„ Ahhoz, hogy túléljük ezt a világot, azokkal maradunk, akiktől függünk. Rájuk bízzuk reményeinket, félelmeinket. De mi történik, ha oda a bizalom, hová menekülünk, ha mindaz, amiben hittünk, semmivé foszlik? Amikor minden veszni látszik, a jövő kiismerhetetlen és saját létünk veszélybe kerül, csak annyit tehetünk, hogy menekülünk. ”
„ Mindenki képes a vágyait elérni (...), csak nem szabad feladni. Semmi sem lehetetlen a Teremtő segítségével. ”
„ Élni csakis addig lehet, amíg részeg vagy az élettől; de mihelyt kijózanodol, lehetetlen nem látnod, hogy mindez csalás, mégpedig ostoba csalás. ”
„ Amikor lelkünk és énünk harmóniában él egymással, egész lényünk nyugalmat sugároz. A lélek szavak nélkül is tudja, amit az "én" szavakkal sem tud kifejezni. ”
„ Ne parkolj olyan helyre, ahová ki van írva: "Seriffhelyettesek részére fenntartva"! ”
„ A börtönben az alkotói (...) az egyetlen szabadság. ”
„
A sors kegyetlen ujja intett:
El kellett válni hőseinknek.
Kezdődik majd az iskola,
S egymást nem látják tán soha.
”
„ Úgy tűnik, vannak napok, amikor Isten egy kozmikus váltóval átállítja alattunk a vágányokat, amitől életünk új és ismeretlen irányt vesz. Ezeken a napokon csupán két dologban lehetünk biztosak: jobb, ha nem tudjuk, mi vár ránk. És hogy hátramenetbe sem kapcsolhatunk. ”
„
Ne oly vágtatva, még jókor beéred,
Talán előbb, a célt, hogysem reméled,
És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre,
Míg én kacaglak. - Menjünk hát, előre!
”
„ Az álmodás... mindig kell... Ha boldogok vagyunk, azért, hogy boldogságunk még színesebb, szebb, gazdagabb legyen, s ha boldogtalanok: azért, hogy legalább addig, amíg álmodunk, ne gondoljunk a boldogtalanságra. (...) Az álom a szárny, amellyel átrepülünk a lét szakadékai felett. ”
„ Ahogy egyes embernek fenékig ki kell kóstolnia a gonoszat, hogy valójában jó tudjon lenni, úgy az emberiségnek is végig kell haladnia a gonosz országán, mielőtt a jó országa eljöhet. ”
„ Vannak helyek, amelyeknek már puszta említése vándorkedvvel tölti el a szívünket. ”
„ Minden ragaszkodásom és odaadásom az öné. És akkor még nem beszéltem hűségről, tiszteletről, őszinteségről - vagy ahogy ön mondaná: nyers szókimondásról. ”
„ Azt vettem észre, hogy az emberek a világ leghihetetlenebb és legszörnyűbb eseményeit minden zokszó nélkül tudomásul veszik. Legfeljebb annyira csodálkoznak el, mint egy váratlanul jött esőn. Ugyanakkor a világ legtermészetesebb cselekedete miatt - ha az kicsit is szokatlan - képesek bolondnak nézni. ”
„ A tudomány gyógyíthat vagy ölhet. Annak az embernek a lelkétől függ, aki alkalmazza a tudományt. ”
„ Soha semmi nem múlik el, semmin nem vagyunk sose túl, semmit nem lehet kikerülni, semmi fontosat, semmi nem formai kérdés, minthogy minden az; a megváltás sosem valamiféle megoldás. ”
„ Isten mindig mind a két kezével belenyúl az ember életébe. Amikor elvesz, ad is, és amikor ad, el is vesz. ”
„
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
(...)
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! S lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
”
„ A sírás a vereség elismerése. ”
„ A web az ingyenesség tejjel-mézzel folyó Kánaánja, és ez nem ideológia, ez színtiszta közgazdaságtan. ”
„ A módszeres őrületet nevezik zseninek. ”
„ Írjon nekem, Emmi. Az írás olyan, mint a csók, csak ajkak nélkül. Az írás annyi, mint csókolni, de ésszel. ”
„ A gondolkodás az egyetlen, amivel minden problémát meg lehet oldani. ”
„ A belenyugvás, az gyilkolja meg az egészséges ösztönöket. Legelőször az életösztönt. Így születnek a hősök. ”
„ Elment mellette az élet és őt észre se vette, elment az élete mellett és észre se vette. ”
„
Mert ami elmúlt, az csodásan kísért az én dalomba még,
Mert aki meghalt az időben, úgy van fölöttem, mint az ég.
”
„ Mit számolnak a bárányok, ha nem tudnak elaludni? ”
„ Az élet olyan, mint amikor hagymahámozás közben sír az ember. ”
„ Csak az az ember, aki megtapasztalta a fényt és a sötétséget, a háborút és a békét, a bukást és a felemelkedést, egyedül az a személy tapasztalta meg igazán az életet. ”
„ Senki sem tartja számon, milyen döntéseket hozhattál volna, ha egyszer nem hoztad meg őket. Viszont mindenki nyilvántartja a rossz döntéseidet. ”
„
Mindig kiderül az örömökről, hogy kiábrándítóak.
És fájnak is. Amikor elérjük, pont akkor
nem élvezzük azt, amire áhítoztunk.
”
„ A zene egy igazi állandó. Ezért kapcsolódunk hozzá ilyen erős zsigeri alapon, tudod? Mert egy dal azonnal visszarepíthet egy pillanatba, egy helyre, de még egy emberhez is. Nem számít, mi más változott meg a világodban, az az egy dal ugyanaz marad, épp, mint az a pillanat. Ami egészen elképesztő, ha jobban belegondolsz. ”
„ Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél. ”
„ A gyakran emlegetett hazugságból könnyen megszülethet az igazság látszata. Amely egy látszatvilágban sorsdöntő erő. ”
„ Ha az embereknek nincs választási lehetőségük, az élet csaknem elviselhetetlen számukra. Ahogy a lehetőségek száma nő, mint ahogy fogyasztói kultúránkban is történik, a függetlenség, a szabályozás, a szabadság keveredése pozitívan és erőteljesen jelentkezik. A választási lehetőségek számának további növekedésével a negatív körülmények is jelentkeznek, és odáig szaporodnak, mígnem túlterheltnek érezzük magunkat. Ettől kezdve választásaink már nem szabadítanak fel többé, inkább gátolnak. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: