„ A barlangélet ott kezdődik, amikor rejtem, dugom, takargatom a dolgaimat, és mindenre van kifogásom. ”

„ Ó, nem bánt engem asszonyság meg lányság,
Nagy problémák csomóját nem kötém,
Nem bánt a vallás, a papok, misék:
Csak valami nagy... Egyedüliség... ”

„ Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? ”

„ Nem számít, hol vagy, gyere és ments meg!
Nem vagyok önmagam, ha nem vagy mellettem
- egyedül vagyok. ”

„ Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén. ”

„ Akik szeretnek, messze vannak,
Akit szeretek, messze van,
- És jaj, tán minden veszve van -
Mondogatom tompán magamnak. ”

„ Vannak igénytelen és elkoptatott kis szavak, olyan egyszerűek, mint egy szürke kavics, és mégis megremegtetik a szívünket. Minden attól függ, hogyan mondjuk ki. ”

„ Semmi sem számít igazán, amit a "de" előtt mond ki az ember. ”

„ Beszél az emberről, ahogy az ember beszél. ”

„ A szó olyan, mint a méh: méze és fullánkja van. ”

„ Hét tulajdonságáról ismerni meg a bölcset: nem beszél az előtt, ki tudomány - és korra nézve őt megelőzi, nem szakítja félbe más beszédét, nem válaszol elhamarkodva, kérdez s felel, amint illik, rendet tart a beszédben, megmondja, ha nem érti, s helyesli az igazat. ”

„ Amit megbocsátottál, soha többé ne emlegesd fel a szívedben. ”

„ A szeretet nem csak megbocsát, hanem el is felejt. ”

„ A bűnre egyetlen megoldás van, több nincs: a bocsánat. ”

„ Isten veled,
Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek,
Isten veled,
Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek,
Isten veled,
Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon,
Csak ennyi, lásd,
Hogy én eltűntem és hiányzom. ”

„ Végül is mindnyájan azért vagyunk a földön, hogy nevessünk. Amelyik napon nem nevetünk, az elveszett nap. Aztán meg az az egyetlen nyugtató, amelynek nincs mellékhatása. A nevetés nem öl: hiszen mind élünk. Ahogy a kínaiak mondják: legyél szegény vagy gazdag, elégedj meg a sorsoddal, mert bolond az, aki nem neveti ki a körülményeket. ”

„ Ha lelkem olykor kóbor kiskutya,
ne kösd meg láncra, hagyd csak kóborolni,
meglásd, magától sompolyog haza,
nem kell örv hozzá s más effajta holmi,
bundácskáját nem kell ám elporolni,
csak hagyni kell, sorvassza bú s hideg:
eszébe jut akkor majd jó kezed,
mely hajdanán oly sokszor elbecézte
s farkát csóválva visszaténfereg
úrnője ringó-ringató ölébe. ”

„ A szem az a kis ablak, amin a lelked néz ki. ”

„ Minden reggel, amikor kinyitod szemed, és tüdődet megtöltöd levegővel, Isten téged a változás egy újabb lehetőségével ajándékoz meg. ”

„ Ismeretlen jövő közelít felénk, most érzem először, hogy bízhatok benne. Mert ha egy gép, egy terminátor fel tudta ismerni az élet értékét, akkor talán van még remény. ”

„ Bús az élet, de balga, aki gyászol;
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.
Oly jó hinni, hinni: túl sötét tereken
Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;
Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem! ”

„ Ó, Emlékezés, mi vagy nekem? Egy másik élet, ahová bármikor beugorhatok unalmas társaságban ülve; megélt és álmodott kalandjaim varázskristálya-gömbje-tükre. Föléd hajolva mágus is vagyok, jelent-múltat-jövőt egyszerre látva. Ó, Emlékezés: a lehető világok legjobb világa; Álom ikertestvére. Ábránd nővére, Élet kisasszony húga, mint haldokló hattyú szállsz fölöttem messzeségből messzeségbe húzva, s ha árnyad rám vetül, nem vagyok egyedül, köröttem benépesül a magány. ”

