hiúság, hanem egyfajta rejtett büszkeség, hiszen mindenki figyel téged.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A zseni legfőbb tevékenysége: az elrendezés, az összeillesztés, az összefüggések helyesebb és átfogóbb meglátása.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A magány nehéz. Novemberben kinézni reggel a szürke derengésbe, kijönni a tornácra -, és nincs senki, senki. A hegyoldalon barna levelekre szürke köd telepszik. Ezt az érzést csak a legerősebb ellenméreggel lehet gyógyítani. Mi az? A tudat, hogy az ember egyedül át tudja élni a világ legnagyobb szépségeit, éspedig nem képzeletben, elégtételként, hanem, mint az örök egy, aki a legközelebb áll a mindenséghez. Az ember csak közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet Isten.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mint régi kép, ha véletlen előkerül,
emléked újra rám talált kegyetlenül.
A sápadt fényben látom égő arcodat,
megint úgy érzem, a szívem megszakad.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Legtöbbünk a származásunk hiányosságai elől menekül, miközben aktívan, hangosan állandósítja ezeket a hiányosságokat, csak hogy mások meghallgassák siránkozását arról, hogy mennyire nem kapott elég szeretetet gyermekkorában, és emiatt mennyire bizonytalannak érzi magát a világban.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (...). De ez nem tart örökké. Az ébrenlét mindig eljön, hogy visszahozzon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak az itt a miénk, ami a fejünkben van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kell lennie egy anyag, tér, idő, és minden létezési szint fölötti értelemnek, amely végtelenül nagyobb, mint az emberi értelem, egy isteni természetű értelemnek, Aki megteremtette a világot, Aki gondozza és irányítja azt, most ugyanúgy, mint a teremtés első napjának hajnalán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- Annyira sajnálom!
Talán gyűlölnöm kellene... Dühösnek kellene rá lennem, mégsem vagyok az. Elmosolyodom. Végeredményben neki köszönhetem, hogy boldogabb vagyok, mint korábban bármikor. Gyorsan beszél, közben sír, magyarázkodik. Fél füllel hallgatom. Nem érdekelnek a részletek. (...) Egyetlen szót akar tőlem hallani... Várok. És amikor végül megadja a lehetőséget, boldogan mondom ki:
- Megbocsátok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megérteni annyi, mint megbocsátani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretném, ha tudnád, bármilyen félelmetesnek és leküzdhetetlennek is tűnnek az előtted tornyosuló akadályok, akkor is mindig változtathatsz rajtuk. Valóra válthatod az egykori álmaidat! Hogyan? A benned szunnyadó erővel, ami szó szerint pillanatok alatt megváltoztathat bármit az életedben. Csak szabadjára kell engedned.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretlek! Légy szívvel szívemhez kedves.
S jaj, ne taszíts el, nem teheted,
hogy lerázd válladról szegény fejemet.
Szerelem hite kell, szerelmes szeretet,
az kell e főnek. Anyámtól kenyeret
kérhettem így, ahogy most tőled
kérem: ne hagyd el jövendőmet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csapom neked a szelet, hisz te, lám,
Saját magadnak csapni nem birod,
De szép fületlen, nem fülelsz reám,
Versem neked kimondva is titok.
De légy bár csonka, foltos és süket,
Szívem mégis lakatlan nélküled.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ahogy végigvonultunk a falun és tovább, láttam, milyen pillantást vetnek az emberek még egyszer, utoljára erre a vidékre. Tudták, hogy soha többé nem térnek ide vissza. Emlékezetükbe vésték minden fát, bokrot és növényt, minden követ és sziklát, az összes dombot és lejtőt, a völgyben kanyargó folyó pontos ívét, az Anyaföld minden egyes részletét, mint az olyan ember, aki érzi, hogy hamarosan meg fog vakulni, és még mielőtt elsötétülne a világ, minden igyekezetével azon van, hogy megjegyezze szeretteinek arcát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az elme számol, a lélek sóvárog, a szív pedig tudja, amit tud.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megfoghatatlan, hogy egy orvos, aki egész idejét mások betegségeinek szenteli, olyan közömbös legyen a tulajdon családtagjainak egészsége iránt. Mindig nevet, ha valamelyikük betegségről panaszkodik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem elég tisztességesnek lenni, hanem annak is kell látszani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minél több a felfoghatatlan és az érthetetlen a múlt mélyében, annál nagyobb az az ember, aki sokat meg tud magyarázni belőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Maradnék, de érzem, hogy mennem kell,
Mert vár valahol egy másik út.
Hogyha most is úgy szeretsz, engedj el, ma már
Nem köt ide, csak a múlt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hiába szeretném, hogy valami úgy maradjon, kimerevedve az időben. Sose lesz úgy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tanulni ezüst, megjegyezni arany.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha fejlődni akarsz, fogadd el, hogy bolondnak fognak tartani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A családi fényképek mosolygós arcokat örökítenek meg: születésnapot, esküvőt, nyaralást, gyerekzsúrokat. Az emberek életük boldog perceit fotózzák le. Ha valaki átnézné az albumokat, arra a következtetésre jutna, hogy vidáman és lazán élünk, tragédiák nélkül. Senki sem örökít meg olyasmit, amit el akar felejteni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ősz a kedvenc évszakom. Szeretem, amikor a levelek vörösbe és narancsba fordulnak. Gyönyörű látványt nyújtanak a holdfényben, és elképesztő változáson esnek át. A tavaszi és a nyári zöldellés csak árnyéka a fák igazi valójának, ez a buja színvilág igazi csoda, és minden áldott évben bekövetkezik, amikor az éjszakák egyre hidegebbek lesznek. Mintha ezekkel a tüzes színekkel kárpótolnák, hogy eltűnik a meleg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

- A remény gyilkol, és olyan tengerbe hajszol, aminek a hullámait soha nem szelídítheted meg! (...)
- De nem húz a mélybe, hanem a felszínen tart.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Talán csak a távolság mutatja meg, mennyire hiányozhat valami. Talán messzire kell utazni, hogy kiderüljön, milyen becses is az a hely, ahonnan elindultunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás