Legfrissebb idézetek
„ A gyengeség és a romlottság nem a világban van. (...) Az emberekben van. És mindig bennük lesz. A világnak egyszerűen jó emberekre van szüksége, hogy meglegyen az egyensúly. ”
„ Az emberek jobban szeretik, ha irigylik őket, mint ha csak tiszteletet kapnak (...). Figyelemre vágynak, mindegy, hogy jó vagy rossz okokból, és bármit megtesznek, hogy megszerezzék. ”
„ Mindig úgy véltem, az ember olyan, akárcsak a fű tavasszal: erős, egészséges, zöld, és ha eléri a középkort, akkor megfakul. Úgy, mintha ősz lenne, akárcsak a fűszál, amikor bevégzi. Eltűnik, és soha nem tér vissza. Pont úgy, akár egy fűszál. Igen, aki meghal, annak bizony vége. Legalábbis így gondolom, mióta felnőttem. ”
„ Mert minden ember annyit ér, amekkora hiányt hagy maga után. ”
„ A rosszfiúk nem mindig viselnek feketét, és az erdőben eltévedt kislány néha méltó ellenfele a nagy és elvetemült farkasnak. ”
„ A jó és a rossz közötti határvonal úgy elmosódik, hogy a kettő szinte megkülönböztethetetlen, és csak jóval azután vesszük észre, hogy egyáltalán létezik, ha már átléptünk rajta. ”
„ Az első benyomás sokat számít: a későbbiek szerint formál bennünket. ”
„ A szerelem hazug emberré tesz minket. ”
„ Minden kormányzatnak meg kell küzdenie egy vissza-visszatérő problémával: a hatalom vonzza a patologikus személyiségeket. Nem arról van szó, hogy a hatalom korrumpál, hanem arról, hogy mágnesként magához húzza a korrumpálhatókat. Az ilyen emberek hajlamosak megittasulni az erőszaktól, és hamar rabjaivá válnak ennek az állapotnak. ”
„ Mindig óvakodj attól, aki hízeleg nekünk, odadörgölődzik ahhoz a hatalomhoz, mit nekünk tulajdonít. ”
„ Vannak olyan emberek, akik mindig azt mondják, amit gondolnak, még ha senki nem is kérdezte őket. ”
„ Az az ártatlanság, ami a tapasztalatlanság természetes velejárója, olyan állapot, amit gyakran összetévesztenek a tudatlansággal. ”
„ Vannak olyan körülmények, amikor a gonoszság kiolthatja a gonoszságot. ”
„ Hajlamosak vagyunk azzá válni, mint ami a legrosszabb az ellenfelünkben. ”
„ Az emberek mindig a szemükben a legszomorúbbak. ”
„ Csodálatos, hogy mi mindent képes elviselni az ember a legnyomasztóbb félelem idején, a rémület szorításában, a legnyomorultabb kétségbeesésben is. ”
„ Aki nem látja a világ hívságos voltát, maga is roppant hiú teremtés. Ezért ki ne látná, kivéve a fiatalokat, akik belemerülnek a hírnév, a szórakozások hajszolásába, a jövő tervezésébe? De fosszuk csak meg őket szórakozásuktól, azt fogjuk látni, hogy megemészti őket az unalom; ilyenkor ők is érzik semmi voltukat, még ha fel nem ismerik is: mert bizony boldogtalan sors, hogy azonnal elviselhetetlen szomorúság hatalmasodik el rajtunk, mihelyt kénytelenek vagyunk önmagunkba tekinteni, és nincs, ami elterelné magunkról a figyelmünket. ”
„ Nem félt a sötéttől. Attól félt, hogy az emberek mekkora kárt képesek okozni egymásnak akár sötétben, akár fényes nappal. ”
„ A világ tele van olyanokkal, akik senkit és semmit nem tisztelnek, tőlünk viszont azt várják, hogy tiszteljük őket, hogy értsük meg a gyilkosokat, hiszen oly rosszul bánt velük az élet. ”
„ A megvetésből támadó gyűlölet mindig a leghevesebb. ”
„ Nem mindenkinek van előítélete a bőr színével szemben. Nem mindenki antiszemita. A többségből csak a kisebbség az, a hangoskodók. De a nagy többség hallgat, egyedül a maga dolgával törődik, és ez a hiba. Hogy azzal nem tünteted el a levéltetűt a rózsáról, ha úgy teszel, mintha nem volna ott. Azzal sem, ha más rózsát vásárolsz. Azt kell megvédened, amid van. El kell pusztítanod a levéltetűt. Csak ott a baj, hogy nem mindenki szeret kertészkedni. ”
„ Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra. ”
„
Torz kéj, gyújtogatás, vad méreg, sanda penge
ha víg ábráikat eddig nem hímezék
sorsunk hétköznapi, komisz vásznába még,
azért van, jaj, csupán, mert lelkünk tettre gyenge.
”
„
És bűnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva;
ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár,
aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár,
s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.
”
„ A zseni maga tesz önkéntelen rajongóvá, még ha embertársadként akár gyűlölnéd is. ”
„ Amikor magára a bosszúra kerül a sor, az ember legszívesebben ordítana, üvöltene, hogy látjátok, velem is ezt csináltátok, ezt tettétek. ”
„ Miért szeret bele a nő egy csalóba? Egy sorozathazudozóba, aki ráadásul pszichiátriai kezelés alatt áll? Egy kábítószerfüggőbe, akinek az alvilág jár a nyomában? Akinek az egész élete ördögi részletességgel megtervezett agyszülemény? Pontosan azért, amiért menekül is előle. Mert ő maga is legalább akkora, ha nem még súlyosabb csaló. ”
„ A magyar a félbehagyások népe. Szándéka mindig sokirányú: mindet megvalósítani lehetetlenség volna. Éppen ezért megkezdett dolgait általában félbehagyja. Aki félbehagy valamit, az lemond a teljesség igényéről. Aki pedig nem törekszik a teljességre, az előbb-utóbb kiábrándult lesz. Legtöbb kiábrándulásunk nem a tehetetlenségünkből, hanem nagyravágyásunkból fakad. Talán ezért van az, hogy nálunk a fegyverek közt énekelnek, a békében többnyire hallgatnak a múzsák. ”
„ Szeressük az emberiséget, de az egyes embertől semmi jót ne várjunk, mert az emberiség csoda, de az egyes ember bestia. ”
„ A szakadatlan háborúskodás felszínre hozza a saját társadalmi körülményeit, amelyek minden korban hasonlóak. Az emberek az állandó éberség állapotába kerülnek, hogy elhárítsák a támadásokat. Minden új dolog veszélyes határzóna lesz. ”
„
- Olyan lelkiismeretlen, olyan becstelen voltam! (...)
- Valamennyien azok vagyunk egyszer vagy másszor az életben.
”
„ Senki nem pánikol, ha minden terv szerint megy, még ha a terv rettenetes is. ”
„ Különös (...), hogy az asszonyok mennyire irtóznak attól, hogy megsemmisítsék a rájuk nézve legkompromittálóbb tárgyakat és bizonyítékokat. ”
„ A emberi lélek öntudatlanul is védekezik minden eredetiség ellen. ”
„ Ha valami nagyon foglalkoztatja az ember gondolatvilágát, akkor az minden egyebet kiűz onnan, úgyhogy nincsen semmi más, amiről beszélni tudna. ”