„ Az emlékezés bennem olyan, mint egy tó hullámverése. Körökben, egyre táguló körökben jön, feltartóztathatatlanul, míg el nem simul a tükre. S aztán másutt bomlik meg a víztükör, más emlékek tódulnak fel, s nyomában ismét mások. S ami kicsit kimagaslik, olyan, mint egy-egy szirt az elfelejtett múlt tengerében. ”

„ Tegnap te voltál nékem még a minden:
mélységeket rejtő nagy óceán -
elült a szél, vihar se gyúl szivemben,
s maholnap már csak emlék vagy talán. ”

„ Múló szép emlék,
Kezemben tartom még,
Hiszed vagy sem,
Nem adnám semmiért. ”

„ Az embert megigézi az örökkévalóság. Azt kérdezzük hát: visszhangot vernek-e tetteink a századok során? Hallják-e nevünket idegenek, ha már rég nem leszünk? Kérdezik-e majd, kik voltunk? Milyen bátran küzdöttünk, milyen lángolóan szerettünk? ”

„ S egy este majd, míg úgy mered sötéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem,
Tört bútorok az olcsó, vak szobákban,
Lelankad lelkem karja bánatában,
A kincs kisiklik ájult ujja közzül,
S setét lomok közt lassan messzegördül... ”

„ Ami történt, megtörtént. Feledésbe hullt már. Csak akkor eleven, ha beszélünk róla. ”

„ A lélek számára nincs feledés. Ezer esemény bocsáthat fátyolt jelen öntudatunk és lelkünk titkos rovásírása közé; lehet, hogy ezt a fátyolt föllebbenthetik hasonló események. Annyi bizonyos, hogy akár le vannak fátyolozva, akár le vannak leplezve: ezek a rovások megmaradnak örökre; egészen úgy, amint a csillagok látszólag eltűnnek a napvilágnál, de mindnyájan tudjuk, hogy ez a világosság csak rájuk húzott fátyol, s csak várják, hogy ezt a fátyolt ismét föllebbentse az alkonyat. ”

„ Ó, a képzelet hatalmas adomány! A leghatalmasabb valamennyi között a földön. Akinek Isten megadta ezt, annak mérhetetlen, legyőzhetetlen erőt adott. Azt nem lehet tönkretenni, megölni, megfojtani, agyonverni. Az is szenved - mint ahogy én is szenvedtem, és szenvedek ma is és a jövőben is még sokat -, de az csak tisztább és jobb lesz, emberebb ember lesz. Akinek képzelete van, gúzsba kösse, bilincsbe verje bár bármilyen földi hatalom, szelleme töretlenül, tisztán szárnyal a magasba. Annak csak a testét lehet eltiporni, a lelkét soha. ”

„ A gondolataidnak is megvan az útja, amit nem a lábaddal jársz, hanem a szíveddel és agyaddal. ”

„ Bocsásd meg nékem, Élet, te sok jajjal kemény,
Az álmokat, de lásd, oly jó ha még terem
Pár ábránd, elfeledni: ezer fejszés teren
Mint ritkúl drága erdőnk: ember, hit és remény... ”

„ Mindig csodákra vártam, mint apró gyermek, hogy egyszer igaz legyen, amit mesélnek nekem, hogy lássam az angyalokat és a tündéreket, hogy kicsiny mackócskám életre keljen és dörmögve táncoljon, s hozzám dörgölőddzék, ha mindenki elhagy is. Mindig csodákra vártam! És most is, minden este úgy fekszem le, mint aki reggel talán egy más életben, más emberek közt ébred, és csak ámuldozik majd, hogy mily keserves, mily nyomasztó volt az álma. ”

„ Egyedül csak védtelen gyermek vagy,
Ha kell, én vigyázok rád.
Ne akard, hogy mindenre választ kapj,
Egyszer tiéd lehet a világ. ”

„ Lásd, újra itt vagyok, gyúljon föl enyhe lángod,
Mely, mint hű eb szeme, oly élő és oly sárga,
Csendesen ráfordítom a kulcsot most a zárra,
És kettesben maradtunk; kizártam a világot. ”