Legfrissebb idézetek
„ Aki hálára nem képes, annak a szeretete is beteg. ”
„ Az érzéketlen ember nem ér sokat, mert az érzéketlenség oka nem mindig közömbösség, lehet a képesség hiánya is. ”
„ A szem, az ne legyen gőgös - ne higgye, hogy átlát másokon és rögtön ítélkezhet. ”
„ Aki mindenben egyetért veled, annak vagy nincs véleménye, vagy nem meri megmondani. ”
„ Csak azok az elveszett emberek, akik feladják saját maguk. ”
„ E szociálisan és érzelmileg gyermekded nemzedék, amely olcsó és tetszetős mítoszokkal, jelszavakkal és tekintélyszemélyek által könnyen irányítható, a legkívánatosabb tömegbázisa mind a diktatúráknak, mind a globalizációs társadalmaknak. ”
„ Az egyik azért ragaszkodik egy véleményhez, mert nagyra van vele, hogy önmagától jött rá, a másik azért, mert vesződséggel tanulta meg és büszke, hogy föl tudta érni ésszel. Tehát mind a ketten hiúságból. ”
„ Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat. A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket. ”
„ - Nincsenek szellemek. Aki nem akar, az nem hisz bennük. - A szerelmes ember nem gondolkodik, az hisz. Azt hiszi, vannak felsőbbrangú emberek, jó és gonosz szellemek. Ha az ember nem hinne, talán nem is tudna szerelmes lenni. ”
„ Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük! ”
„ Ha valakit, akárki legyen az, meg akarunk ismerni, fokonként, óvatosan kell hozzá közelednünk, nehogy elfogultan, tévesen ítéljünk, amit később aztán igen nehéz jóvátenni, elsimítani. ”
„ A bűnnek megvan az a nagy előnye, hogy állandóan foglalkoztatja az embert. Harcol vele, rossznak tartja, hibát talál benne, de nem tud tőle szabadulni. A bűnnel szemben nem tudunk közömbösek maradni. Pedig az lenne előle az egyetlen menekvés. Ellenkezőleg, jobban érdekel, mint az erény, melyet díszes vitrinbe zártunk, s csak a vendégeknek mutogatunk. ”
„ Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük. ”
„ Mert a gyávák az élet elvesztését tekintik a legfőbb rossznak, míg a nagy lelkek a legkevesebbre becsülik és inkább ezerszer is eldobnák azt, semhogy kudarcot valljanak és ne érjék el a célt, melyet maguk elé kitűztek. ”
„ Minden foglalkozások közt a háború a legvonzóbb, mert leginkább megfelel a zsákmányra éhes és önző emberi alaptermészetnek. ”
„ Nem kétséges, hogy az emberek képtelenek úrrá lenni a találmányaikon; a legtöbb, ami telik tőlük, az, hogy kifejlesztik alkalmazkodókészségüket azokhoz az új viszonyokhoz, amelyeket ők maguk teremtenek. ”
„ Revelációkat akarok papírra vetni, és nem ostoba sztorikat írni, pusztán a pénzért. A lehető legmélyebben le akarok ásni a saját tudatalattimba, mert hiszem, ha ez sikerül, mindenki meg fogja érteni azt, amit mondok, hiszen ott legbelül minden ember egyforma. ”
„ A világon nincsenek bátrak és gyávák, fiam! Csak bátrak vannak. Megszületni, élni, meghalni: ehhez már önmagában is elég bátorság kell. Mi, emberek, valamennyien bátrak vagyunk. És valamennyien félünk. Akit az emberek bátornak neveznek, az éppúgy bátor, és éppúgy fél, mint a többiek. ”
„ A suttogást még csak hallanod sem kell, máris tudod, hogy rólad beszélnek. ”
„ Az a legnagyobb rabszolga, aki élvezeteinek rabja, és sem meglátni, sem megcselekedni nem képes azt, ami neki hasznos. ”
„ Az ember nem kívánhatja azt, amit nem ismer. ”
„ Mert nem jó a harag, méreggel tölti meg a lelket s beszennyezi a gondolkodást. Azok a szerencsétlen fiatal testvérek nem tudják, mit cselekszenek, olyanok, mint az állatok, szegények. Nyomorúságos szennyel vannak tele, de hiába próbálom, nem tudok segíteni rajtok, ameddig ők nem kívánnak segíteni magukon. S az ember nem tehet egyebet, mint elfordítja a fejét másfelé s gyönyörködik abban, amit Isten teremtett, mert csak az hibátlanul szép. ”
„
- Az emberek csak emberek.
- Pontosan! A tetteik teszik őket jóvá vagy rosszá. Egy kevéske szeretet még egy gonosz emberben is értelmet adhat az életnek.
”
„ Sokan csak azért lesznek idegesek, mert látják, te milyen nyugodt vagy. ”
„ Aki növekvő haragján uralkodni képes, ahogy a kocsihajtó irányítja a teljes sebességgel rohanó szekeret, azt jó vezetőnek hívom. A többiek csak fogják a kantárt. ”
„ A balszerencsét a legtöbb ember elviseli. Ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat. ”
„ Vannak jövendőmondói a szíveknek s hiúzai a szándékoknak. ”
„ A legtöbb ember azért panaszkodik, hogy leplezze, milyen jó dolga van. ”
„ A hasonló csak hasonló által ismerhető meg. ”
„ Semmi sem gátolja annyira, hogy természetesek legyünk, mint az, ha természetesnek akarunk látszani. ”
„ Az emberi fajt minden megrémíti, ami más, mint ők. Az egyetlen válaszuk pedig a harc. ”
„ Azok, akik nem festők, ha egymásnak szólanak, vagy akár hosszabban is beszélgetnek, csak a szemébe nézegetnek egymásnak. De akkor se a színeit, vonalait nézik a másik szemének, hanem a mozgását. Mert a szem egészít a mondáson. A szem mondja meg, amit a mondás elrejt, vagy céloz, vagy hamisít. ”
„ Néha döbbenetes, hogy az emberek milyen nehéz és hosszú sleppeket vonszolnak maguk után. ”
„ Kicsi különbség van az egyes emberek között, de ez a kicsi különbség nagyon sokat számít. A kicsi különbség az attitűd. Ami sokat számít, az az, hogy az attitűd pozitív vagy negatív. ”
„ A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad. ”