Legújabb idézetek

A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van - ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni - és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen erre oda -, hogy azt mondja: "A szüleim nem értenek meg engem!" Én ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt jelenti: ott van már benne a vágy, hogy megértsék. Egy évvel korábban eszébe se jutott volna ilyet mondani. Akkor még fütyült rá, hogy megértik-e őt a szülők, vagy sem, most már megjelenik a vágy, hogy értsék meg. Vagyis van öt-hat nagyon nehéz év, amit szülőként emberpróbáló feladat végigcsinálni. Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek visszahúzza azokat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Először csak egy apró csókocskát kaptam, ismerkedő, mondhatnám félszeg kis csókot. Aztán mélyet sóhajtott, a két kezébe fogta az arcom, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem ott, menten belehalok a gyönyörűségbe. (...) Hosszan csókoltuk egymást, majd egy pillanatnyi szünet után újrakezdtük. Nem tudtam gondolkodni, csak az számított, hogy (...) ajka az enyémen van, az elmém csak ezzel az élménnyel volt tele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mivel a tudomány meg akarja érteni, milyen a világ, és nem azzal foglalkozik, hogy milyennek szeretnénk látni, az eredményei sokszor nehezen érthetők és nem nyújtanak kielégülést. Időnként arra ösztökél, hogy rendezzük újra a dolgokat a fejünkben. Vannak persze nagyon egyszerű tudományos ismeretek is. A komplikáltság oka a világ bonyolultsága - vagy a miénk. Amikor elhárítjuk magunktól, mondván, hogy ez nekünk túl nehéz (mert valószínűleg rosszul tanítottak az iskolában), egy kicsivel mindig csökkentjük az esélyünket, hogy a saját kezünkbe vehessük a jövőnket. A jogainkat csorbítjuk meg, és az önbizalmunk is meggyengül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberek szeretettel ölik egymást, mint valamilyen láthatatlan sugárral. Még több szeretetet akarnak, minden gyöngédség az övék legyen, csak az övék. A teljes érzést akarják, el akarják szívni környezetüktől az életerőket, a nagy növények szomjas mohóságával, melyek kíméletlenül elszívnak a környék zsombékjaiból és televényéből minden erőt, nedvességet, illatot, sugarat. Nagy önzés a szeretet. Nem tudom, hogy élnek-e sokan, akik halálos sérülés nélkül tudják elviselni a szeretet rémuralmát?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A kakasok berzenkednek,
Csekélységen összevesznek.
Emberek közt rosz szokás
Az ily kakas-bajvivás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az emberek a szeretetről prédikálnak, akkor nem szeretni tanulnak meg, hanem prédikálni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy álomképet nem lehet félrelökni, letaposni. Magától kell, hogy szétoszoljék.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az embernek joga kell legyen ahhoz, hogy olyan nagy legyen, amilyen nagynak belülről érzi magát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A vadállatok menekülnek, ha veszélyt látnak; ha elfutottak, már gondtalanok: minket a jövendő s a múlt egyaránt kínpadra von.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy dolog úgy elszaladni, hogy van, aki fusson az ember után. Egészen más dolog egyedül rohanni a semmibe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vissza lehet álmodni mindent, de úgy élni benne, mint akkor, már nem lehet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mit ad egyik ember a másiknak? Önmagát, önmaga legbecsesebbjét, az életét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én annak szeretnék látszani,
Aki ezt a dalt szokta játszani,
És annak szeretnék játszani,
Aki nem akar mindig másnak látszani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ábrák vagyunk az idő szövedékén, s csupán beleszőve létezünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ahogy egy hangskála is csak akkor teljes, ha a földi basszusok s a mennyei "magas" hangok együtt szólnak benne, s a színek is csak akkor, ha az anyag tunya szürkésbarnája, az energiák szenvedélyes vöröse s a szellem bíbora együtt izzik: a szeretet is akkor teljes, ha benne van az Ember teste, lelke, szelleme.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A jelen soha ki nem elégít; a jövendő pedig bizonytalan, és a múlt visszahozhatatlan.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A rengeteg negatív behatás következtében meggyőződésévé vált, hogy az élet értelmetlen, hogy az ember létezésének nincs célja, hogy porszemek vagyunk csupán az idő szelében, a tér viharában.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha mindent a logika törvényei szerint ítélünk meg, az a világról való abszurd következtetésekre vezethet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mozdulatlan táj már a szív,
Csupa némaság.
Elfelejtve jár útjain a vágy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Senki sem akar meghalni. Még az öngyilkosok sem; az utolsó pillanatban mindig meggondolják magukat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Megálltam szemben veled, s elállt a lélegzetem.
Úgy néztél rám, mint amikor szárnyat bont a szerelem.
Nem tudtam betelni veled.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mások hibáztatása, az önigazolás és a siránkozás olyan, mint a drogok. Csak a stresszt csökkentik, (...) a kudarc miatti stresszt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha az ember meglátja az igazságot, ha nem csupán hisz benne, hanem valóban átéli és megtapasztalja, hogy létezik élet a halál után, értéktelenné válik a szemében mindaz, amit addig értékesnek hitt, jelentéktelenné mindaz, amit fontosnak tartott. A tudáshoz, az igazsághoz vezető sötét, elrejtett ösvény fényes, kivilágított sugárúttá változik előtte. Ha a valóság kiderül, vége lesz az általunk ismert világnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én se vagyok jobb a Deákné vásznánál. Minden és mindenki másnál viszont sokkal királyabb vagyok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember nemcsak a szájával hallgat vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A lélek, ha támadni képtelen, s ha önvédelemre is végül képtelennek érzi magát: a ki nem próbált avagy kudarcot vallott fegyvereivel saját maga ellen fordul.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ebben az életben a nők akaratuk ellenére kerülnek egyik férfitól a másikig, és csak reménykedhetnek benne, hogy végül olyannál kötnek ki, aki tiszteletben tartja a szabadságukat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Milyen nagy bűn a szerelem, hogy ily nehéz a büntetése. Íme, még a síron túl is megüldözi, aki benne vétett, s örökségül hagyja fájdalmát az utódokra is!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Igaz, hogy az ima nem szalad el, mint a kecske, de azért mégiscsak el kell mondani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ócska kis közhely,
Gyönyörű törvény,
Hogy a szerelem örvény.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A statisztika szerint a férfiakat három dolog érdekli: a hivatás, a sport és a szex. Ezért van az, hogy imádják a hivatásos pomponlányokat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudod, mit jelent az, ha az embernek megtört a szíve? Azt jelenti, hogy a szíved nem egész, ezért nem tudsz igazán semmit teljes szívvel csinálni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A hűség múlékony. Ha baj van, az ember mindig magát védi. 

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Soha eddig nem volt ilyen kevés időnk arra, hogy ilyen sok mindent megtegyünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy hölgy páncélja az udvariasság.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás